2021. aug. 7.

Szombat

 Ahogy kezd visszatérni a nyár, úgy múlik el az a hihetetlen enerváltság és fáradt érzés, amit gyakorlatilag egész héten alig bírtam legyőzni. Ezzel végérvényesen el is dőlt, hogy nekem ez a legalább harminc fok a működési hőmérsékletem. Ez rossz hír kicsit, mert az év nagy részében bőven harminc fok alatt van a hőfok, így aztán nagyon kevés ideig vagyok képes csúcsrajáratva működni. Na de eddig is jó voltam így is, gondolom ez nem is fog változni. Meg majd nem reklámozom ezt a felfedezésemet nagyon. 

Ma leginkább kipihentük a tegnapi napot ..hát mondjuk amennyire lehet pihenésnek nevezni a fahordást, egy heti szennyes mosását, teregetését, hajtogatását. Közben beiktattunk egy budapesti utat, vettünk kettő darab elektromos rollert ma délután. Ennek a sztorija onnan indult, hogy Patrik többször használta már a lime-okat, amikor dolgozni ment, vagy csak bárhová Budapesten. Bejött neki, annyira, hogy el is határozta gyorsan, hogy ő bizony vesz egyet magának. Aztán tegnap reggel, amikor a kocsit leraktuk a P+R parkolóban, Eruk és Roli is kipróbálta. Már eleve gondolkodtak ők is, hogy szeretnének ők is,de ott ez végképp eldőlt. Az övékébe mi is adtunk pénzt, Patrik most is részletekben fizeti ki nekünk. 

Én még nem mertem kipróbálni sem, mert jó gyorsan is tud menni, és kicsit félek, hogy leesnék róla. De egyszer azért majd rászánom magam. 

Ja, és ma voltunk az állatorvosnál is az aktuális helyzetjelentést megtenni. A vízhajtót lehet már csökkenteni napi kêtszer félre, egy hét múlva újra meglátjuk, így mi a helyzet. A szívgyógyszert kell szedni élete végéig most már. Legalábbis most erre van a legnagyobb esély. De nagy öröm, hogy ma már teljesen olyan volt, mint szokott. Végre..

2021. aug. 6.

Hajó(s) a péntek

 A múlt héten már elterveztük, hogy ezen a héten pénteken nem dolgozunk, és a nyaralás alatt nyert hajójegyeket fogjuk "elhajózni". Nem csak azért választottuk a leghosszabb hajóutat, mert Balázsnak és nekem a nyeremény jóvoltából nem került semmibe, hanem azért is, mert a kedvenc hajónk jár a legkedvesebb balatoni városunkból egy másik szívünknek kedves helyre. Hogy még fokozni tudjuk az élményt, vonattal mentünk, és Erik kérésére vittünk magunkkal egy hátizsákban strandcucvot is, mert ő szerette volna kipróbálni az északi parti strandolást is. 

Jó korán keltünk, a 06:40-es vonattal mentünk Kelenföldről. Kicsit ugyan zombi üzemmódban lézengett Balázson kívül mindenki (ő az egyetlen közülünk, aki mindig hajnalban ébred teljesen magától), de mindenki elkészült időben. Mehettünk volna talán az eggyel későbbi vonattal is, de nem mertük megkockáztatni, hogy egy esetleges késés miatt ne érjünk oda időben a kikötőbe. Reggel még kellett a hosszú nadrág, kardigán kombó, de már Bogláron levseréltük rövidnadrágra. Ehhez a művelethez nagyon jó volt a strandon az öltözőkabin, pillanatok alatt megoldottuk. 

A hajón rengetegen voltak, nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire sok embert egy hajón. Kicsit  más élmény volt így, de elvenni nem tudott belőle semmit,. Viszont van egy csomó olyan emlékük erről a hajóútról, amin még sokat fogunk együtt nevetni. 

Tihanyban ebédeltünk, majd tênyleg bementünk a strandra. A fiiúk és Balázs fürödtek is, én kihagytam ezt, csak a padon ücsörögtem. De ez is tök jó volt. Az kicsit hiányzott, hogy nem mentünk fel ezúttal az apátsáigig, de majd egy következő alkalommal megint az következik. 

