Mi vétkünk

Nagyon régóta és nagyon sokféle módon érlelődik ez már bennem. Összefügg mindennel, és mégsem kapcsolódik szorosan semmihez sem. Illetve dehogynem. A gyerekeimhez. A gyerekeimhez, akiktől kedvem lenne minden pillanatban elnézést kérni azért, ahogy elrontottuk ezt az egészet. Nem, nem arról beszélek, amit mi, a szülei teszünk, hanem arról, ahogy globálisan elromlott ez az egész.
Látom és hallom őket, ahogy mesélnek a különböző kapcsolataikról, az iskolai dolgaikról, és néha elképedek azon, amit hallok. Nem tudok mit kezdeni az olyan mondatokkal, amikor azt hallom, hogy "azt mondta az xy néni, hogy akinek nincs esze, menjen a tescoba, most akciós". Hogy mi van? De nem tudok mit kezdeni azzal sem, hogy nincs semmi logika ebben az egész oktatási kuplerájban, amiben kénytelenek tanulni. Semmi nem épül igazán semmire, mert kérdem én, minek tanulnak tizenkét éven keresztül irodalmat, minek magoltatják be azt a rengeteg memoritert, életrajzot, olvastatják az (elavult) kötelező olvasmányokat, ha aztán az érettségi vizsgán kapnak egy olyan feladatot, amiről soha egy hang nem hangzott el ebben a tizenkét évben. Mi értelme van a jegyeknek egyáltalán? Vagy a tanulásnak is, ha úgy vesszük, mert majd ezen a marhaságon megy el minden. És pont egy ilyen marhaság miatt lesz esetleg kevés a pont. Vagy lehet, hogy ez a cél. Mert "túldiplomásodott" a nemzet, mindenki tanul, és tanulni akar, és végül mégsem ért semmihez. De ez már inkább összeesküvés elmélet, úgyhogy ezzel nem foglalkozom.
Az az elhatározásom, hogy lazább leszek a jegyek terén, már eljutott odáig, hogy nemhogy laza vagyok, de nem is érdekel. Nem releváns az érdemjegy. Tökéletesen rezignáltan tudom fogadni az egyest is. Nem mérvadó semmilyen szempontból. Sem több, sem kevesebb nem lesz tőle.
De látom azt, hogy csúnyán el van rontva minden, mert senkit nem érdekel már a gyerekek személyisége, nem is próbálják az esetleges egyediségét kihangsúlyozni, kihozni belőle, mert "be kell állni mindenkinek a sorba". Ami kilóg, azt lenyessük, mindegy, hogy jó, vagy rossz az a dolog, ha kilóg, mennie kell.
Ráadásul elvárjuk tőlük, hogy használják és értsék az új dolgokat, ami amúgy megy is nekik, persze. De még mindig zsebtelepet csinálnak technika órán, és word-ben szerkesztenek szöveget informatika órán, amikor mindkettő röhejesen elavult már. Zsebtelepet úgy kb. az elmúlt három évtizedben egyszer sem akartam használni, készíteni meg aztán végképp nem. Főleg, hogy a telefonomon is van zseblámpa. Nem azt mondom, hogy legyenek kuka hülyék, és csak a gombokat tudják nyomkodni, mert nem erről van szó. Mindenki megismerheti nyugodtan a kalapácsot, meg a csavarhúzót, és nem baj, ha meg tudja különböztetni a csavart a szögtől, de erre mondjuk elég lenne egy pár óra. Mint ahogy semmi szükség nincs szöget mérni, tompaszöget szerkeszteni, sinust, cosinust és társait számolni. Helyette tanulhatnának némi pénzügyi alapismeretet. Mondjuk arról, hogy mi is az a kamat. Meg a futamidő. És mi a különbség a bankkártya és a hitelkártya között. Informatika órán is nyugodtan tanulhatnának inkább valami gyakorlatiasabbat, és nem évekig a hülye szövegszerkesztőt, meg paint-et.
Legfőképpen azt hiányolom, hogy nem kezeljük őket már gyerekként. Folyamatosan elővesszük őket, és felelősségről, kötelességről, gyámhatóságról papolunk nekik (én amúgy nem, csak most mit vonjam ki magam a kollektív felelősségből), és közben azt mutatjuk, hogy mi, az előttük járó generáció csúnyán leszerepeltünk mindenből. Mert birka módra hagytuk, hogy minden elromoljon, ami működött, és beleragadtunk a saját múltunkba. Ráadásul még képesek vagyunk visszasírni is...

Össze-vissza csapongó gondolataim hallatszottak ki a fejemből, ezért van az, hogy néhol semmi összefüggés nincs a gondolatok között. :)