Érzések

Nincs miről írnom. El vagyok telve testileg, lelkileg. Annyira jó már, hogy szinte nem is jó. Ami ugye egy elég komoly paradox, de igenis van ilyen.
Ma este a Balaton partján ültem a padon (és igen, baromira megbántam, hogy én nem fürdőruhában mentem) csináltam pár képet. És aztán meg is osztottam kettőt belőlük a facebookon azon melegében, hogy más is átélje, amit én. És utána csak ültem, és azon kaptam magam, hogy nem is gondolok semmire, és mégis folynak a könnyeim. Volt egy pillanatnyi érzés, amikor a kismillió ember között is  annyira csak én voltam ott, az aranyhídban fürdőző tömeg kellős közepén, hogy ezt váltotta ki belőlem. Ami nem baj egyébként, mert ezzel foglalkozó szakemberek szerint nem is olyan könnyű elérni ezt az állapotot. Nem tudom minek köszönhetem, bár megfigyeltem, hogy mióta határozott céljaim vannak, azóta kicsit másképp élek meg és reagálok le dolgokat. Dühít még az emberi butaság, és elszomorítanak dolgok, de máshogy, mint eddig. Nem akarom megmenteni a világot, de nem hagyom azt sem, hogy engem eltántorítsanak a hitemtől és a céljaimtól. Ez most, itt a nyaralás kellős közepén ért el igazán a tudatomig. :) Gondolom most volt itt az ideje.

Mint ahogy annak is, hogy életemben először a háromgombócos fagyi után még kérjek egy negyediket, csak mert annyira finom volt, hogy muszáj volt még egyet ennem belőle, hátha holnapra már elfogy. Hát ilyenek esnek meg az ember lányával, ha kikapcsolódik. (amúgy zserbó fagyi volt)