Fura, de tényleg nem érzem most azt, hogy mennyire rossz nekünk, hogy vége a nyaralásnak. Biztos, hogy ebben benne van az is, hogy azért az idén nem panaszkodhatunk, mert a július nagy részét itt töltöttük. Azt nem mondom, hogy nagyon vágyom dolgozni menni. Sőt.. igazából most még otthon egy-két-három napot el tudnék képzelni, amikor pihenek. Najó, nyilván ott sem azt csinálnám, mert ott meg akkor, ha már otthon vagyok, biztos nekiállnék takarítani, vagy ilyesmi. De a nagy nyaralás végére az igazság az, hogy hullafáradt vagyok. Mármint fizikailag. Mert itt inkább gyalog mentünk mindenhova, mert az is a nyaraláshoz tartozik, így aztán napi sok-sok kilométer van a lábunkban, meg hát azért mégiscsak én vagyok az egyetlen nő a családban, aki- bár a fiúk besegítettek, amiben csak tudtak- csinált mindenfélét, amit otthon is.
És még azért holnap van egy erőltetett menet a hazaút előtt, mert a házat úgy hagyjuk itt, ahogy találtuk. Nem csináltunk nagy kupit mondjuk, meg hát nyilván menet közben is rendet raktunk, felmostunk, porszívóztunk, de mielőtt elmegyünk, makulátlan rendnek kell lennie. Egyszerűen csak azért, mert én azt úgy szeretem.
Az azért biztos, hogy hihetetlenül szerencsések vagyunk, amiért egy ilyen nyaralás megadatott nekünk, és azt remélem, hogy a fiúknak is örök emlék marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése