Már egy hónapja is van, hogy érlelődik-fogalmazódik bennem a poszt, amit tulajdonképpen már Patrik hazaérkezése után elkezdhettem volna. Az sosem volt kérdés számunkra, hogy hatalmas élmény lesz neki ez a táborozás. Ezért is nem volt egyetlen percig sem kérdés, hogy előteremtjük a rávalót, és természetesen elengedjük. Még akkor is, ha amúgy volt bennem egy csomóféle para a dologgal kapcsolatban. :)
Már amikor ott volt, párszor a telefonbeszélgetéseink alatt könnyekig hatódtam. Attól is, hogy jól érzi magát, meg attól is, amiket mesélt. Aztán mikor hazaérkezett, és részletesebben is megtudhattuk az eseményeket.. épp úton voltunk a Balaton felé, és bizony volt egy útszakasz, amit én végigpityeregtem meghatódottságomban.
Miért is? Tudom Patrikról, hogy a lelke olyasmi, mint az enyém. Mégis.. Olyan őszinte meghatottsággal mesélte, hogy amikor megérkeztek Rétyre (este 8 körül), az egész falu kint állt, és őket várta. A magyar buszt. "Anya, el sem tudod képzelni, hogy örültek nekünk." Akármerre mentek, mindenhol ugyanez a szeretet áradt feléjük, mert elég volt hozzá a magyar rendszámú busz, hogy az emberek integessenek, köszöntsék őket.
A másik, ami hihetetlenül mély benyomást tett rá, hogy "Anya, ott senki nem gondolta, hogy ellophatnánk bármit, simán bent lehettünk a boltban egyedül". :) Egy csomó ilyen apróság, ami ott valószínűleg amúgy is így evidens (de ha nem, majd megcáfoljátok), neki viszont hatalmas rácsodálkozásokat szerzett. Pl, hogy sosem próbálták átverni, és ha fel kellett volna váltani a pénzét, inkább megkapta olcsóbban, mert arra elég volt az apró. :D
Élményszámba ment, hogy ott minden milyen szép.. hogy a Szent Anna tónál még medvebocsot is láttak. :) És látta közvetlen közelről Mikes Kelemen szülőházát, és Mátyás király házát (azt nem tudom, neki az szülőháza e.. én tudatlan..), és járt Csíksomlyón, meg Berethalom-on, meg a Békás-szorosnál, Segesváron, a Király-hágón, meg még biztos egy csomó mindent ki is felejtettem. :)
Utolsó előtti este beszéltünk, akkor kérdezte, hozzon e juhsajtot, mert nagyon-nagyon finom, és csak tíz lei. Mondtuk, hozzon.. :) A tíz lei megmaradt, ajándékba kapták a sajtot. :)
Még ma is emlegeti, hogy igaz, hogy nagyon messze van, és ott is hatalmas távolságokat küzdöttek le.. és igaz, hogy sokszor nem volt meleg víz a zuhanyozáshoz (az ottani iskolában voltak elszállásolva, gondolom nincs erre azért kapacitás, hogy ötven embernek legyen meleg víz), és igaz, hogy nagyon hiányoztunk neki, de visszamenne..
Én pedig, őt hallgatva, és túl jó pár youtube-os videón, nagyon szeretném egyszer a saját szememmel is látni mindezt.. kezet fogni azokkal a magyar emberekkel, akik magyarabbak annál, ami én valaha is leszek..
Örülök, hogy megtapasztalta ezt.. azt hiszem, életre szóló az élmény.. minden tekintetben. :)
Ma este megnéztünk/hallgattunk egy kórust a boglári strandnál: 100 esrdélyi gyerek énekelt és negyvenen zenéltek... Tiszta lilabőr volt az egész. Megkapó, megható, tisztán szép. A fiad történetei kapcsán nekem is bevillantak képek, az én erdélyi túráimról... Hasonló benyomásokkal tértem én is mindig haza.
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett neki.
Puszi,
Szilvi
Na, írni már nem tudok - bocsi, de azért remélem, hogy értetted a félregépelt zagyvaságomat...
VálaszTörlésÉn is nagyon vágyom Erdélybe. Feri járt már ott, még énelőttem, és neki is ilyen tapasztalatai vannak, mint Patriknak az emberek emberszeretetéről, önzetlenségéről, bizalomról. Őt pl. egy vadidegen család befogadta pár napra és etette-itatta-gyógyította, mert elcsapta valamivel a hasát. No erre nem tudom lenne-e példa idehaza....
VálaszTörlésSzilvi, teljesen értettem. :) A 100 erdélyi gyerek éneket pedig csak elképzelve is lúdbőröztem..
VálaszTörlésBea, remélem egyszer Te is, én is eljutunk majd oda. Van egy olyan érzésem, hogy Te előbb. sokkal "bevállalósabb" vagy ilyen téren, mint én. :)
Azt pedig csak remélem, hogy én mindenképp tudnék ilyen lenni, mint amiben Ferinek része volt. :)
Jó régen voltam Erdélyben (még gimis koromban), és én/mi is hasonló élményekkel tértünk haza. Igaz egy olyan táborban voltunk, ahol patakban mosakodtunk (nem is volt kérdés a tisztasága), és mi magunk mosogattunk lavórokban, fényévente tudtunk hazatelefonálni fülkéből sokadszorra... és mégis szép emlékekkel tértünk haza. Felsorolni már nem tudnám, hány helyen jártunk, de az biztos, hogy mindenhol örömmel fogadtak minket. És amire azt mondanánk, hogy nem jellemző, az is megtörtént: egy román ember segített nekünk, mikor lemaradtunk a buszunkról. Se magyarul, se másmilyen nyelvet nem beszélt. A faluban mondták, hogy fehér zsebkendővel stoppoljunk, akkor tudják, hogy bajban vagyunk. És megállt a nem magyar ember! Kézzel-lábbal elmutogattuk neki, hogy mi történt, mosolygott, és a busz után vitt minket, és meg se fordult a fejünkben, hogy esetleg bánthatna minket. Tanáraink legnagyobb meglepetésére már ott álltunk a busz ajtajában, mikor az megállt (a szerpentin miatt nem tudott megfordulni, akkor akarták visszaküldeni értünk). Az ember mosolygott, integetett és elhajtott. Szóval vannak ott nem magyarok is, akik hajlandóak segíteni magyaroknak :)
VálaszTörlésA térerő még most sem evidens arrafelé (abban a faluban legalábbis, ahol Patrik volt).
VálaszTörlésJó volt olvasni a te történetedet is. :) És ezt még nem is mesélted soha.. :)