Ott kezdődött a történet, hogy tegnap délelőtti bevásárlóutam közben találkoztam az egyik nagynénémmel, akivel megálltunk pár szót váltani. Beszélgetés közben ugye megkérdezte, hogy tetszik Eriknek a suli, és miután válaszoltam, még elmesélt egy sztorit Erik egyik tanítónénijéről és Erik osztálytársáról. Amit, bevallom, nem igazán hittem, mondván, na, ezt azért nem....
Aztán úgy magamban egészen addig nem is foglalkoztam vele, míg kijöttek a gyerekek a suliból, és Patrik azzal kezdte, hogy megint "elbeszélgetett" velük Cs. néni, mert a G-t nem engedte az anyukája suliba, mert megint bántják, és csúfolják. A beszélgetés részeként felolvasták a névsort, és az osztály szavazott, hogy szerintük az épp soron lévő szokott e csúfolódni, verekedni, piszkálódni. Dühítő ez is, mert közösségbomlasztó lehet, de ismerve az összes előzményt, a tanító néni utolsó, kétségbeesett próbálkozása hatni a gyerekek lelkiismeretére. Merthogy mindenkinek, akire elég sokan "szavaztak", el kell komolyan gondolkodnia azon, hogy ez milyen viselkedés, és fordított esetben hogy esne neki. Gondolom, majd a heti értékelésen pénteken még téma lesz, meg a mai fogadóórán, és aztán, ha sehogy sem boldogulnak, akkor lesz egy újabb rendkívüli szülői értekezlet arról, vajon mit is kéne csinálni, hogy a sok dudás a csárdában (jelen esetben a sok rendkívül jó eszű gyerek az osztályban) elférjen egymás mellett, és ha nem is szeretik egymást, legalább toleráljanak mindenkit.
Ez csak azért "dühít" (nem ez a jó szó, de nincs jobb most), mert hülyeség az egész. Az a kisfiú, akivel "mindig csak a baj van" valóban kissé kirekesztett az osztályban, de pont ezért. Amiért a szülei ilyenek (persze, erről nem tehet, de ezt ez a korosztály még nem mérlegeli). Mert az ő szülei mindenért berohannak a tanárokhoz, az igazgatóhoz, megfenyegetik a gyerekeket, körbetelefonálják a hétvégén a szülőket, és ordítoznak velük a telefonban. És persze, egyáltalán nem mellesleg a kisfiú még spicliskedik is. Valóban nehéz lenne őt feltétel nélkül szeretni, és elfogadni. Megoldást én sem tudok, csak hálás vagyok érte, hogy az én fiam nem csúfolódik, és az én telefonszámomat nem tudják. A közösség érdekéért pedig nyilván majd mi is (de elsősorban Patrik) viseljük a következményeket.
Ezt végighallgattam, aztán csak rákérdeztem Eriknél arra a hihetetlen sztorira. És legnagyobb ámulatomra, rábólintott, hogy igen, így volt. Igazából, köpni-nyelni nem tudtam. A sztori a következő: E. néni megkérdezte a gyerekektől, hogy ki az, aki utálja a K-t (kislány, valóban komoly magatartászavarokkal), tegye fel a kezét. Persze, sokan feltették. Mire E. néni közölte, hogy ő is csatlakozik a jelentkezőkhöz, és a K. ezen gondolkodjon el. A kislány sírva ment haza. :-(
Felháborítónak tartom a dolgot, és ha az én gyerekemmel tette volna, szerintem már nem dolgozik ott. Hogy jön ő ahhoz, akárkinek képzeli is magát, hogy bárkit így megalázzon? Mindkét oldalról hogy hozhatta a kis hat, és hétéves gyerekeket ilyen helyzetbe? Szíve-joga nem szeretni valakit, de nem pedagógusként. És főleg nem utálhat senkit pedagógusként, legalábbis nem mutathatja, mondhatja, nem tehet semmi olyat, ami erre utal. Szerintem. Persze, nem tudhatom milyen az, amikor egy osztályon belül több olyan kisgyerek is van, aki igen komoly figyelemzavarral, és magatartásbeli problémákkal küszködik. De az, ha egy hónap alatt sem tudta felkelteni a figyelmét, vagy megtalálni hozzá legalább az utat, az nem feltétlenül a gyerek hibája. Mert Á. néni mindig azt mondja, vannak problémák, de rendben lesz ez, mert "csak" szeretni kell őket.
Újfent igen komoly beszélgetést folytattam az eset kapcsán a gyerekeimmel, elsősorban Erikkel, aki a történet elmesélésekor büszkén bólintott rá, hogy igen, feltette a kezét, majd látva a mélységes döbbenetet, és felháborodást, amit ez kiváltott, gyorsan visszakozott, hogy jaaa, neeeem. Tudom, hogy igen, mert könnyen befolyásolható. De komolyan elmondtam újra, hogy nem rekeszthetünk ki senkit az életünkből azért, mert valamiért nem tetszik. Mindegy, hogy kövér, vagy sovány, szemüveges, vagy fél keze van, vagy fél lába, vagy épp süket, vagy vak, vagy más színű a bőre, vagy "csak" másképp viselkedik, mint az átlag. Pontosan ugyanolyan ember mindenki. Nem tudom, vajon hányszor kell még ezt átrágnunk, hogy tényleg képesek legyenek bárkit elfogadni származásra, kinézetre, észbeli képességekre, vagy akármire való tekintet nélkül.
Azt egyébként megálltam, hogy a gyerekem előtt bíráljam E. néni viselkedését. Előttem végképp leszerepelt, és nincs többé tekintélye, de a gyerekemmel ezt nem tehetem meg (mondjuk szerintem tudja). És még azt sem mondtam, hogy "köszönjük, E."
Mindenesetre komoly gondok elé nézünk, ha ez így kezdődik. És komolyan elszomorít, hogy ilyen pedagógusok kaptak végleges szerződést, mikor sokan, sokkal jobbak, sokkal toleránsabbak pedig állás nélkül "rohangálnak a világban".
Mindenesetre E. néni olvasgathatna kicsit, mondjuk Márait: " Vannak ritka emberek, akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették. Ezek az emberek nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat. Ez a tapintat nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is..."
Már értem miért írtad, hogy emésztened kell.:-((( Szerinted E. néni felfogna bármit is Márai szavaiból???? (költői a kérdés)
VálaszTörlés