Az egyik, amin rettenetesen sokat agyalok hetek, vagy lehet, hogy már hónapok óta is, az a munkámmal kapcsolatos. Nem titok, hogy megérett bennem a vágy a továbblépésre.
Olyan furcsa ez a vágy, mert az is megvan, hogy mi az, amit szeretnék csinálni (két dolog is szerepel a konkrét terveim között), valahogy mégsem úgy van, hogy akkor akár holnap felállok az asztalomtól, és soha többé nem akarok oda visszaülni.
Van, ami visszatart. Nyilván leginkább a pénz, mert az sem titok, hogy nagyon elégedett vagyok a fizetésemmel. (igaz, az egyik konkrét tervemnél biztosan tudom, hogy anyagilag sem járnék rosszabbul) De visszatart az is, hogy igazából nem a munkával van bajom, bár néha unalmas, és alig-alig jelent kihívást, hanem sokkal inkább a folyamatosan mérgező környezet az, amiből menekülni szeretnék. Így aztán sokat agyalok, hogy vajon menekülőre fognám inkább, vagy tényleg mást szeretnék csinálni.
A másik dolog, ami nagyon visszahúz, az Balázs. Mert a mostani felállásban még a munkaidőnkben is jut együtt töltött idő. Együtt eszünk, ami nagyon jó minden nap, mert legalább az a húsz perc, fél óra biztosan olyan idő, amikor együtt vagyunk. De emellett bármikor van lehetőségünk rá, hogy együtt kávézzunk, vagy akár mindketten számíthatunk a másik segítségére is.
De ma eldöntöttem, hogy elengedem ezt az egészet. Hagyom, hogy úgy alakuljon, ahogy kell, és elfogadom úgy, ahogy van. Mert az úgy jó lesz nekem szerintem.
Én tuti nem engednék el egy olyan helyet, ahol találkozhatnék minden nap a 'Zurammal. Pláne, hogy még a fizetés is jó... :)
VálaszTörlés