Ma reggel olyan szép őszi napra ébredtünk, és éppen nem volt semmi halaszthatatlan dolgunk. Így adta magát, hogy elinduljunk, és a Balatonig meg se álljunk. Illetve megálltunk, vettünk magunknak ebédet, amit a parton ettünk meg.
Kipróbáltam a Balaton gyógyító erejét is, meglátjuk, milyen hatással lesz.
Sétáltunk is egy kicsit, de azért ezt az én mostani tempómban jóval több idő volt kivitelezni, mint ahogy az a fiúknak komfortos lett volna, de becsületükre legyen mondva, tök jól tudták ezt tolerálni.
Háromkor már itthon is voltunk, de nagyon jól esett ez a kis kirándulás.
Dius, nézz utána a Krioszaunáknak. A sérülsek kezelésére is tökéletes, azt mondják itt nekem, hogy ezerszer gyorsabban gyógyul tőle bármi.
VálaszTörlésKöszi. Ehhez azért azt hiszem, nagyon -nagyon elkeseredettnek kell lennem, hogy ezt is bevállaljam.
TörlésNem rossz! 2-3 percig vagy bent, addig beszélgetnek veled és nagyon gyorsan gyógyulnak a sérülések, ráadásul 3000 kalóriát is eléget egy ilyen alkalom. :)
Törlés