Gyerekek

Általánosságban elég régen írtam róluk. Vagyis hát csak róluk. :) Úgyhogy épp itt az ideje. Túl a tanévkezdés minden nehézségén, úgy tűnik, mindenki rendezte sorait. Vagyis majdnem mindenki. De ne szaladjunk ennyire előre.
Patrik minden nehézség nélkül ott folytatta az iskolai dolgait, ahol tavaly év végén abbahagyta. Semmi gondot nem okoz neki továbbra sem a tanulás, a leckét is önállóan megírja, mondani sem kell, első dolga a hazajövetel után. Remélem, hogy ez így is marad, nagyon nagy segítség ez nekem. Az idei év kicsit feszesebb lesz, annak ellenére, hogy igazából tényleg ez a "leglazább" felső tagozatos tanév. Cserében sokkal több a külön dolog, amit szintén önállóan intéz. Kedden matek szakkör (ez az idén már nem úgy kötelező, mint tavaly, de erősen ajánlott, és ráadásul az összes versenyre itt tudnak csak felkészülni) a hetedik órában. Na, ezt utálja. Amit meg tudok érteni, de tudom, hogy a javára válik, hogy eljár, így ráparancsoltam, hogy ne legyen lusta, és bírja ki. Becsületére legyen mondva, csak egyszer próbált meg vitázni, aztán látta, hogy ezügyben nem lesz igaza, visszakozott is. Csütörtökön gyógytesi, szintén a hetedik órában. Ezt is utálja. Mert kötelező, és rugalmatlan, és mert nehogymár beleszóljanak a tesi-jegyébe. :D De azért elmegy. :) Pénteken úszó szakkör, háromnegyed négytől háromnegyed ötig. Ezt szereti. (juhéé) Remélem, hogy a lelkesedés kitart nagyon sokáig, mert jót fog neki tenni.
Az emelt matek mellett belépett az emelt magyar is, de ezzel csak azt értük el, hogy mostanra két kedvenc tantárgya van, a történelem és a magyar irodalom. :) A töriért továbbra is csodálom csak.
Nagyon felelősségteljes lett, talán rajta változtatott a legtöbbet Arthur belépése az életünkbe. Azért a kamaszos dühkitörések már igen komolyan jelen vannak, de leginkább a két öccse hozza ki belőle. Úgy tűnik, az osztály is sokkal inkább együtt van, mint valaha, eddig nincs klikkesedés, jókat bandáznak közösen a suliban is, azon kívül is. :)
Erik is kb. ott folytatta, ahol abbahagyta. Nevezetesen ő az, aki nagyon utálja az iskolát. Aki nagyon bizonytalan a saját képességeit illetően. Egy fél másodperc alatt el lehet bizonytalanítani afelől is, amit tutira nagyon tud. Ezen változtatnunk kellene, csak nem tudom hogyan. Sokat reméltem Arthur-os kapcsolatától, de abban is megvan ez a bizonytalanság. Nagyon szereti, nagyon szeretne vele úgy játszani, mint a nagyok, de azért van benne félsz. A 37-38-as lába ellenére is egy nagy csecsemő még mindig, aki azonnal rohan vigaszért, segítségért. Talán ez az igazi hiányérzete a sulival kapcsolatban is. A harmadik tanévre sem lett egyik tanító néni sem biztos támasz neki.
A fakultációkat továbbra is szívből utálja, főleg, mert csupa olyanon vesz részt, amit ő nem akart, csak beosztották. Ráadásul komolyan ki is van máris merülve. Ami nem csoda. Hétfőtől péntekig reggel nyolctól délután háromig egyfolytában fegyelmezik, figyel, és viselkedik. Ami roppant életellenes szerintem. A szünetek sem a kikapcsolódásról szólnak, mert már kezdődik a nagy integrálás következménye, szünetekben komoly bandába verődve félemlítik meg társaikat azok a cigánygyerekek, akik tavaly is ebbe az épületbe jártak. Ezek meg félnek, a tanítók meg közlik velük, hogy "kerüljék el őket". Ennyivel el is van intézve.
