A minap szóba került a blogom a gyerekek körében is. Mert ugye tudják, hogy van, de mégsem tudják milyen is, miről szoktam írni, meg egyáltalán. Ez még így is fog maradni egy darabig (addig mindenképpen, amíg még tiszteletben tartják a kérésemet), ha rajtam múlik. Arról beszélgettünk, hogy pl. vannak emberek, akik előtt nem szeretném, ha kiderülne, hogy van, mert idegesítene, hogy olyan mélységben is beleláthatnak a lelkembe, amit nem mindenkinek engedek meg. Mint ahogy az is idegesít, vagy legalábbis kicsit feszültté tesz, amikor valaki szóban akarja velem megbeszélni azt, amit itt olvasott. Az nekem nem megy.
Valahogy ezt a blogolást még mindig kicsit másképp kezelem, mint a valóságot. Akkor is, ha sosem írok valótlan dolgot, esetleg van olyan, amit nem írok meg.
Van egy-két ember, akitől elviselem, és van egy-kettő, akitől egyáltalán nem zavar, de ennyi.
Ebben jottányit sem változtam az elmúlt hét évben, mióta íródnak a posztok.
De abban nagyon sokat változtam már, ahogy pihenek. Régebben pattanásig feszült idegekkel nyaraltam, hogy minden tutira rendben legyen, legyen mindig elmosogatva, beágyazva, felmosva, felporszívózva. Majdnem csak úgy, mintha otthon élnénk a hétköznapjainkat, csak épp dolgozni nem kell menni. Hát e téren sokat lazultam, mondhatom. Minden ráérős, és minden megvár. Ha arra járok, akkor összehajtom az ágyneműt, ha nem, akkor nem. Ha majd tele lesz a mosogató, akkor elmosogatok, ha csak félig van, akkor nem érdekel.
Helyette nézelődök, nézem a férjem arcát, és tanulmányozom, ahogy szép lassan tűnik el az a gondterhelt kifejezés róla, ami otthon már hetek óta folyton ott volt. Nézem, ahogy lebarnult másfél nap alatt, és ettől éveket fiatalodott. Nézem a gyerekeket, akik ugyan folyton egymásra morognak, és minden szavukkal azt próbálják erősítgetni, hogy mennyire utálják egymást, de látom, hogy nem bírnak egymás nélkül létezni sem.
És persze nézem a Balatont, a maga végtelenségében, azt a tengersok vizet, amerre szem ellát, és csak hallgatom a hullámokat, szívom magamba az energiáját. Mert ez jó nekem.
És.. apropó Balaton. Hiszitek, vagy sem... már ma benne voltam. Egészen. :P Fejlődőképes vagyok, nemde?
Az egészen az mit jelent? Pont eszembe jutott, hogy na vajon bele fogsz - e menni? Jó nyaralást kívánok nektek ♥
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyon sokat gondolkodtam én is azon, hogy jó lenne-e, ha az ismerőseim, családom ismernék a blogomat. Végül oda jutottam, hogy nem teszem közzé. Ez az én kis "titkom". Nem kell tudniuk mindent, még ha nem is a legszemélyesebb gondolataimat osztom meg. Plusz nagyon szeretek új emberekkel is meg ismerkedni, amihez a blogolás nagyban hozzájárul. :)
VálaszTörlésNagyon nagyon jó nyaralást és jó pihenést kívánok nektek!! :)
(Nem az irigyebb fajtából való jó kívánság volt. ;) )
Pihenjetek jó sokat, nyaralás alatt nálunk is épp csak nagyjából van rend, pont annyira, hogy ne zavarjon a kupi! ja a lányaim pont úgy mint a fiaid...
VálaszTörlésOlyan jó nektek!
VálaszTörlésSW, az egészen azt jelenti, hogy teljesen belemerültem. A hajamon kívül mindenem vizes volt. (a hajam is csak azért nem, mert ha vizes lenne, összefestékezném a Balatont)
VálaszTörlésPancsi, erről eléggé egyformán gondolkodunk akkor. :) Köszi szépen.
Mesélő, na, pont úgy van itt is. Amennyire muszáj a komfortérzet miatt, annyira rend van. :)
Adrienn, igen, nagyon-nagyon jó. :)