Amikor utoljára meccsen voltunk, olyan fájdalmakkal küzdöttem, amit nem felejtek el egy darabig. Akkor azt ígértem magamnak, hogy kire legközelebb jövünk, már nem fogom végigsántikálni a parkolóból az utat. Hát voltak napok, amikor kételkedtem abban, hogy így lesz, de végül azért sikerült, és ma délután pont ugyanúgy sétáltam, mint bárki más. Kicsit talán lassabban, és ha valaki jól ismer, akkor észrevehető az is, hogy óvatosabban lépek, de ez már igazán nem számít.
Az mondjuk egyáltalán nem mindegy, hogy melyik cipőm van rajtam, és a zoknira is oda kell figyelnem, semmiképpen sem lehet olyan, ami csúszkál, de ezek tanulható apróságok.
A meccs még mindig nem az a hűha kategória volt, ami miatt ott ragadtunk annak idején, de már nem is az, ami miatt megkérdezzük magunktól, hogy miért is nem inkább otthon nézzük a kényelmes nappaliban. Győztünk, két góllal, voltak jó percek, és jó hangulat. És ez így jó volt.
Bevallom, elfáradtam mire hazaértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése