2018. aug. 24.

Ahogy ígérték

Ezúttal majdnem órára pontosan jól jósoltak a meteorológusok, legalábbis hozzánk ma délután megérkezett az ígért hidegfront. Volt már szél is, villámlás-dörgés is, eső is.. meg jó pár fokot hűlt is már a levegő. Nem morgok most miatta, bár egyáltalán nem azért, mert melegem volt már, mert nekem aztán ebből tényleg sosem elég, hanem mert látom, hallom, olvasom, hogy sokan szenvednek már ettől a tartós melegtől. Így akkor most ők fellélegezhetnek kicsit, átszellőzhet a lakás, kicsit életre kel a természet is a furcsa nyár végi punnyadásából, és aztán remélem, hogy ezek után még következik egy jó hosszú ideig tartó kellemes nyár végi időjárás. Valami olyan, amivel mindenki elégedett lesz. Amikor ugyan én már valószínűleg felkapok egy vékony kardigánt késő délután, de a többségnek még ilyenkor teljesen jó pólóban is lenni.
Ezzel mondjuk én kiegyeznék részemről akár decemberig is.
Patrik megérkezett épségben a Strand fesztiválról, jól érezte magát, örül, hogy ezt is megtapasztalhatta. Nem mondta, hogy jövőre visszamenne, de ezt majd úgyis ő fogja eldönteni, nem mi. Amiket mesélt, az alapján azt mondom, hogy a szervezők előtt le a kalappal. Csak egy példa. Kellett egy kártyát venni, amire pénzt töltöttek, és mindenhol azzal lehetett fizetni. Ha maradt rajta a végén, akkor természetesen vissza lehetett kapni a rajta lévő összeget. A kártyáról rögtön levontak ötszáz forintot egy szemeteszsákra, amibe kérték a szemetet összeszedni maguk után. Ha pedig a szemetes zsákot teli leadták, akkor visszakapták az ötszázast. Szerintem ezek nagyon európai gondolkodásra vallanak. Ezek a cashless kártyák tök jók, mert nagyon megrövidíti a kiszolgálás idejét, ráadásul nekem amúgy is külön vesszőparipám, ha ugyanaz az ember adja az ennivalót is a kezembe, aki előtte/utána leszámolta a visszajárót. Azt nem tudom hogyan működött, amit mondott, hogy a borravalót külön tudja jelezni, hogy hány százalékot szeretne adni. Gondolom a kártyaolvasón volt valami erre a célra, de ez is jó ötletnek tűnik. Hányszor van, hogy az ember gyors fejszámolást végez, hogy akkor mennyit is illik adni, vagy épp akkor is ad, ha nem teljesen elégedett, mert mégiscsak úgy illik. Egy ilyen esetben meg akár fapofával lehet rányomni a nulla százalékra is.

3 megjegyzés:

  1. Én már biztos öreg vagyok, de nekem ez a kártya nem jön be, csak egy plusz macera. Itt már a strandon is ilyen van. De egyszer sorban állok a kártyáért, feltöltöm, ha teszem azt, elfogy róla a pénz, akkor megint sorban állok, teszek rá pénzt, és a végén megint sorban állok visszaváltani. Persze mindig mondják, hogy maradhat nálam, mert jövő nyárig érvényes, de én nem akarok még egy ilyen felesleges kártyára is vigyázni, hová tettem, megvan-e még, van-e rajta pénz, meddig érvényes???? Emellett kapok még egy plusz kártyát amire vigyáznom kell. De egy buliban lehet, hogy jó... én egyelőre azt érzem ebben, hogy valaki ebből baromira meggazdagszik, és győzködnek, hogy ez nekünk milyen jó.
    Azt mondjuk nem értem, hogy akkor szemeteszsákkal a kezükben mászkáltak a buliban, amiben egybe gyűjtötték a kolbászospapírt meg a söröspoharat? Nem lenne egyszerűbb megfelelő mennyiségű szelektívgyűjtőket szétrakni a területen?

    VálaszTörlés
  2. Nekem nem macera, minden kártya a pénztárcámban van, nem keveredik el semmi. A pénzre vigyázást kevésbé kultiválom. Nyilván valakinek nagy üzlet is, de ez engem nem zavar (csak az a rész, hogy kár, hogy nem én találtam ki)
    A szemeteszsák gondolom arra lett kitalálva, akik mondjuk egész nap ugyanazon a helyen táboroznak le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a pènztàrcàmban van minden, èpp ezèrt èrzem feleslegesnek a plusz kàrtyát, hiszen egyèbkènt is van nàlam bankkàrtya is és pènz is, szócal azt nem làtom egyelőre, hogy mièrt jó nekem, hogy egyik helyről pakolàszom a pènzt a màsikra.

      Törlés