JPÉ

azaz Józan Paraszti Ész. Eszerint próbálom élni az életemet már vagy 33 éve. Bár ez a 33 nem igaz, mert voltak komoly lázadó korszakaim, amikor aztán szóba nem került az, hogy bármire is hallgassak, ami normális, vagy akár csak felnőtt által mondott. De azért ezt többé-kevésbé (inkább többé, mint kevésbé) sikerült kinőnöm, és hát vannak dolgok, amikre így utólag nem vagyok büszke (pl. arra, mikor összepakoltam egy hátizsákba amit gondoltam, kidobtam az ablakon, és megléptem.. na mondjuk lúzer voltam már akkor is, mert kb. két óra múlva már haza is vittek), de megtörtént, és ha muszáj, hát bevállalom, hogy az is én voltam. Azonban az a korszak lezárult (a cigis-téma maradt vissza belőle), és kezdődött egy egészen más.
Legelőször talán akkor kezdtem el kapisgálni, hogy mit is jelent ez a józan paraszti ész, mikor elsőnek kellett szembesülnöm azzal, hogy a wc papír nem terem a wc-ben, hanem venni kell a boltban. De tényleg.. úgy kb. itt kezdődik az ember felnőttléte szerintem. (aztán előfordulhat, hogy valami ilyesmivel is ér véget.. konkrétan úgy a vége felé ki is törölhetjük a sok tapasztalattal, és a többivel... de ez már filozófia.. ) Elő kellett venni a józan paraszti eszemet, amikor be kellett osztani kettőnk fizetését, lehetőleg úgy, hogy a csekkeket fizessük be először, aztán legyen ennivaló, és csak utána következhet a többi. Nem könnyű ez, mert amíg a józan paraszti ész azt sugallja, hogy legyél előrelátó és beosztó, addig a vágyakozás mindig előfurakszik, és gyártja a filmkockákat arról, mire nem jutott. De általában a JPÉ győzött, és sikeresen megtanultam addig nyújtózkodni amíg a takaró ér. Amikor meg JPÉ sem elég sikeres, olyankor közbelép Balázs. :)
De az igazi próbatétel JPÉ szempontjából azt hiszem, mégis inkább a gyereknevelés. Amiben nincs jó, vagy rossz (illetve a rosszra azért vannak példák, amik igenis elfogadhatatlanok, de szerencsére mégsem ezek vannak túlnyomó többségben a világban). Az ember igazi idealistaként vág neki az anyaságnak, van egy csomó elv (vágy?) a tarsolyában, ami szerint fogja nevelni-terelgetni a gyerekét, aki természetesen legalább hétnyelven fog már oázni is, és majd ő lesz a legszebb, legkreatívabb, és gyönyörűségére lesz a hazájának. Igen ám... csakhogy megszületik valaki, aki ugyan a legszebb, és a legokosabb az egész családban, és mindenkire hasonlít is egy kicsit, de leginkább önmagára, és úgy alakul, hogy az idealista anya kénytelen-kelletlen rájön, hogy nem számít, hogy a szomszéd Pistike előbb növesztett e fogat, vagy előbb járt e, mert úgysem ez a lényeg. Ahogy növekszik, jönnek olyan problémák, hogy időről időre mély sóhajtással elő kell venni a "tízigszámolokmielőttfejbevágom" dolgot, és nagyon kell drukkolni, hogy JPÉ képes legyen előtörni az anyai szeretet rózsaszín/kék ködfelhője mögül. Na, ez nem könnyű. Mert hihetem én a gyerekemről, hogy tökéletes, de nem az. Ember, ráadásul gyerek-ember, aki próbálkozik, akar, keresi a helyét. Ezek a próbálkozások járnak olyan dolgokkal, amikbe közbe kell avatkozni. Hol szeliden, hol erőteljesebben. Józan paraszti ésszel. Meg kell tanítani, hol van a határ az esztelenség és az eszetlenség között. Ami egy vékony mezsgye csak.. de van egy határvonal. Józan Paraszti Ésszel kell szeretni, és elfogadni, (nyilván majd a kamaszos lázadásokhoz sok-sok ilyenre lesz szükség) hogy majd egyszer, mikor már elég felnőtt lesz hozzá, értse, és megértse mire való az ő Józan Paraszti Esze.
Néha úgy látom, igen sokaknak nincs ilyenje. Olyan harcok vannak semmiken, hogy csak lesek. Olyan helyezkedések, furakodások, fúrások, hogy bámulatos. A való életben is nehezen tudom felfogni, mi a jó abban, ha mindig mindent úgy ér el valaki, hogy "nyal". A "felfelé nyal, lefelé tapos" embereket amúgy is nagy ívben kerülöm. Nem nekem való a velük való kommunikáció. De az, amikor egy virtuális valóságban megy egy ugyanilyen, az méginkább fura. Mert ugyan mi történik akkor, ha valaki népszerűbb másoknál? Vagy mi történik akkor, ha a facebook-on nem lájkolja  képemet? Semmi a világon. Sem a kenyér nem lesz olcsóbb ettől, sem a világ nem békél meg egymással.
Vannak emberek, akiknek elveszi az eszét, ezt a Józan Paraszti Eszét az internet névtelensége, arctalansága. Amúgy ezzel sincs bajom, ismertem én is olyat, aki szó szerint annyira beteg volt, hogy az egyetlen öröme az volt az életben, hogy egy önmagának kitalált karaktert játszott. Igaz, csak addig néztük el neki, amíg ezt a "maga örömére" tette. De sajnos épp a betegsége kapcsán sok-sok mindenkit kevert bele ebbe, és csúnya dolgokat ért el.. Nem volt szívderítő részt venni benne, de tanulságnak tökéletes volt.
Nincs különösebb apropója ennek a bejegyzésnek, bár láttam, hogy kavarogtak ma indulatnak sem igen nevezhető felhők a blogvilágban, és tény, hogy annak kapcsán jutott mindez eszembe. Kicsit elmerengtem egy másik világon, ami régen a mindennapjaink része volt, és többek között annak a világnak köszönhetem Erika barátságát. És tény.. még a legelvetemültebb blogtroll is kismiska némely fájlcserélőnél. :D :D
De majd egyszer, amikor temérdek időm lesz, erről írok egy könyvet. :)
Addig pedig.. előveszem a Józan Paraszti Eszemet, ami azt mondja, blogolás helyett feküdjek le, és pihenjem ki magam, mert reggel dolgozni kell menni. :)