Családi szombat

Meglehetősen népes családunk van. Balázsnak hét unokatestvére van, nekik összesen nyolc gyerekük (és egy épp úton), nekem pedig tizenkilenc unokatestvérem van  (huszonegyen voltak, de ketten közülük tragikusan fiatalon meghaltak), akiknek összesen tizenkét gyerekük van már. A gyerekeink közülük alig ismernek valakit. Sőt, szomorú módon előfordul, hogy már mi magunk sem nagyon ismerjük a saját unokatestvéreinket, az ő gyerekeiket meg már végképp nem.
Épp ezért, amikor pár héttel ezelőtt Balázst hívta az egyik unokatestvére, hogy szabaddá tudjuk e tenni magunkat erre a mai szombatra, akkor örömmel tettünk eleget a kérésének. Meglepetésként akarta összeterelni a családot az anyukája hetvenedik születésnapjára. :)
A mai napnak azért vegyes érzelmekkel vágtunk neki mi is, a gyerekek is. Mert ezer éve nem találkoztunk egymással, kicsit félő volt, hogy majd feszengünk, és majd a gyerekek sem találják a helyüket, mert nem ismernek senkit sem.
De minden várakozást felülmúlóan jó hangulatú délutánt töltöttünk el családi körben. Balázs egyik unokatestvérének feleségével kicsit félrehúzódva beszélgettünk, és időről időre odamosolyogtunk a fiúkra, akik úgy gyűltek egy kupacba most is, ahogy régen, még gyerekként tehették. Természetesen a foci volt a téma, csak most már kiegészültek a mi fiainkkal is. Akik- alig hazaértünk- megkérdezték, mikor megyünk megint.
Azt gondolom, a családi kötelék is valami olyasmi, ami lehet éppenséggel nagyon laza is, de bármikor újra szorosabbá lehet fonni minden gond nélkül. Legalábbis a mai délután ezt mutatta. :)

A meglepetés jól sikerült. Az ünnepelt nagyon boldog volt. :) A nap is nekünk sütött. (fotózni elfelejtettem, de vannak pillanatok, amiket elraktároztam)