A nagy újdonság nála az, hogy egyedül jár haza, helyi járattal. Erre nagyon büszke. Én meg első két alkalommal cikkcakkosra aggódtam az idegeimet, mire hazaért, mert legyen ám ez előítélet vele szemben, de belőle bármit kinézek.
Neki egyelőre csak egy angol-szakkör van külön, és max. még valami sport jöhet mellé. (ő az iskolával úszik, tanórán egy héten egyszer)
A héten "beteg" volt, úgyhogy pihent. Nagyon is jól kipihente magát, mert ma már nagyon unta magát. :)
Roli életében csak annyi változott, hogy belépett egy csomó (vele egykorú) nő. :) Az új csoporttársak mind lányok, épp ma szemtanúja voltam, ahogy udvarolt az egyiknek. :) Mit mondjak... a testbeszéde sem semmi, lesz még belőle azt hiszem, valami. Továbbra is elbűvölő és édes, és bújós kisbaba, én meg továbbra is rettentően elfogult vagyok. :) (vállalom) Nagycsoportra értük meg, hogy ő is megy "különórára", egy héten egyszer megy majd "kosárovira", ami inkább játékos labdás mozgás, de jól hangzó neve van, és ő menni akart. :) Úszni ő is jár az ovival, hétfőnként.
Ami érdekesség vele kapcsolatban: minden szót azonnal tud visszafelé mondani. Szinte látszik, ahogy látja maga előtt a szóképet (így hívják ezt?), arra gondolok, ahogy a szó kinéz leírva, és "olvassa" visszafelé. A számok birodalma sem okoz gondot. Nagyon nem. Csak hogy érzékeltessem: ma boltba mentünk. Ő vásárolt, a saját pénzéből, én csak a gardedám voltam. Vett egy zacskó "kukit" (extrudált kukoricapehely) hetven forintért. Elkezdte kirakni az aprót. Elővett egy húszast. Majd mellé egy tizest. Nyugtázta, hogy az akkor harminc. Előkerült egy ötforintos is. Mire lerakta, már mondta is, hogy harmincöt. Aztán a kezébe akadt egy ötvenes. Amikor lerakta, és eltűnődött egy pillanatra, még majdnem izgultam is érte, hogy jól ki tud e jönni ebből, vagy segítséget kér majd. Mire én idáig eljutottam, a tizes és az ötforintos már visszakerült a pénztárcájába, mert "Így hetven. Ötven meg húsz az hetven, mert öt meg kettő is hét." Noigen. Hát ilyen egyszerű ez. :)
Erőszakos, mint a piaci légy. És gátlástalan is kissé. Ami néha már fárasztó és idegesítő. Leginkább a két bátyjának. De ők ilyenkor ellátják a baját. Úgyhogy minden jó tulajdonsága mellett már csepp-por és ütésálló is. Igazi webkettes gyerek...
Hát ilyenek ők most. :)

AtyaGatya

Még csak kedd van, de már úgy érzem, mintha minimum csütörtök lenne. Annyi minden történt már, mint máskor (normális esetben) csak hét vége felé. Ugye a tegnapi nap, ahogy lentebb is írtam, nagyon a nemnormális kategóriába esett. A mai nyugisabbnak ígérkezett, kicsi munkával, kicsi orvossal (olyan kici kínais módra). Munka nem volt kicsi, mert nagyon sokan voltak, és mindenki nagyon olyan volt, aki beszélgetni is szeretett volna, ami amúgy nem baj, csak lett volna egy csomó dolog, amit meg kellett volna csinálnom, de azt úgy nem lehet, hogy miközben beszélgetünk, én felmászok a létrára, hogy átpakoljam a nyári pizsamákat pl. Úgyhogy a dolgok annyira nem haladtak, ellenben, ezt ellensúlyozandó elég jó forgalmat csináltam. Munka végeztével elmentem a rossmann-ba, megvettem mindent, ami kellett itthonra, meg Rolinak az oviba (mert béna és feledékeny anya még nem vitte a tisztasági csomagot), aztán a tűző napon hazaballagtam. Itthon is csak félig normális állapot várt, egy darab bűnbánóan néző és lapító kutya, és egy darab khm.. hát.. elég ideges férj. Épp nem voltak jóban. És pillanatokon belül én is éreztem egy enyhe lefolyású bűntudatot, ugyanis kizártam a kutyát a sufniból, mentségemre szolgáljon, hogy a fene sem gondolta, hogy ilyen kánikula lesz ma, szerencsétlennek meg olyan melege volt, hogy ásott magának egy olyan félméteres gödröt. Balázs ezt annyira nem találta jó ötletnek (konkrétan tajtékzott a méregtől), úgyhogy kutya fenyítésben részesült, és minden fogyatékossága ellenére ennek teljes tudatában is volt. Erre értem én haza. Aztán kutya ki lett fürdetve az ásási munkálatok porából, én addig kipakoltam, elpakoltam, ilyesmi, majd kis szussz után elindultam vissza a városba beszerezni a tegnapi vizsgálathoz a beutalót. (na, ezt csináljátok utánam) Jaaa, és azt ki is hagytam, hogy hazafelé igen hatékony módon elrendeztem legnagyobb fiam úszószakkörét is (mehet, persze). Ákos bácsi érdekesen nézett, amikor a frissen megszerzett telefonszámán felhívtam, és miután épp akkor kanyarodott be velem szemben, mondtam, hogy akkor megvárom, amíg leparkol. :D Szóval, úszó szakkör elintézve (kár, hogy én nem járhatok, Ákos bácsi engem is megtaníthatna), már csak meg kell tanulnom osztódni a gyerekemet, ugyanis épp a matek szakkörrel egyidőben van. :D Na, de ilyeneken már nem akadunk fent, de igazán. Majd lesz valami.
Egy újabb fél órás izzasztó séta után beértem a háziorvoshoz, mielőtt felmentem, még kértem időpontot a fiúknak keresztapánkhoz (szept. 28.), Patriknak az allergológiára (okt. 26.). Háziorvosnál hiába akartam, hogy én nem megyek be, mert csak recept és beutaló kell, azért az asszisztens ragaszkodott hozzá, hogy csak menjek be a doktor úrhoz. Hát tudtam én, hogy nem kéne.. Mondtam, hogy kérek egy beutalót a tegnapi vizsgálatra, mire lecsapott a dologra, hogy akkor mutassam csak a leletet.. Áttanulmányozta, hümmögött, majd megfogta a csuklómat, hogy na hadd nézzem csak a pulzusát. És a következő pillanatban volt az a dalszerű jelenet, hogy "és megindul a föld, és leszakad az ég..", mert megkérdezte, hogy "maga mióta él ezzel a pulzussal?" Mondom, hát jó ideje már. Na, hát azt nem lehet, ne őrüljek már meg, hát tönkremegy a szívem, ezt le kell nyomni. És már írta is a receptet, hogy ebből szedjen egy felet, aztán meglátjuk. (de a holter-monitorozásig nem kell) És már kérdezte is tovább.. szokott mostanában leizzadni? Hát.. igen. És mikor is néztünk utoljára pajzsmirigyet? Fogalmam sincs, egy ideje. Na, majd akkor most, mert hétszentség, hogy az lesz a ludas. Még kétszer-háromszor elhüledezett rajta, hogy te jó isten, így teker a szíve, és el sem jött, és le kell nyomni nyolcvan alá. Így esett, hogy elmentem egy beutalóért, és kijöttem kettővel.. (vérvételre is mennem kell), meg egy recepttel. Tudtam én, hogy jobb lenne itthon maradni.
A délután további része már kezdett hasonlítani egy olyan normálisabb fajtára. Elmentem Erik elé a suliba, hazajöttünk a busszal (ami negyed órát késett), aztán elmentem Roliért az oviba, aztán kicsit kifújtam magam a kanapén (alfa-állapotban). Vacsora előtt mértem meg a vérnyomásomat (miután még olyan öt-tíz percet szundítottam is, de legalábbis nem voltam teljesen éber), 128/81 pulzus: 89. Pedig már kávét is alig iszok. Délután már egyáltalán nem. Grrrrr... azért erről nem volt szó.
Mindegy, holnap szerzek időpontot vérvételre, aztán majd megint csak meglátjuk.
Hát ennyi mára. Nem unatkoztam. És szinte hiányolom, hogy ma egyetlen belső szervemről sem láttam felvételt. :D :D