A hazafelé hajóút is kalandos volt, egyrészt a tömeg miatt, másrészt mert pont áthajóztunk egy zivatarfelhön, ami egyszerre volt félelmetes és bámulatos látvány. 

A hazavinatozást azzal tettük felejthetetlenné, hogy első osztályon utaztunk, illetve kipróbáltuk az utasellátót is. Az első osztály nagyon tetszett, az utasellátó kevésbé, de el tudom fogadni, hogy péntek este már kifogytak egy csomó mindenből, így majd valamikor kapnak még egy esélyt. 

Jó hosszú nap volt, mert este tízre értünk haza, de minden pillanata nagyon jó volt, szerintem megint nagyon sok emlék született ma.is, amit sokszor fogunk emlegetni. 













2021. aug. 5.

Csütörtök

 Napközben éreztem azt, amikor sokadszor zendített már rá az eső, hogy bizony mindjárt csütörtököt mondok. Én bizony faztam is ma, és mély együttérzéssel gondoltam azokra, akik épp valahol nyaralnak, és arra számítottak, hogy augusztus elején csakis jó idő lehet. De nem mondtam csütörtököt, mert folyamatosan emlékeztettem magam arra, hogy ez bizony már péntek munka szempontjából, mert holnap nem megyek. Jobb is. Mostanában a négynapos munkahetek is bőven elégnek bizonyulnak, értem azokat, akik így nyilatkoztak, amikor volt a témában valami reprezentatív kutatás. A mostani őrült világban szükség lenne arra, hogy a pihenéssel, kikapcsolódással töltött időt növeljük, de ahogy látom, inkább a másik irányba megyünk el. Gondolom mindenki részéről van egy versenyfutás is az idővel, ki tudja mit hoz a szeptember. Na de én csak a saját sorsomért vagyok felelős, minden mással foglalkozzanak mások inkább. 

Arti javult valamennyit, ma már evett is egy keveset. Látszik, hogy könnyebben lélegzik, de még nagyon gyenge és erőtlen is. Ami nem csoda ebben az állapotban. A gyógyszereket Balázs fecskendővel adja be neki, így egészen biztosan oda kerül, ahová kell. 

Holnapra mindenki vuduzza a napsütést légyszi, mert kirándulni megyünk. De erről majd holnap mesélek. 

2021. aug. 4.

Meccsnap

 Izgalmas nap volt ez a mai. Nem csak azért, mert tudtuk, ma este nagy feladat vár ránk, ki kell szurkolni a győzelmet a BL selejtezön a mi csapatunknál sokkal esélyesebbnek gondolt Slavia Praha ellen. 

De délelőtt még hívtam az állatorvost Arti miatt, aki tegnap este már igen aggasztó állapotban volt. Izgultam miatta, hogy ne legyen a doki szabadságon, hogy el tudjon jönni megnézni. Aztán amikor elértem telefonon, és megbeszéltük, hogy jön, akkor már azért izgultam, hogy mit fog mondani. Negyed tizenegykor hívott anyukám, ő, Erik és Roli asszisztáltak a dokinak, hogy a szívével van gond, kapott injekciókat, de délután be kell menni a rendelőbe receptekért. Freddy szemét is megnézte, őt vinni kell majd vizsgálatra, szinte biztos, hogy valamilyen anyagcsere betegsége van, attól ilyen a szeme. A műtétet nem javasolja, mert félmillió forint, és nem biztos, hogy sikerül. Délutánig azon izgultam, hogy vajon nem azért nem hagyott itt receptet, mert nem akarta a gyerekek előtt mondani, hogy nem lehet már meggyógyítani Artit. 

Délután munka után egyenesen hozzá mentünk. Kapott Arthur szívgyógyszert, vízhajtót, és káliumot. Nincs szó arról, hogy szenved, vagy nem tud már teljes életet élni, csak, mint az idős embereknek, neki is beteg lett a szíve. Most először a vizet kell lehajtani róla, és közben a napi egy szívgyógyszert is adni. Aztán majd meglátjuk hogyan reagál, és a helyzethez alkalmazkodva megtaláljuk a megfelelő terápiát. 

Ilyen izgalmak után kifejezetten jól esett szurkolni, és még jobb volt, hogy a mai szurkolás célravezető volt. Igaz, hogy messze nem tökéletes játékot mutattak ma este sem, de nyertünk. Nagyon fontos győzelem ez. 




2021. aug. 3.

Kedd

 Még ma sem voltam hú, de remek formában. Nagyjából olyan vagyok, mint aki legalább egy hete nem aludt, pedig most nincs ilyen gondom. De majd csak elmúlik ez az állapot, mondjuk visszatér a zavartalan napsütés, és az jó hatással lesz rám. 

Péntekre terveztünk családi programot, most még nem jósolnak valami remek időt akkorra, de sebaj, jól fogjuk érezni magunkat, akárhogy is alakulnak majd a külső körülmények. 

Ebből következik, hogy a héten már csak két napot kell dolgozni, ami jól hangzik, mert így akkor már a fele idő eltelt a hétből. 

Már hallottam ma vitatkozni embereket a harmadik oltásról, gondolom lassan komolyan bekúszik ez a téma újra a mindennapokba, és majd megint kezdődnek a mindenféle megjegyzések az oltást kérők és az elutasítók között. Mármint hogy ki a hülyébb a másik szerint. Én a magam részéről inkább hajlok afelé, hogy kérni fogom, de majd csak szeptember elején válik ez aktuálissá. Aki nekem eddig is hiteles forrás volt a témában, ajánlja, így ellenérzésem nincs. 

Valamikor a közeljövőben rá kell szánnom magam a szekrények átnézésére. Azzal a szemmel is nézni kell majd a fiúk szekrényeit, hogy talán iskolába fognak járni. Rolinak valami tornacipő is kell, hátha szükség lesz rá. Nagy faksznit nem csinálunk ebből sem, de azt hiszem, egy-két farmer mindenkinek kelleni fog. Nem lesz jó móka beszerezni, mert utálnak ruhát próbálni. 

2021. aug. 2.

Hétfő

 Ma duplán nemszeretem nap volt ez. Szimplán a hétfősége miatt sem, és amiatt sem, hogy ez a lehűlés rám fordított hatással volt, mint a többségre. Már úgy keltem fel, mint aki egy percet nem aludt, és aztán egész nap nyomott voltam, szédültem, minden bajom volt. Hiába, régóta tudom, hogy csak egy bizonyos hőmérséklet felett működök rendesen..

Az sem dobta fel a hangulatomat, hogy most épp Arhur az, aki nincs túl jó bőrben a bulldogok közül. Már hétvégén sem volt az igazi, de aztán úgy tűnt, hogy hála a probiotikumnak, amit adtam neki, erőre kapott. De nem eszik, alig iszik, és olyan kis bágyadt. 13 éves, van ízületi problémája. Lehet, hogy elfáradt szegény, és megöregedett nagyon, de azért rossz nézni. Róla egyébként is azt gondoltam, hogy elpusztíthatatlan, mert mindenböl talpra áll. Remélem, hogy még most is így lesz.

Talán a kedd majd jobban kedvemre való lesz. 


2021. aug. 1.

Viharos vasárnap

 Még jó, hogy mára nem terveztünk semmit, mert biztos nem lett volna jó érzés, ha az időjárás miatt kell lemondani róla. Volt itt ma minden, az égzengéstől kezdve a viharos szélen keresztül a szikrázó napsütésig. Az esti vihar már a levegőt is lehűtötte, én, a kis fázós már kardigánt is vettem fel. 

A fiúk forma 1-et néztek ma. Nagyobb élmény őket hallgatni közben, mint a futamot nézni. Ez az a sport, ahol mindenki szimpatizál valakivel, de ezek a személyek nem ugyanazok. Így aztán folyamatosan megy a szakértés mellett egymás cseszegetése is. Roli a legnagyobb szakértő a témában, de vannak igen sajátos értelmezései bizonyos dolgokról. Vitatkozni nem nagyon tud, ráadásul semmiképpen sem nyugodt akkor, ha nem hallgatják végig, vagy ha nem értik, amit mondani akar. Természetesen ezzel a két bátyja tökéletesen tisztában van, ahogy azzal is, hogy kik azok a pilóták, akiket nagyon nem szeret, így ha nagyon unalmas a verseny, akkor ötpercenként bedobnak valami izgalmas témát. Nagy szerencse, hogy a fociban egy csapatnak drukkolunk, nehéz lenne ezt a meccseken is kellő humorral kezelni.