Faktor

Szándékosan nem írtam elé az x-et, mert bár annak kapcsán jutott eszembe idepötyögni, mégsem tartozik csak és kizárólag a műsorhoz. Pedig nézem. Naná. Nélkülem nem is menne. Már meg van nálam a tizenkét döntős is, de majd mindent a maga idejében.
Szóval, ahogy néztem hétről-hétre a válogatókat, úgy erősödött bennem mindig jobban az érzés, hogy milyen érdekes is a világ. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy mindannyian úgy vagyunk megalkotva, hogy valamilyen területen van bennünk valami plusz faktor. Ami aztán vagy kiderül, vagy nem, de hogy ott van, az tuti. Vannak biztos úgy egy csomóan, hogy sejtik, hogy valami van, de sosem járnak utána, míg végül aztán szépen elsikkad, és aztán már sosem derül rá igazából fény. Csak úgy van. Azt hiszem, ők azok, akik a baráti társaságokban először énekelnek karaoke számokat, akik megírják a születésnapi köszöntőket, vagy akik saját készítésű és teljesen egyedi ajándékot készítenek. (a felsorolás messze nem teljes)
Valami ilyesmihez kapcsolódhat az álmom is, ami ugyan elég nagy zöldség, de fogjuk a teliholdra, meg az érkező frontra, és a fáradtságra, meg még természetesen arra is, hogy előtte x faktort néztem.
Álmomban megjelent az első könyvem. Mesekönyv. Láttam a könyvet, nagyon szépen volt illusztrálva, kék-rózsaszín tündéres-manós volt az eleje, a hátulján pedig a gyerekeim kiskori képei. Nagyon tetszett. A nagy alkalomtól mámorosan boldog voltam, még most is borsózik a hátam, ahogy felidézem az érzést. Fogtam a kezemben, isteni illata volt, és az elsőtől az utolsó betűig az én fantáziám szüleménye volt az egész. Rengeteg doboznyi volt belőle, és épp arra készültem, hogy részt vegyek a hivatalos könyvbemutatón, ahol dedikálni is fogok. Annyira izgultam, hogy majd elájultam. És aztán mi történt? Ott ültem a könyvbemutatómon teljesen egyedül a könyvek, dobozok között. Vártam, csak vártam, és senki nem jött el. A telefonomra érkeztek sms-ek, amiben mentegetőztek páran azok közül, akiket személyesen én hívtam el, de továbbra sem érkezett senki. Rettenetes érzés volt. Egy könyvet oda is vágtam a falhoz csalódottságomban, és erre sikerült is felébrednem.
Ezt az egészet pedig csak azért mesélem el, mert az álmom, és a tehetségkutatóban látottak alapján azt hiszem, az a faktor sem elég még. Az is kell, hogy másokat érdekeljen. :) Különben ott marad, ahol addig volt.

