Nyaralásra emlékezős

Még bőven lent voltunk a Balatonon, amikor már gyűltek a mindenféle emlékek egy borítékban. Fényképek a bobozásról, vonatjegyek, hajójegy, az öt forintos, amit a borudvarban találtam, és jól meg is köpködtem annak érdekében, hogy majd hozzon ide vissza. Aztán gyűltek a kis pici kagylók, amiket Roland vadászott elő a iszapból. Ez utóbbiakat Balázs ki akarta dobatni vele, mert felesleges kacatnak ítélte. Akkor mondtam, hogy nem, csak gyűjtse, mert majd itthon veszünk egy képkeretet, és beletesszük ezt a sok mindent, és ott milyen jó helye lesz majd a kagylóknak is. Így a kagylók maradtak, és haza is jöttek velünk.
Beszereztük a képkeretet is, ami egészen a mai napig várta a tálalószekrény mellé állítva, hogy majd egyszer sor kerül rá. Milliószor futott már át az agyamon, hogy meg kéne már csinálni, de valahogy sosem éreztem megfelelőnek a pillanatot. De ma, miután az összes mosott ruha (négy adag a hétkilós mosógépben) megszáradt, és összehajtogatva a helyére került, leültem, és előszedtem mindent. Mert amúgy is ma olyan Balatonra menős hangulatom volt, így aztán fogtam magam, és visszavarázsoltam magam oda. Legalább lélekben.
A kagylókkal kicsit meggyűlt a bajom, mert sehogy sem fogta meg a ragasztó, akárhogy is próbálkoztam, de nem fogott ki rajtam, mert megoldottam.

És most már ott van a tálaló szekrény tetején, a két Balatonboglárról hozott bor társaságában. És én bármikor ránézek, mindig visszavarázsol oda.