2018. dec. 31.

Az utolsó idei

Mi más is lehetne, mint egyfajta összegzés, amihez a kérdéseket a neten találtam (és a forrást elfelejtettem kimásolni...)
Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél? Megtanultam kiállni magamért.

Mi volt a legnagyobb szakmai siker? Ilyen nem volt, ez továbbra is várat magára

Mi tett igazán büszkévé? Patrik érettségi bizonyítványa, Roli angol teljesítménye, Erik focis hozzáállása, Patrik egyetemi felvélije

Miben fejlődtél a legtöbbet? Abban, hogy magamat előrébb tudjam sorolni azon a képzeletbeli rangsoron, ahol eddig a legutolsó voltam

Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle? Hagytam egy komoly dolgot megbeszélés nélkül elsikkadni. A tanulság: a következő évben az egyik legkomolyabb célom erre megoldást találni

A legnagyobb akadály, amit sikerült legyőzni? Saját magam.

Mit tanultál magadról idén? Erősebb és határozottabb vagyok, mint azt gondoltam volna.

Ki az, akitől a legtöbbet tanultál? A férjem, és a gyerekeim.

Új dolog, amit kipróbáltál? Nem emlékszem ilyenre

Az év legjobb döntése? A Fradi bérlet

Az év legrosszabb döntése? Mit tanultál belőle? Ugyanaz, ami a legnagyobb hiba is volt

A legnagyobb nevetés? Nagyon sok vidám pillanatunk volt, a legutolsó ilyen Roli "kárára" történt a keszthelyi McDonald's-ban

A legemlékezetesebb esemény? A Szigligeten hajózás, amikor Patrik is vezette a hajót, a Derby, ahol teltház volt, a nőnapi meccs, ahol játékos kísérő voltam....és még jó pár ilyen

Mi az, amit leginkább megbántál? Hogy nem nevettem többet

A legnagyobb csalódás? A főnökeim

Az év legjobb könyve? Hűha...nincs legjobb...az összes könyvet szerettem, amit elolvastam

Kedvenc idei film? Valami Amerika 3

A legjobb színházi előadás vagy koncert? Egyiken sem voltam.

Mi volt az a szakmai előadás, amiből a legtöbbet tanultad? Nem jártam szakmai előadáson.

Új szokás, amit az idén alakítottál ki? Ha nincs kedvem hétvégén főzni, akkor pizzát rendelünk

Rossz szokás, amit elhagytál? Minden rossz szokásom stabilan megvan. (Cigizés, körömrágás)

Mi volt az-az alkalom, amikor igazán kiálltál magadért? Amikor a főnökömnek elmondtam, hogy miért vagyok csalódott

Mi volt a három legjobb dolog idén? Fradi meccsek, nyaralás, balatoni kirándulások

A legjobb dolog, amit valaki értem tett: a Fradi bérlet, amit a szülinapomra kaptam, a hajózás, amikor a kapitány vendégei voltunk, a táblácska, amit a szülinapomra kaptam

Valami, amit másokért tettem: karácsonyi ajándék apósomnak és a sógoromnak

Ha meg lehetne változtatni valamit az elmúlt évből, mi lenne az? Tovább tartana a nyár. 😊

Amiért hálás vagyok idén: Minden napért, amit a családommal tölthettem

Az év embere? Balázs (mert sosem adta fel, pedig néha nagyon nehéz dolga volt), Patrik (mert eltervezte, és megvalósította...), Fruzsi a Groupama Arénából (mert bármikor fordulhattam hozzá, szívesen segített), Miki bácsi (mert életünk legnagyobb családi élményét köszönhetjük neki), Timi és Tibi (mert nélkülük sosem lenne ilyen jó a nyarunk)

Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet: hajózás, szurkolás, család

Ha visszatudnál utazni az időben - az év elejére - milyen tanácsot adnál magadnak? Csak arra fordíts sok energiát, amire érdemes!

De azt hiszem, hogy mindez kiderült itt év közben is mindenkinek. 
Kívánom mindenkinek, hogy minden vágy, álom és cél, ami esetleg az idén nem valósult meg valamiért, az a következő évben legyen valóság. Kívánom mindannyiunknak, hogy bloggerként továbbra is találjuk meg a saját és egymás blogjában azt, amiért valamikor elkezdtük írni is a magunkét, és olvasni is másokét. 
Köszönöm, hogy az idén is olyan sokszor segítettek nekem a vívódásaim során, hogy velem együtt örültetek, hogy velem együtt drukkoltatok mindenért .
Boldog új évet kívánok mindenkinek. Jövőre onnan folytatjuk, ahol most abbamaradt. 