Vásárlások....árukapcsolások

Amikor réges régen, úgy 15 évvel ezelőtt az első hipermarket nyílt kis hazánkban, még arra okították a frissen felvett munkaerőket, hogy a legfontosabb a MOJÓKÖVI (Mosoly,Jó napot kívánok,Köszönjük,hogy nálunk vásárolt, Viszontlátásra). Azóta ezt már a hipermarketektől mindenki átvette, sőt, többszörösen, sokszorosan túl is szárnyalták.
Szerintem mindenkinek ismerős, hogy akárhol is vásárolunk, megkérdezik, pontgyűjtő kártyája van? Mert már mindenhol van ilyen. Na jó, majdnem mindenhol. De ahol nincs, ott is lesz előbb-utóbb, biztos vagyok benne. Egyébként ezeket a pontgyűjtőket szeretem, bár rendszeresen csak egyet használok, mert egyébként is ott vásárolnék, akkor meg tök jó, hogy még pluszban gyűlnek a pontok a kártyámon, amit akár még pénzre is válthatok. Ezzel a kérdéssel a világon semmi bajom nincs. Sőt, már azzal is egészen megbarátkoztam, hogy ha kártyával fizetek, akkor a pénztáros unott hangon közli velem, hogy "zöld-pin-zöld". Ez a dolga, nyilván ugyanúgy megtanították neki, mint azt a bizonyos Mojókövi-t annak idején (egyébként azóta a viszontlátásra szép napot-ra módosult a legtöbb helyen már).
Amivel viszont nem tudok megbarátkozni, az az, hogy a postán csekkbefizetésnél megkérdezi a hölgy, hogy sorsjegyet, szerencsekket, biztosítást? Sőt, legújabban már csokit, tollat, könyvet, plüssállatot, akármit is vehetnék ott.
A bankban, ha véletlenül valamit befizetek ott, tutira megpróbálnak rám sózni valami biztosítást.
Felhívnak, hogy jár e nekünk a megyei hírlap, mert ha nem, akkor olyan akció van, hogy előfizetek rá, akkor kapok zsírkrétát.... (ezt nagyon nehezen álltam meg röhögés nélkül)
A drogériában a kasszánál megkérdezik, hogy még valamit? Mondom, hogy köszönöm, nem kérek mást, de azért még a biztonság kedvéért megkérdezi, hogy akciós tyúkszemtapaszt esetleg?
Városunkban ezt a legirritálóbban a s...rban csinálja az egyik kasszás fiú. Városunk lakói már mosolyognak, az biztos, mert máris tudják, kiről van szó. Kár, hogy hangsúlyt nem tudok mutatni, mert úgy az igazi. Szóval, ő az, aki biztosan végig szóval tart, amíg lepittyegi az összes árut, és aztán, mikor végzett, elkezdi, hogy "Esetleg akciós levesport, ropit, szotyit, szörpöt,gyerekeknek cukorkát?" Mondom, hogy nem kérek mást, még eszébe jut valami, amit kihagyott a felsorolásból. Mire kijönnék a sodromból, elkezdi a su...op kártyája van szöveget Adom a kártyát, fizetek. Ha készpénzzel, akkor azonnal alkudozik az apróra. Mondjuk az összeg 5715 ft. Először tizenöt forintot kér. Mire elkezdek kotorászni, máris közli, hogy ó, van ott több is, esetleg héttizenöt, vagy kettőtizenöt? Úgyhogy, ha nincs más, és mégis hozzá kell állnom fizetni, akkor kártyával fizetek inkább. És nyomom, hogy "zöld-pin-zöld".
És akkor még nem ejtettem szót a nagyon népszerű matrica-gyűjtögetős dolgokról. Ami mindenhol egyszerre fut, és mindenhol megkérdezik, hogy kérek e matricát. Amit sosem értek, hogy miért kérdezi meg. Adja oda, és kész. Ha nem kérem, ott hagyom. Ha kérem, elviszem. Ennyi.
És erről a matricás dologról jut eszembe, hogy milyen árulkodó is, hogy ki hol vásárol... mert vannak a diadora-táskás gyerekek, akik ugye a sp...ban, és vannak a fila-táskások, akik a t...o-ban. :D Ennyi egyforma hátizsák szerintem az életben nem volt még az iskolában, de talán az országban sem.

Egy élmény az ilyen bevásárlókörút, nem? :D

Álmodozós lista

Ezúttal képekben. Olyan "Dominikásan". :)
A sorrend nem a rangsor szerinti, hanem ahogy eszembe jut. És bármikor bármelyik valósul is meg belőle, nagyon boldog leszek. :)

Hát ennyi így hirtelen. Igazán nem is olyan nagy igények, nem? Najó, hát a kutya..... ő talán mégis nagy igény lenne. :)

Amiről nem találtam képet, de örök kívánság, azt pedig képzeljétek ide. Mert itt van, a gyertyafények mögött is, a nő álmodozó arcán is, sőt, még a kiskutya értelmes pofiján is. :) A többiről nem is beszélve... 

