Hullámvasút

Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a hét. Egyszerre járok a fellegekben, és a pokolban is. Tényleg van olyan helyzet, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet.
Nagyon nagy boldogság, hogy már épp csak egy kis vékony hajszál választ el attól, hogy búcsút intsek az elmúlt hat év munkájának, és belekezdjek az újba. Az a hajszál is minden nappal rövidebb, és vékonyabb lesz, ezen a héten sokkal több időt töltöttem tanulással és jegyzeteléssel, mint azzal, ami már kisujjból megy.
Ma a nagyfőnök is beszélt velem. Arra kért, hogy nagyon gyorsan tanuljak, még a legbanálisabbnak tűnő dolgokat is jegyzeteljem, mert előfordulhat, hogy jövő héttől egyedül találom magam. Intézik az összes hozzáférést, amire szükségem lesz, az eszközöket, amikre szükségem lesz (és eljön az idő, amikor akàr itthonról is rendelkezésre kell állnom), és bizalmat szavaztak nekem. Jól estek a szavai, mar csak azért is, mert az mindig jó, ha az embert kiválasztják, felkérik. Igaz, alig pár hete volt csak, hogy én ugyanezt a bizalmat mutattam ki feléjük, és azzal a döntésemmel letettem a voksomat végképp mellettük. Bevallom, nagyon nem is esett volna jól, ha most ebben a helyzetben még pàlyáznom is kellett volna erre a pozícióra. Nyilván megtettem volna, mert harc nélkül még semmit nem adtam fel, de ez a verzió a lelkemet is megsimogatta egy kicsit.
Erre a simogatásra szükség is van, mert egyébként meg a szívem szakad meg, ahogy látom a műszakomban dolgozó lányok kétségbeesett könnyeit. Örülnek velem, miattam, mert tudják, hogy ezt szerettem volna évek óta. De nagyon tartanak mindentől, ami ott nélkülem vár rájuk. Sajnálom őket, és ha tehetném, osztódnék is, de ez nem lehetséges. Azzal tudom csak őket biztatni, hogy nem megyek messzire, és természetesen továbbra is nagyon szívesen segítek nekik, ha tudok.
Van olyan is, aki most döbbent csak rá, mit fog most elveszíteni. Neki nem én fogok hiányozni, hanem az a hülye, aki mindent megcsinált, akár helyette is. A hat év alatt többször is próbálta a hátamba szúrni a kést, pusztán amiatt, hogy féltette a saját pozícióját tőlem. Furcsa, hogy csak most hiszi el, hogy végig igazat mondtam akkor, amikor azt mondtam, nekem nem az a célom, hogy itt maradjak az idők végezetéig. Még furcsább, hogy csak tegnap hallottam tőle először olyat, hogy nagyon sokat köszönhet nekem, és nem is tudja mi lesz vele nélkülem.
A legjobbkor jön most ez a négy nap, mert az agyamban egy kisebb hurrikán tombol.
Kedden még osztódom, mert a saját műszakommal megyek, (és a műszak első felében tanulni fogok) , de lehet, hogy az lesz az utolsó délutános műszakom.
Addig meg kipihenem magam valamennyire.