2018. dec. 30.

Van képem hozzá

A teljesség igénye nélkül ugyan, de készítettem pár kollázst, amik mesélhetnek helyettem erről az évről.
Nagyon gyorsan telt el ez is, mégis...mennyi minden történt.
Voltak mindenféle bajaink:

Voltak nagy pillanataink:

Voltak csodálatos nyaralós heteink:


És volt rengeteg focis élményünk, családi szelfink: 

Elnézve a rengeteg képet, amiből most is válogattam (és csak a saját telefonomról vettem őket), nagyon hálás vagyok újfent a technikának, mert sokkal több emléket őrzünk ebben a formában azóta, mióta ilyen fantasztikus fotókat lehet a telefonokkal is készíteni. 
Szerintem egyébként nincs semmi okunk panaszra, az idén is nagyon jó évünk volt. A következőt is szeretném legalább ilyenné tenni. 

2018. dec. 29.

És csak lazítunk

És nem csinálunk semmit. Legalábbis semmi olyat, ami időhöz van kötve. Nem sietünk, nem kapkodunk, nem rohanunk sehová. Pizzát rendelünk ebédre, mert épp olyan kedvünk van, filmet nézünk, komoly csocsó partik zajlanak.
Az orrunkat is alig dugjuk ki a lakásból, csak akkor, amikor kedvünk van, mert most így jó itthon minden, ahogy van.
És ma nagyon jó álmom volt, és emlékszem is rá.
Most meg még muszáj befejeznem a könyvet, amit olvasok, mert ha nem, akkor tuti, hogy azon fogok gondolkodni, hogy vajon mi lesz végül a befejezés. (Allen Eskens: Temetni jöttünk)

2018. dec. 28.

Így jártam

Voltatok már úgy, hogy eleve rosszkedvűen ébredtetek fel? Mert én ma pont így jártam. Tudom, hogy álmodtam valamit, mert amikor először felébredtem, még foszlányokra emlékeztem belőle. Már akkor sem éreztem jól magam tőle, és azért is aludtam vissza, mert el akartam felejteni. A felejtés rész sikerült is, mert azt nem tudom mi történt álmomban. De az egész napomra rányomta a bélyegét. Rosszkedvű voltam, és olyan, mint aki nem is aludt egy percet sem. Fájt a nyakam és a hatam is. Aztán egy idő után már attól voltam még frusztrálta boldog, hogy képes vagyok egy jó kis szabadnapot ilyen hülyeséggel elrontani.
Remélem ma éjjel békén hagy ez az álom, és holnap egy sokkal jobb napra ébredek.

2018. dec. 27.

