RLS+M.Sacer újratöltve

Nem is olyan régen vallottam színt arról, hogy újabb dackorszakomat élem, és megint bepróbálkozom a gyógyszernélküliséggel. Megígértem magamnak, hogy az első jelre visszatérek a kék bogyókhoz. Tegnap délután már éreztem, hogy valami nem teljesen kerek, de még elhessegettem magamtól, mondván, csak attól lehet, hogy nem aludtam ki magam, hogy a szokásosnál másfél órával korábban mentem munkába, és több, mint egy órával később jöttem el, hogy nem ettem főtt kaját, meg ilyesmi. Aztán itthon, miután kimostam egy adag ruhát arra felkészülve, hogy ma is túlórázni fogok (végül mégsem), teregetés közben már komolyan megijedtem attól, hogy hajjajj, mindjárt rosszul leszek. Bekúszott az agyamba a rémület, hogy mi lesz.. itt vagyok tökegyedül, észre sem veszi senki. Szépen, ahogy azt kell, lepörgettem magamban a filmet, amiben természetesen csupa horrorjelenet volt, betört fejjel, meg vérző akármikkel. Kellő rémülettel jöttem le anyáméktól (ott teregetek, náluk van erre a célra egy akkora üres szoba, mint a mi lakásunk), és kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy elő kell szednem a gyógyszert, mese nincs. Még azért saját magamnál is bepróbálkoztam, de végül az izmaim fokozott készenlétben állása meggyőzött arról, hogy tetszik, nem tetszik, nincs tovább. Azt gondoltam, ennél már előrébb tartok ezzel az elfogadás dologgal, de mégsem. Most is sikerült azonnal levonnom a konzekvenciát, miszerint "ekkora sz.r (igen, ez is az a szó) vagyok, hogy enélkül már egy hónap sem megy". Nem kéne ezzel stresszelnem magam, tudom. De mégis így élem meg. Korlát. Az egész, ahogy van. Este lefekvés után pedig naná, hogy volt két lábrázásom is. Nem hosszú ideig, de jó erősek, még ma is érzem a lábaimban. Egy jóízűt nem tudok nyújtózkodni, mert azonnal begörcsöl mindenem. Pedig sétálok, reggelente, vagy esténként (vagy is-is) a kutyával, néha futunk is. Sétálok a munkába oda-vissza, úgyhogy igazán ki kéne dolgoznia magából a felesleges adrenalint. Tény, tornázni nem tudok eljutni. Akármit próbálnék, időben nem jókor van. Este hattól a többség, ami kéthetente megoldhatatlan, mert nem érnék haza, mire Balázs indulna dolgozni, ráadásul a gyerekeim sem fogadták jól az ötletet, hogy pont vacsoraidőben mennék, amikor egész nap nem is találkozunk. Igazuk van. De ezen azért nem idegeskedek, majd nyáron jobb lesz.
A mai napom kissé nyomott is volt ennek fényében. Utálom az egész gyógyszerszedős marhaságot, mert akármilyen jó is (az előzőhöz képest) ez a keppra, akkor is változtat rajtam. Kicsit elnyom, kicsit leszedál, kicsit kiüt. Egy csomó energiámba kerül ellensúlyozni. Na de ez van... újratervezem magamban ezt az egészet (ki tudja hanyadszor már), és kész.
A fogadalmamat pedig majdnem meghiúsította a netszolgáltató, már épp készültem a falról is leszedni és az ablakon kivágni a modemet, amikor több órás kényszerszünet után végül mégis úgy döntött, rendesen működik.
Akinek pedig emiatt ma nem válaszoltam levelére, üzenetére, stb, attól elnézést kérek, holnap pótolom. :)

Mindennapi nyavalyáink

Hát nem akarnék valami negatívat postolni már megint, de ha egyszer most ez van, hát ez van. Túl vagyunk már kétszer a hányós-hasmenős víruson, és miután Patrik mindkétszer megúszta, hát gondoltam, akkor ajjvé, fellélegezhetünk, erre a szezonra ezt letudtuk. Ami úgy tűnik, azért igaz. És Patrik továbbra is a megúszta kategória.. De ma reggelre Roland lázasan ébredt. Ami önmagában is ijesztő, még így, rutinróka anyaként is, hát még úgy, hogy ma reggeltől délutánig kellett mennem dolgozni. Első reakcióként telefont ragadtam, és hívtam a főnökömet, sikertelenül. Aztán kigondoltam a hogyan is csináljam dolgot... és jött velem dolgozni. Igen, ilyen eszetlen marha vagyok, hogy annyira lelkiismeretes vagyok, hogy a fűtés nélküli boltba viszem magammal a lázas, végtagjait fájlaló gyereket. Végül délután kettőig ott volt velem, akkor tudott az első felnőtt családtag érte jönni. Azt nem tudom elmesélni, mennyire szörnyű volt, hogy annyira rosszul érezte magát, és sírt, hogy haza akar jönni lefeküdni, én meg annyit tudtam tenni érte, hogy fogtam az ölemben, szorosan betekerve egy polár plédbe (itthonról vittem). Folyamatosan 38 körül volt a láza, fáj a torka, a lábai, a feje, és estére már a nyaka is, ja és a hasa már megint. Attól is bűntudatom van, hogy nem került ma orvoshoz, csak reggel tudom elvinni. Kapott lázcsillapítót, és oscillo-t, és hátha nem is lesz rosszabbul már ennél.
Délután már Patrik is panaszkodott szédülésre és fejfájásra, de remélem, ő csak fáradt, és semmi komolyabb. Erik újfent hasfájásra panaszkodik, mindössze egy nap telt csak el úgy, hogy ne fájlalta volna, és ne lett volna kőkemény és puffadt.
Na és tegnap én is orvosnál jártam. Vittem az mri leletemet víg kedélyű új orvosomnak, aki egy egészen komoly figura amúgy. Tuti, hogy külön gyógyereje van a vidámságának is. Mert annak ellenére, hogy "rámragasztott" egy újabb diagnózist, nem is keseredtem el. Mondjuk ez már az a kategória, hogy végre "neve van a gyereknek". Nem is akármilyen. Restless legs syndrome (RLS), magyarul Nyugtalan lábak szindróma. Ez a lábrázás kérem szépen. Mondjuk nem azért, de ezt mondhatták volna, hogy ez egy létező betegség, egy csomó energiát pazaroltam arra, hogy azon aggódtam, mekkora ufo vagyok már ezzel a lábrázással. Egészen jól el is magyarázta, hogy attól van ez, hogy az én izmaim folyamatosan termelik csak az adrenalint, de nem adnak le eleget. Úgyhogy a magne B6 mellé javasolt a calcium pezsgőtabletta is, de előbb ellenőriztetnem kell a véremben ezeknek a szintjét. A másik pedig, találnom kell egy mozgásformát, amit heti kétszer harminc percben csinálok. Ő a nordic walking-ot javasolta, egyszerűen csak "botozásnak" titulálva, mire én javasoltam neki, hogy ugyan adja már írásba, hogy nekem botoznom kell. Csak úgy, hátha egyszer valahol rám tör az őrület, és valakit megbotozok.. legyen már egy papírom erről. De persze nem adott. Ez a házi feladatom most, hogy találjak valamit, amit szívesen csinálnék, és meg is tudnám oldani, hogy elmenjek. Kutyasétáltatásban és munkába járásban kimerül egyelőre az ötlettár. Spinning és zumba nincs nálunk. Zumba volt, de már nincs. Aerobic nekem nem jön be.
Ja, és elárulom, a gondozási naplónak is van értelme. Mert én, aki irtózom az ilyen kötöttségektől, szépen, becsületesen beikszelgettem a lábrázásokat, meg a mindenfélét, Ő pedig, lazán rámutatott, hogy hát itt van a hormonális háttér.. az egyik sorozat menstruáció közelben, a másik pedig ovuláció közelben. Ohó... erre sem derült eddig fény. Kár, hogy a menstruációs dolgot nem tiltotta meg. :D De majd, amikor fél év múlva megyek hozzá (nagyroham esetén előbb), akkor megemlítem neki... hátha belemegy. Az mri miatt pedig nem aggódunk. Jó az. :) Úgyhogy ha jó, akkor jó. És ennyi.
Addig meg, én, aki termelem az adrenalint, tehát maga vagyok az energiaitalos-doboz, majd keresek valamit, ahol jól kitombolhatom magam.
Csak előbb még meggyógyítom a kiskirályfit. Aki megint nagyon lázas. És az ágyamban alszik.