De az nem megy ilyen könnyen. :)

Két kérdés

Azon gondolkodtam ma, miután egy elalvás után meglehetősen sz.r napom volt, hogy milyen rettenetesen sekélyes is tud lenni az ember élete. Minden nap egyforma. Reggel felkelni (ugye ha sikerül), iskolába indítani a gyerekeket, dolgozni menni, majd az itthoni dolgok. Nap nap után ugyanúgy. Még a házimunka is mindig ugyanaz.
Pedig nem volt ez mindig így. Amíg kicsik voltak a gyerekek, addig minden nap történt egy csomó minden. Babakocsival sétáltunk, elmentünk ide-oda, sokkal nagyobb társasági életet is éltünk. Pedig ugyanúgy volt házimunka is, sőt, főztem is rendesen minden nap. Mégis egy csomó időm volt.
Vajon hogy csináltam?


Más: ötleteket szeretnék kérni. Be kell szereznem egy bizergát. Valami kis bigyót, amit lehet kézben fogdosni, gyűrögetni, akármit.... nem babának kell, de nem árulhatom el mire kell. Nálatok mi lenne ez a bizerga?

Már megint...

Egész nap dolgoztam ma. Ez a téma ennyi emlegetést érdemel, egy szóval sem többet.
Ellentétben velem, a tizennégy év alattiaknál azért zajlott az élet. Azt biztos nem hiszitek el, hogy legkisebb királyfi, akinek ugye a mese szerint a legszerencsésebbnek is kéne lennie, ma ismét zakózott egy hatalmasat. Vannak rajta külsérelmi nyomok, egy csini ragtapasz a jobb szemöldöke fölött, egy helyes kis horzsolás a szeme alatt. Nem is tudtam eldönteni, mikor megláttam, hogy sírjak e, vagy nevessek. Mert ez már aztán az a kategória, amitől az ember kínjában csak nevet, és mentegetőzik. Mondjuk eszembe jutott ma, hogy még "jó", hogy mindig az iskolában éri a baleset, mert így legalább afelől nyugodtak lehetünk, hogy nem gondolják, hogy itthon ütjük-vágjuk szegényt.
Azért minden viccessége ellenére elgondolkodtam már a jelenségen. Hogy lehetséges lehet, hogy valaki ennyire béna? Hogy gyakorlatilag már csak félve kutatom, mikor hazaér, van e rajta valami újabb jelölés. Hallottam már egyszer mozgásfejlődési problémákról, és rémlik, hogy az oviban is volt szó erről futólag, mikor tesztgyerek volt egy továbbképzésen. De aztán semmi nem indokolta, hogy utána járjunk, így szépen feledésbe is merült. Nem tudnék kiemelni semmi olyat, ami kirívó lenne nála. Sőt. Tankönyvi eset volt fejlődés terén, kúszott, mászott, ahogy azt kell. Szóval, nem hinném, hogy valami kimaradt, de azt el tudom képzelni, hogy valamiért valami megrekedt egy bizonyos szinten. Addig meg, amíg ez majd kiderül, addig még majd cakkosra aggódom magam, és minden reggel minimum negyvenkétszer fogom a lelkére kötni, hogy nagyon vigyázzon magára.
Patriknak hét órája volt ma, ami kb. egy komoly kínzással érhet fel. Ráadásul az utolsó órában matek szakkör volt, ami még külön agykapacitást igényel.
Erik pedig... hazahozta a szorgalmit, és megcsinálta. Hatalmas nagyfiú lett attól, hogy Rolandot pesztrálgatja, mégis mint egy kisbaba, úgy hisztizett, amiért nem kapott este kakaót.

Liebster

Kaptam egy kedves blogbaráttól egy ilyen kitüntetést. Azt hiszem, most, hogy már a tévében is láthatta ország-világ, végre én is hívhatom Zsófinak, mert ugyan jó nickje van, csak elég hülyén érezném magam, ha úgy nevezném.
Ja, hogy mit is kaptam? Egy szép rózsaszín díjat, és ilyet még nem kaptam. Hasonlót igen, de pont ilyet nem. Magyarra fordítva legkedvesebbet jelent, ami azért szívmelengető dolog ám.
Köszönöm Neked Zsófi. :)

A szabályokról:

- Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról

- A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell

- 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

- 11 embert meg kell jelölni és linkelni

- Nincs visszaadás/visszajelölés

Így aztán most neki kell állnom összeszednem magamról 11 dolgot. Biztosan nem sikerül túl sok újdonsággal szolgálnom, mert gyakorlatilag mindent tudtok rólam. De legyen.

-Mostanában már nem vörös(es) a hajam, hanem fekete

-Utálom, ha este mosatlan edény marad a mosogatóban

-Mindent, amit lehet, előkészítek reggelre, mert így nyerek legalább öt perc plusz alvásidőt

-Nagyon szeretnék egy lakkfekete francia bulldog kislány kutyát (Hope lenne a neve)

-Nem tudok elaludni a bal oldalamon fekve

-...és felkelni sem tudok a bal oldalamon fekve (sem) :D

-Minden x-faktor adást láttam eddig. :D 

-Rendszeresen elfelejtek válaszolni az email-jeimre

-A felét sem írom meg azoknak a dolgoknak, amiket kigondolok

-Legalább annyira szeretek olvasni is, mint írni. 

-Nem vagyok elég állhatatos.

És most akkor nincs más hátra, mint tovább adni 11 embernek. De én tovább adnám mindenkinek itt az oldalsávban, akik rendszeresen olvasnak, és akiket én is rendszeresen olvasok. Itt vannak átfedések, és ez így van jól. 

Nem tudok választani legkedvesebbet, mert valamiért mindenki kedves nekem. Különben nem vennénk részt egymás életében még így, virtuálisan sem. 

Ne legyetek szégyenlősek elvinni... :)

Idő...idő..

Mindig hatalmas bűntudatom van olyankor, amikor még csak olvasni sem jutok el normálisan mindenkihez, akihez szeretnék, nemhogy még hozzá is szóljak valamihez. Úgyhogy ezen a problémán is dolgozom. Még nem tudom, mi lesz a megoldás, bár erősen hajlok arra, hogy mégiscsak kérvényezni fogom, hogy legalább nekem ne 24 órából álljon a nap, hanem mondjuk 28-ból. Azzal a plusz négy órával már jutna olyan dolgokra is időm, mint
-blogolvasás
-bloghozzászólások írása
-a szerkények rendberakása
-a pókhálók eltüntetése
-a konyhaszekrény tetejének letörlése
-süti sütés
-a gépen fellelhető összes fénykép átnézése, és végre valahára rendszerezése

De bevallom, hosszú távon ebben rettenetesen kimerülnék. Valahogy úgy, mint most már. Minden porcikám szabadságra akar jönni, de persze nem lehet. És nem is tudom, lehet e majd az őszi szünetben legalább. De majd meglátjuk. Ha nem, akkor is túlélem, nyilván, csak jó lenne valamikor. Meg ideje is lenne. Ugyan kicsit hülyén érzem magam tőle, de az lenne a legjobb, ha legalább két olyan nap is jutna majd a szabadságos mókából, amikor egyetlen gyerekem sem lesz itthon. Mert legyenek bármilyen önállóak, meg jófejek, meg persze imádom őket, és nagyon üres nélkülük a lakás, de néha rendesen az agyamra mennek azzal, hogy mindig beszélnek, akarom mondani vitáznak.

Ja, és előre mondom: harminc fokot ígérnek szerdától. Tessék szépen örülni. Mindenkinek. :) Jóóó?