Amikor elkezdődött ez az egész mizéria a lábammal, már legalábbis az a rész, amikor már komolyra fordult, ugye voltam masszázson. Ahová járok, a masszázson túl foglalkozik mindenféle érdekes és spirituális dologgal is. Már amikor írtam neki, hogy gáz van, és majd a talpmasszázs kicsit célzottabb kell, hogy legyen, megkérdezte, hogy na, milyen lépéstől vagy így begyulladva? Amikor ott voltam nála, akkor masszázs közben megkérdezte, mitől félek a jövőmmel kapcsolatban? Aztán még mindenfélét kérdezett, és beugrott valamiért a tanulás gondolata. Amivel nem tudtam akkor mit kezdeni, de mindig azt mondja, hogy nem kell semmit erőltetni, minden kérdésre megérkezik a válasz, csak figyelni kell, és nyitottnak lenni arra, hogy meg is halljuk. Azóta is figyelek, résen vagyok. És aztán most a telihold meghozta nekem a választ szerintem. A világ legegyszerűbb és legnehezebb tanulása tulajdonképpen. Magamat kell megtanulni szeretni. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott bennem, olyan érdekes megnyugvás öntött el, mintha csak úgy lenne, hogy ó, hát ez már meg is van.
Pedig nehéz tanulás lesz, mert sosem voltam magammal elégedett, sosem hittem el, hogy jó vagyok, ahogy vagyok. Mindig megpróbáltam másoknak megfelelni, és úgy létezni, hogy jó legyek azoknak, akikkel együtt vagyok. De most, 46 évesen már végülis elhihetem, hogy nem kell így élni, mert van az a pár ember, aki így szeret engem, amilyen vagyok. Igen, fájt ahogy szépen mindenki elkopott mellőlem, és mindig kerestem a hibát magamban emiatt. De nem kell ezt tennem. Nem kell magyarázkodnom, hogy mit miért teszek, vagy nem teszek, hova megyek, és miért nem máshová. Nem kell magamra erőltetni mindenféle olyan dolgot, ami menő, vagy másoknak örömet szerez, mert pontosan tudom, nekem mi okoz örömet. Leírni könnyebb, mint így csinálni, főleg, ha jó régről berögzült minta ez. De most, hogy a fizikai tünetek úgy tűnik, véget érnek végre, ideje összekapni magam, és foglalkozni a többivel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése