Továbbra is csak azt tudom elmesélni, mi újság van a strandon. A víz hűlt valamennyit, így most azért valódi frissülést jelent. A strandon sokan vannak, úgy, ahogy tavaly is már sokan voltak, és tavalyelőtt is. A törzsgárda itt van, szerencsére a bácsi óta senki nem ment el a régiek közül. Van két idősebb úr, akik minden évben az egész napot ott töltik, tíz óra körül érkeznek, és hat óra körül indulnak haza. Csoki bácsiknak hívjuk őket (egyébként Laci és Józsi bácsik), mert valami elmondhatatlan barna színük van. Őket ismeri mindenki, és általában le is ülnek hozzájuk egy-egy beszélgetésre a folyamatosan érkező helyi és visszatérő strandolók.
Vannak nagyon sokan, akik ugyanígy, mint mi, évről évre visszajárnak. Nem tudjuk egymásról ki honnan érkezett, mit csinál egész évben, de összemosolygunk a vizet taposva, mert emlékszünk egymásra. Biztosan ők is ugyanúgy rácsodálkoznak a mi gyerekeinkre, mint én az ővéikre. Emlékszem rájuk kis totyogósként, most meg két fejjel magasabbak nálam.
Egyébként úgy képzelem, hogy ez a kisebb városokban mindenhol így van, hogy vannak, akik évről évre ugyanakkor, ugyanott találkoznak. Sohasem beszélnek egymással, esetleg köszönnek egymásnak, mégis jó érzés ismerős arcokat látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése