2011. szept. 10.

Hétfőn doki

Jó ideje hangolódok már erre az orvososdira megint. Jó okom van rá. Egyrészt, annyira szeretnék szabadulni, hogy el sem tudom mondani. Ez azért munkálkodik bennem már egy jó ideje. Volt már olyan verzió (szigorúan magamban), hogy összetépek-elégetek minden egyes leletemet, papíromat, lehúzom a wc-n a maradék gyógyszereimet, és a fejemet a homokba dugva úgy teszek, mintha sose történt volna semmi. Ez egy jó verzió egyébként, mert az "az vagy, amit gondolsz" elv alapján voltak igazán felhőtlen heteim. Amikor tényleg bárki megkérdezte, hogy vagyok, szívből, és nagy mosollyal az arcomon mondhattam, hogy jóóóóól. :) Lubickoltam az érzésben, mert olyan szabadság-feelingje volt. Megcsillantotta előttem az út végét, hogy lehet ezt így, és így is kell, mert ez így nagyon-nagyon jó. Mindamellett, hogy erre az időszakra, ha le nem is húztam, de valóban leálltam az összes létező szerrel, és csak a saját boldogsághormonjaimra hagyatkozva éltem, azért tudatában voltam annak, hogy felelőtlenség is, amit teszek, és vannak korlátaim. Tehát az összes szabadságom kimerült abban, hogy (csakazértse) nem szedtem semmit. Lehet, hogy ez visszamaradt valami ki nem élt dackorszakomból, mert mindig ezzel tüntetek. :D
De aztán, ahogy az általában lenni szokott, a két-három nagyon jó hét után jöttek a jelek. Először csak a hihetetlen fáradékonyság. Aztán az egykedvűség. Ezzel egyidőben kezdtek az izmaim furán viselkedni, mondhatnám hogy néha én magam voltam rongyláb jani, mert a lábaim helyén kb. egy zsáknyi rongy volt csak. Ekkor már gondolkodtam, hogy nyúljak e a gyógyszeres szekrény felé (ami egy polc, de az hülyén hangzik). De még csak a magne b6-ig jutottam. Egy estére. És jobb lett, úgyhogy vállrándítva csináltam tovább. De a jobb egészen egy napig tartott, majd újrakezdődött minden. Itt fáj, ott fáj, zsibbad, fura, remeg, befeszül. Ekkor már tudtam, hogy nem úszom meg, elő kell szednem a kis kék bogyót újfent, mert ez már így nem lesz jó. De még egy napot elhúztam a dolgot, mert hát én vagyok én, és én elhatároztam, és nehogymár a befőtt álljon neki elrakni a nagymamát.
Eddigre már hivogattam az orvost is időpont-ügyben, de megint csak a sokadik napi próbálkozás jött be, úgyhogy még azelőtt, hogy beszéltünk volna, beadtam a derekam, és beszedtem a gyógyszert. Utálom-érzés még mindig. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy kell nekem, bár kétség nem fér hozzá, vannak jótékony hatásai a zsibbadás- remegés- fura érzés dolgokra. Vagy csak simán működik a placebo-hatás.
Na és ennek tükrében, meg mert én még őszinte ember voltam(vagyok, leszek), azon gondolkodtam, hogy is kéne mindezt elővezetnem a dokinak. Mert el kéne mesélnem neki mindezt, de azért bennem van a para, hogy (joggal) leszedi a fejemet, amiért ekkora kísérletezős marha vagyok. Ráadásul a lábrázások ugyan megszűntek, és július eleje óta egy sem volt, helyette vannak igen érdekes ritmuszavaraim. Tényleg nagyon érdekes érzés.. olyasmi, mintha belül a szívemben egy kismadár csapkodna a szárnyaival. Pár másodpercig tart, úgy óránként kétszer-háromszor, és magától helyreáll. Amióta ez van, azóta a pulzusom már csak időnként megy 90 fölé, megmarad olyan hetvenöt és nyolcvan között. A vérnyomásom nem magas. Ez nyilvánvalóan nem a neurológus asztala, de mivel minden bármivel összefügghet, így azt hiszem, jobb, ha tud róla. Meg a nyakzsibbadásomról. Ami néha annyira gáz, hogy fáj tőle a fejem. De ez sem folyamatos.
Na de ha mindezt őszintén elmondom, akkor megint kezdődik minden elölről, egy másik vonalon. Kétféle tipp is kering azok között, akik valamennyit is tudnak rólam, és a nyavalyáimról. Vagy pajzsmirigy, vagy sm. Nos, részemről egyik sem. :D Amúgy meg nem is akarom tudni. De ha nem akarom tudni, és nem mondom el, akkor egyáltalán minek megyek? Szóval.. erőt kell vennem magamon, és elmondani. Tudom. Csak nem könnyű.
Miközben gondolkodtam ennek a tizenötezer-féle verzióján, eszembe jutott, amikor még a múlt évezredben anyám Budapestre hordott egy orosz (ukrán?) doktornénihez a Körtérre. Minden nap kaptam egy injekciót, (fogalmunk sincs, miket, a doktornő saját készletéből való volt) Nem tudom honnan tudta, vagy miből gondolta, de ő akkor ott megmondta, hogy "lesz még annyi bajom, ami másik nyolcnak is elég volna". Nos, egészen eddig nem jutott ez eszembe, csak most. De mondjuk, hogy már meg van a nyolc, úgyhogy részemről befejezném ezt az orvosos-neurológusos-kitudjamégmilyenes dolgot.
Mondja valaki, hogy fogalmuk sincs, és ennyiben maradhatunk. :) De úgyis tudom.. nem ez lesz ám. Kardiológus, ekg, huszonnégy órás vérnyomásmérő, vérvétel, egy kis ez, egy kis az.. közben egy mri kontroll, és úgy december vége felé már végzek is mindezzel.
De sose legyen ennél nagyobb bajom ám. :)

6 megjegyzés:

  1. Igazából úgy érzem,hogy néha nem értem......olyan jól írsz pedig biztos bennem van a hiba....most akkor végül mit derített ki a múltkor a doki? és milyen gyógyszert szedsz? ez a mostani ez kontroll vizsgálat? vagy csak úgy érzed,hogy megint nem vagy jól? és csak akkor kell szedned mikor úgy érzed,vagy ez állandó? vagyis azt úgy értelmezem,hogy nem kell állandóan szedned,de akkor mikor tudod,hogy mit kell szedned? honnan tudod,hogy most jót szedtél e? s hogy ha nem tudod mi a bajod,akkor mire szeded a gyógyszert?
    Bocsi kicsi érthetetlen vagyok....de azért gondolok rád hétfőn:)))és ♥

    VálaszTörlés
  2. Ilgya, egészen jól érzed. Pont ilyen érdekes és érthetetlen az egész. Semmi nem derült ki, továbbra sem tudja senki, hogy mi is ez.. de kaptam a tatabányai dokimtól egy antiepileptikumot (Keppra 250 mg), a lábrázások miatt. Elvben állandóra. Gyakorlatban meg én pont ezért, mert csak úgy vaktában adtak valamit, hogy majd jó lesz, próbálkozom azzal, hogy nem szedem. Szóval.. jól érzed, hogy nem érted. :) Mert én sem. :)

    VálaszTörlés
  3. Én tökéletesen megértelek Dius :(. A bizonytalanságnál kevés rosszabb van. Ugyanúgy orvostól orvosig járkáltam, mint Te, de nekem az MR egyértelműen kimutatta a problémát (jóindulatú agydaganat). Az, hogy gyakorlatilag egy orvosban sem lehet megbízni, saját magadnak kell nyomozni a saját betegséged miatt, senki nem mondja meg egyértelműen, hogy mit, mennyit, meddig... huh, tudom milyen ez :(. Én is a saját szakállamra fogom hamarosan abbahagyni a gyógyszerem, saját költségen fogom kontrolláltatni a hormonértékem, mert ha mindezt a hivatalos úton játszom le majd egy fél év... Hányinger ez az egész rendszer :(((.

    VálaszTörlés
  4. Hát Beus, akkor Te még nálam is jobban tudod.. sajnálom a daganatot.. de még szerencse, hogy jóindulatú. Nem is kell vele semmit csinálni? (úgy értem, kivenni onnan)
    Bízom azért ebben a neurológusban, akihez most járok, mert látom rajta, hogy segíteni szeretne, de nincsenek igazán határozott tüneteim, ráadásul az eeg is negatív(nak számít) így nincs egyértelmű diagnózis sem. Meglátjuk mit találnak végül. Bár igen.. a bizonytalanságnál mindent könnyebb elviselni, feldolgozni.

    VálaszTörlés
  5. Ez a gond a magyar (lehet máshol is) egészségüggyel, hogy még mindig nem jöttek rá, egyben kéne vizsgálni az emberi testet, és nem részleteiben... ráadásul most rengeteg természetgyógyász munkáját el akarják lehetetleníteni, így szép jövőnek nézünk elébe: az egészségügy romokban, az alternatív gyógymódok művelői ellehetetlenítve... Hová jutunk? Az a cél, hogy ne maradjon magyar ember? Én nem is értem mire számítanak így. Nagyon sok embertől hallom, hogy küldözgetik összevissza, és sehol semmit nem tudnak kideríteni (többek között anyukám is így járt). Akkor minek vannak???
    Diuskám, fel a fejjel, és jobb ha Te kezeled saját magad, így még mindig kevesebb mérget eszel meg, mintha a dokik mindenféle gyógyszert írnának fel.
    :-*

    VálaszTörlés