Valahol, valamikor végképp elvesztettem önmagam, és most épp nem is tudom ki vagyok, honnan jöttem, és hova tartok. Leginkább pedig nem értem, hogy hogy történhetett ez? Hova lettem menet közben, és hova veszett el belőlem minden?
Vannak emlékeim a régi énemről. Amikor volt egy stabil, biztonságos és jóságos lelkem, és minden anyagi bizonytalanság ellenére is mindig ott voltam mindenkinek, bárkinek elérhető közelségben. Emlékszem arra, hogy akkor mennyi minden fért bele a lelkembe, hány ember életének voltam részese. Sosem fárasztott, és sosem volt teher senki sem. Másképp gondolkodtam, másképp feküdtem le esténként, és más dolgokat is álmodtam. Egészen másféle terveim voltak, és egészen mások voltak a gondjaim. De arra az énemre is voltak, akik azt mondták, nem jól van ez így, meg kell tanulnom nemet mondani, határozottabbnak lenni, és kiállni magamért.
Az idő és a változások hoztak magukkal egy csomó olyan változást is, ami belül zajlott. Volt, ami szépen, fokozatosan történt, és volt egy csomó minden, ami csak úgy, mint a szélvihar. Jött, és mindent vitt. Én meg azon kaptam magam, hogy ugyan határozottabb is vagyok, jobban ki is állok magamért, el is mondom a véleményemet egy csomó helyzetben, és így sem jó. Nagyon nem jó. Mert közben eltűnt mindenki mellőlem, és nincs kinek szavakba önteni semmit sem. Sem azt, amikor jó, sem azt, amikor nem jó, sem a fájdalmat, sem semmit. Nincsenek tervek és célok, mindig csak épp az aznap van. Ami nem lenne baj, ha örömmel menne. De van egy adag fásultság és bénultság bennem, meg egy nagy rakás eltitkolt fájdalom.
Minden este úgy fekszem le, hogy "majd holnap másképp lesz". És sosincs másképp. Mert próbálnám elmondani, és ki is nyitom a számat, de nem jön rajta hang. Vagy megfelelő ember nincs hozzá, vagy megfelelő szavak. Olyan sosincs, hogy minden akkor és ott egy helyen legyen.
Az életmódguruk erre mondják, hogy amikor már az ember felismerte a problémát, akkor a legkönnyebb változtatni rajta. Van egy csomó hiperszuper ötletük arra, hogyan lehet közérzetet javítani ilyen-olyan tárgyakkal, csokor virággal, zenével, sporttal, csakratisztítással, meditálással, meg még sorolhatnám. De nem érzem azt, hogy bármelyik is jó lenne nekem. Meg azt sem, hogy egyáltalán jó lesz ez még valaha.
Üres vagyok, és bénult. Pedig gyönyörű tavasz van.
Remélem hamar megleszel! Hátha ez csak egy hangulat most. Hatha...
VálaszTörlésAz energia sem vész el, csak átalakul, Te is így vagy, nem vesztél el, csak sok minden változott, ezt kell elfogadni. Remélem hamar megtalálod újra Önmagad!
VálaszTörlésTudod, furcsa, mert én, aki akkortájt találtam rád, amikor az előző munkahelyeden már nagyon nem volt jó, mindig úgy érzem, hogy szépen szerencsésen alakultak azóta a dolgaid. És még ha nagyon fáradt is vagy sokszor, valahogy a helyedre kerültél, és mindennek ellenére, a napi nehézségek ellenére helyt állsz. Bízom benne, hogy jól érzem, és ez a hangulat is múlónak bizonyul.
VálaszTörlésAki csak azért volt a "barátod", mert nem mondtál nemet, az nem igazi barát. Remélem, az új, határozottabb énhez új ismerős is jön hamarosan. Meg jön a jó idő! :)
VálaszTörlésÉn jobban szeretem az őszinte embereket, még ha azok tudják is, hogy mit akarnak és azért harcolnak is, mint a mindig mosolygó, mindig minden jó nálunk, tökéletes az életem embereket. Nem hitelesek. Az emberek nem azért tűntek el mellőled, mert te változtál rossz irányba. Nem valók az életednek ebbe a szakaszában. Ne sajnáld, mert nem tudnál velük mit kezdeni. Te távolodtál el tőlük, az "új életeddel". Most lehet, hogy egy kicsit az a feladatod, hogy az energiádat a családodra "költsd" és magadra. Csak! Hogy a dolgaidat magaddal oszd meg és beszéld meg, hogy ne mások befolyásolják a döntéseidet, csak TE. Fiatal vagy, megszülöd az életed ennek a szakaszának a dolgait - szülni is egyedül szoktunk, max. férjjel, csak akkor vágyunk újra társaságba, amikor már nem fáj itt, meg ott, gyerek rendben, lakás nem fut, újra kicsit jobban nézünk ki, és már nem csak a szülés fájdalmáról, a gyerek éjszakai sírásáról, betegségeiről tudunk beszélni másokkal - és újra tudsz barátkozni. Én úgy gondolom, most szükséged van egy kis csendre, magaddal vívódásra, kis "szülésre" és aztán megint vidámabb, nyitottabb, kedvesebb, alkalmazkodóbb, barátságosabb leszel, és akkor engeded, hogy az emberek megint közelebb kerüljenek hozzád. Mert én tényleg úgy gondolom, nem ők mentek el tőled, hanem te "hagytad ott őket", még ha nem is tudatosan.
VálaszTörlésMinden jót!
Bernadett
Ez érdekes ,amit írsz Bernadett! Nekem is szóltál,köszönöm!
TörlésKedves Mamka!
VálaszTörlésköszönöm én is!
Bernadett