Csak mert én is így vagyok ezzel

Nem csak azért, hogy megmosolyogtassak vele egyes bloggereket, meg hogy kiderüljön, hogy tényleg olvasok én, csak épp még mindig az van, hogy telefonról nem tudok kommentet írni, hanem azért is, mert tényleg úgy van, hogy az, amit másoknál olvasok, látok, az bizony nálam is elég sokszor kattog tovább.
Most is sok mindenen kattogok magamtól is, de miután két embernél is láttam felbukkanni a négy-és hatosztályos gimikbe való felvételi témáját, megint eszembe jutott nekem is. Nem gondolnám, hogy mi vagyunk a jól gondolkodók, de persze nálunk is felmerült annak idején. Patriknál a hatosztályos gimi kérdése, főleg, mert többen is elmentek akkor az osztálytársai közül. Alkalmas lett volna rá, efelől sem akkor, sem azóta nincs egy szemernyi kétségem sem.  De annak, hogy végül a felvételit sem írta meg, több oka is volt. Leginkább az nyomott sokat a latban, hogy nálunk helyben nincs ilyen tanintézmény. A legközelebbi Tatabányán van, ami ugyan jól megközelíthető busszal is, vonattal is, de mégis, minden egyes hétköznapján csak az utazás lett volna másfél-két óra. Ami a mi megítélésünk szerint irgalmatlanul sok egy 11-12 éves gyereknek. Az már csak hab volt a tortán, hogy egyáltalán nem tűnt úgy, hogy annyi pluszt ad az a hatosztályos képzés, mint amennyi plusz energiát igényel. Mert azzal már akkor is tisztában voltunk, hogy ott az egyetemi jelentkezési lapon senkit sem fog érdekelni, hogy ugyan mennyit gürizett, vagy hova járt. A pontszám, a százalékeredmény, annyi a lényeg, semmi több.
Utólag is azt mondom, kár lett volna másképp csinálnunk, mint ahogy csináltuk. Szerintem tökéletesen jó volt neki itt, a közeli gimnáziumban, ahol gyakorlatilag "kisujjból" meg tudta csinálni az érettségit, közben jól érezte magát, barátokat szerzett, bulizott, berúgott, Angliában járt, nyelvvizsgázott, stb. stb. Maradt ideje élni közben, és én azt gondolom, ez mindenképpen nagyon-nagyon fontos nekik, hogy addig hagyjuk őket élni, amíg megtehetik, mert eljön az idő, amikor be kell szállni nekik is a mókuskerékbe. Nem gondolom, hogy ezzel elkényeztettük, vagy a könnyebbik utat választottuk, ugyanabból érettségizett, mint mindenki más ebben az országban.
Rolinál szintén felmerült még alsóban a nyolcosztályos gimi kérdése, merthogy akkoriban kimagaslóan jól teljesített a kortársaihoz képest. Nála sem tudtunk meghasonulni önmagunkkal, és ugyanúgy mérlegeltük az utazás idejét, és a többit is, és ő is maradt. Felmerült nála egy másik iskola is, más okokból, de azt meg ő nem akarta, mert szereti az osztálytársait, velük akart maradni. Utólag azt mondom, ez is jó döntés volt, mert most már világosan látszik, hogy nem lett volna ő jó helyen egy nyolcosztályos gimiben, ő ahhoz túlságosan is szeret gyerek lenni, hogy az ott az ő világa lett volna. Még most is azt gondolom, talán mire az általános iskolának vége lesz, elég érett lesz ahhoz, hogy kellő komolysággal tudja a középiskolát elkezdeni. Várhatóan ő is valamelyik környékbeli középiskolába megy majd, ugyanazon okokból, amiért mindkét bátyja tette.
Eriknél ilyen kérdés nem volt sosem, ő egyértelműen annyira utálja ezt az egész tanulás-dolgot, hogy simán a halálos ítélettel lenne számára egyenlő egy olyan gimnázium. :D De én még egyébként mindig fenntartom vele kapcsolatban azt a véleményemet, hogy egyszer nagyon komolyan meg fog lepni mindenkit.
Egyébként sok mindenkit ismerek, akik hat, vagy nyolcosztályos gimis képzést választottak. Meg sok olyat is, akik nulladik évfolyammal kezdték a gimnáziumot. Vegyesen vannak, akik megbánták, és akik nem. Mondjuk talán csak egy embertől hallottam teljesen határozottan azt mondani, hogy életük legjobb döntése volt a hatosztályos gimnázium.
Én azt gondolom egyébként, hogy érdemes nagyon sok szempontból megvizsgálni a kérdést, és csak úgy eldönteni. Mert ahogy látom, az okos gyerek okos marad bárhol. A kérdés inkább az, hogy közben boldog is, vagy csak kevésbé boldog.