Már majdnem unatkoztunk

Úgy keltünk fel, hogy semmi dolgunk nincs, még főzni sem kellett, mert így, év végére sikerült azt is összehozni, hogy olyan sok volt a tegnapi ebéd, hogy mára is maradt belőle.
Így aztán szépen mindenki csak tett-vett, hajat vágtunk, papagáj kalitkát takarítottak, telefont nyomkodtunk...
Délután elmentünk a boltba zsemléért, majd aztán amikor onnan hazaértünk, akkor fedeztük fel, hogy Arthur jobb hátsó lábán kb. térdmagasságban van egy nagy dudor. Amit közelebbről is megvizsgáltunk, de igen tanácstalanul néztünk össze, így gyorsan meg is egyeztünk abban, hogy elég sz@rul néz ki ahhoz, hogy inkább az állatorvos nézze meg, mint mi, ő mégiscsak tudni fogja mi ez.
Jó sokan voltak, úgyhogy nem keveset vártunk, de Arthur jó fej, nem zökkenti ki semmi az ő saját kis világából, nem érdekelte sem másik kutya, sem macska, hűségesen ücsörgött a cipőmön...(néha megpróbáltam kihúzni alóla, de mindig újra ráült, úgyhogy hamar rájöttem, hogy direkt csinálja így)
A lábán a valami egy bedurrant felfekvés. Látta a doki a döbbenetet az arcomon a felfekvés szóra, mert sietett megnyugtatni, hogy ez nem olyan, mint az embereknél, minden kutyának van ilyen, mivel sokat fekszenek. Kérdezte, hogy van e új valami a fekhelyén...és ami azt illeti, nemrég kaptak új szőnyeget, mert az előző már igen elnyűtt volt, és vékony... Azt azonnal likvidálni kell, mondta, mert arra allergiás. Kapott injekciót, amitől elvileg le kell menni ennek a duzzanatnak, és egy hét múlva vissza kell vinni.
Említettem neki, hogy sokat fogyott mostanában, mire rezzenéstelen arccal közölte, hogy azért, mert öregszik, és először a hátsó részén veszíti el az izomzatot. Porcerősítőt kell kapnia két hónapig, aztán meglátjuk.
Kicsit szíven ütött, ahogy kimondta ezt az öregedés dolgot, meg hogy előfordulhat, hogy odáig fajul ez a sorvadás, hogy nem fog tudni lábra állni. Mert persze, én is látom, hogy rohamosan öregszik, meg azt is tudom, hogy februárban tizenegy éves lesz, ami egy francia bulldognál több, mint szép kor (főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ő egy pénzéhes szaporítónál látott napvilágot), de azért valahogy mégsem tudom ezt elfogadni.
A porcerősítő szirupot szépen bevette, olyan adagoló van hozzá, mint a nurofenhez, abból meg gond nélkül kiszopogatta.
Azért remélem, hogy még fog önfeledten rohangálni is nyáron.

2018. dec. 26.

Karácsonyi mozi

Ma a szokásos karácsonyi családi mozizás volt a program. Ugyan az idén nincs Star Wars film ilyenkor, mozi nélkül mégsem maradhattunk, ha már évekkel ezelőtt bekerült a szokásaink közé. A Búék című magyar filmet néztük meg. Mindenkinek nagyon tetszett, tanulságos volt, mégis végtelenül szórakoztató. Nem spoilerezek, mert biztos van, aki majd meg szeretné nézni.
Mozi után még elmentünk kocsival az Andrássy útra (az Allee-ben voltunk), megnéztük a karácsonyi világítást. Gyönyörűszép most is, nem győztem kapkodni a fejem, hogy le ne maradjak valamiről. Bármeddig tudnék gyönyörködni ezekben.
És ha már tegnap nem túl pozitívan nyilatkoztam a csocsó asztalról, azért ma kicsit változott a véleményem. Mert ugyan nem lett csendesebb, de olyan vidám perceket szerzett már most is, hogy elkezdtem vele megbarátkozni.

2018. dec. 25.

Karácsony első napja

....van. Köszönt, és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.
Ma a szó legszorosabb értelmében semmit sem csináltam. Na jó, egy adag ruhával elindítottam a mosógépet, leginkább azért, mert volt a szennyesben egy olyan felsőm, amit fel akartam venni. De ezen kívül nem volt egész nap semmi dolgom, apósomhoz mentünk ebédre.
A fiúk kaptak egy csocsó asztalt a húgoméktól, délelőtt rakták össze. A szerelés közben Balázs emlegette sűrűn sok mindenki nőági felmenőjét, mert hiányoztak csavarok, meg ilyen mindenféle apró, de nagyon bosszantó dolog merült fel menet közben.
Aztán délután, amikor a sokadik kör csocsó parti ment már, akkor én is kívántam magamban minden jót a húgomnak (és gondoltam is, hogy lehet, hogy valami dobkészletet veszek a kisfia februári szülinapjára), mert pár perc alatt olyan hangzavart csinált ez a csocsó, hogy kb a kocsmában is lehettünk volna.
Jó, majd megszokjuk ám, nem vagyunk ilyen gonosz dögök, csak kicsit sokkolt az élmény.

2018. dec. 24.

Boldog karácsonyt!

Ahogy az lenni szokott, mire elérkezett a Szenteste, minden olyan lett, amilyennek lennie kellett. Nem fényesre suvickolt padlóval és frissen mosott ablakokkal, hanem csak úgy, a maga egyszerűségében hagytuk, hogy megérkezzen. Délelőtt még volt egy körünk a boltban, tejet mindenképpen venni kellett. Délben még Erik a röhögéstől kiköpött innivalóval lefröcskölte az ülőpárnát és a padlót, így még délben indult a mosógép is, benne a párnával (többek között). Egykor még a konyha romokban volt, pedig nem is főztem még benne semmit. Kettőkor még csak a felmosásnál tartottam. Fél háromkor már hajat mostam, és eddigre már a szárítóban keringtek a párnák (is). Negyed négyre becsomagoltam az ajándékokat. És fél négyre már ott is volt minden a fa alatt, amit szorgos fiúkezek még délelőtt díszítettek fel.
Mindenki örült mindennek. A meglepetések meglepetések voltak, és jórészt sikert is arattak. Meglepetést szerezni pedig pont olyan jó érzés, mint meglepetést kapni. És ez ma megint bebizonyosodott.
De a legjobb- minden ajándék ellenére-, hogy itt vannak ők, akikért minden évben érdemes mindent végigcsinálni.

Legyen az ünnep mindenkinek olyan, amilyen szeretné, hogy legyen. Legyen tele csodákkal, nevetésekkel, boldog pillanatokkal. Boldog Karácsonyt!




2018. dec. 23.

Advent negyedik vasárnapján

Amikor a legtöbb háziasszony még az utolsó simításokat végezte a mindenféle teendői között, készültek a sütemények, főtt a töltött káposzta, esetleg még az utolsó ajándékok kerültek beszerzésre, sőt...rengetegen már a karácsonyi jókívánságokat is megírták, és elküldték...
Nos, mi meg fittyet hányva mindenre, ami félkész volt, vagy ami még ott várakozott a tennivalók listáján, fogtuk magunkat, és az összes gyermekünket, kocsiba ültünk, és meg sem álltunk a Balaton partig. Füreden voltunk először, ahol sétáltunk egyet a parton, és a kikötőben, tízóraira ettünk egy kürtőskalácsot, a fiúk teát ittak hozzá, én meg forralt bort. Kicsit szomorkás a kikötő a hajók nélkül, kicsit elhagyatott a Tagore sétány is, de semmihez sem fogható nyugalom és szépség van ott ilyenkor is.
Úgy terveztük eredetileg, hogy komppal átmegyünk a déli partra, és aztán Siófokon eszünk valamit, majd jövünk haza.
Ehhez képest...elmentünk Keszthelyre, ott ebédeltünk, majd aztán indultunk a déli partra. Ugye kitaláljátok, hogy megálltunk Balatonbogláron, a strandon is, a kikötőben is, megnéztük a "házunkat" is. Minden megvan, minden téli álmot alszik, minden várja, hogy majd eljöjjön a tavasz, és utána a nyár, amikor majd újra sokezer ember fog életre szóló élményeket szerezni ott, kikapcsol és feltöltődik az éves szabadság alatt. Jelenleg a kacsák és a sirályok vették át a parton az uralmat, hihetetlen hangzavarral élvezik, hogy minden az övéké.
Még megálltunk Siófokon is, megcsodáltuk a Fő tér világítását, a Víztorony fantasztikus látvány volt. Körbejártuk a téren lévő bódékat, itt is ittam egy (epres) forralt bort, és ezek után indultunk haza.
Nem kellett volna kétszer mondani, ha valaki élénk áll, hogy maradjunk, és töltsük a karácsonyt itt, bármelyik városban/községben történt volna mindez.
Az egész nap maga volt a csoda, ahogy volt....





Télen is lemegy a nap 



Azóta nàlunk is elkészült a bejgli is, úgyhogy semmi sincs veszve a hagyományos dolgok közül sem.

2018. dec. 22.

Nagyjából

A bevásárlás nagy részét letudtuk. Van pár dolog, amit elfelejtettem, de majd azt még vagy holnap kora délután, vagy hétfő reggel pótoljuk.
A zserbó és a linzer/isler háromnegyedrészben készen vannak, de még ma éjjel be is fogom fejezni teljesen. Nem csak azért, hogy ne kelljen már vele holnap semmit sem csinálni, hanem azért is, mert vannak, akik holnap reggel már örülni fognak neki. :)
Érdekes egyébként, hogy mennyire meg tudja zavarni az embert, hogy az ünnepet egy hétvége előzi meg. Nálunk pl. már reklamáltak ma a bejgliért, pedig azt mindig huszonharmadikán este szoktam elkészíteni, és huszonnegyedikén sütjük. Már majdnem bűntudatom is volt, hogy még nincs kész.. de csak majdnem. :D
Két napja egyfolytában szomjas vagyok, nem is tudom ezt az egészet mire vélni. Néha már hányingerem van az ivástól, de ha nem iszok, akkor meg azt érzem, hogy megőrülök a szomjúságtól. Valószínű, hogy az egész heti fázás teszi ezt. Remélem, hogy azért most már hamarosan utoléri magát a szervezetem ezügyben, mert kicsit idegesítő vagyok magamnak.

2018. dec. 21.

Még mindig

Még mindig vár ránk egy bevásárló körútra holnap délután. Amiről már most tudom, hogy a létező legrosszabb időpont lesz, amit csak találhattunk erre a célra, de túl fogjuk élni.
Még mindig erősen töröm a fejem azon, hogy mi lehetne a "két kicsi" (akik közül az egyiknek a hóna alá érek) meglepetés ajándéka, merthogy nekik az még mindig nincs.
Még mindig nem sütöttem semmit. A linzer tervben volt ma, de aztán tervben is maradt. Emiatt mondjuk csak azért nem aggódom, mert amikor nekiállok, akkor meg akár "egyszuszra" is menni fog minden.
Még mindig rácsodálkozom újra és újra, hogy tényleg egyikünk sem dolgozik már az idén.

2018. dec. 20.

Az idén már nem

dolgozom. :) És ez most olyan jólesik, mintha legalábbis nem épp csak egy hét telt volna el a munkás hétköznapokból, miután egy hónapot itthon voltam. Igaz, szerintem pont ezért vágytam ennyire az érzésre újra. Merthogy annyira jó volt, és annyira éles kontraszt van a két világ között, és annyira nem tudtam most oda visszahangolódni. Mindenáron hazavágytam.
Nagyjából sehogy sem állunk a bevásárlással sem kajafronton, sem még a hiányzó pár dologgal, de most épp nincs bennem semmi aggodalom. Szerintem úgyis sínen leszünk pont addigra, amikorra kell, és nem lesz itt semmi gond.
Holnap Balázs is az év utolsó munkanapját tölti. Neki szerintem legalább egy évtizede nem adatott meg, hogy karácsony és újév között ne kelljen dolgoznia, úgyhogy annak, hogy ő itthon lehet, még a sajátomnál is jobban örülök.
Azt remélem, hogy sikerül ezekben a napokban a jó dolgokra koncentrálni, örülni, kikapcsolódni, pihenni, és végül majd ezzel az évvel együtt búcsút inteni mindennek, ami az idén csalódást okozott, dühített, fájt, vagy nem sikerült.

2018. dec. 19.

Nézőpont kérdése

Nem tudok mit írni. Egész délután fáztam, nem kicsit. Nem fogom sajnáltatni magam, vagy ilyesmi, és ezért nem is fogom részletezni, hogy hány fok van ott bent, és hány réteg ruha kell ahhoz, hogy nagyjából elviselhető legyen. Már csak azért sem teszem ezt, mert az a mondás, hogy "örülj, hogy van hol dolgoznod" ilyenkor, decemberenként kicsit hatványozottan él bennem. Mert volt nekem két olyan decemberem is már, amikor a poklok poklát éltem át munkahely(ek) és főnökök miatt. Azokhoz a decemberekhez képest ez a mostani a fázással és minden mással együtt is maga a kánaán, és hálás lehetek minden percéért. Egyébként így is van. Néha kiakadok igazságtalanságokon, néha tele van a hócipőm, de azért a lelkem mélyén mindig tudatában vagyok én annak, hogy mindez valamikor, réges régen volt ennél sokkal rosszabb. Merthogy akkor kilátástalan is volt, meg kétségbeejtő is. Most meg csak fázunk.. hát istenem. :) Ennek a télnek is vége lesz egyszer, és lesz majd utána olyan is, hogy melegünk lesz. (vagyis csak a kollégáimnak, én olyankor kezdem jól érezni magam)
És még az is előfordulhat (holnap lesz csak biztos), hogy a holnapi lesz az idei utolsó munkanapom. Ilyen meg nem is volt az elmúlt öt évben, hogy ne dolgozzak sem a  két ünnep között, sem pedig szilveszter napján.

2018. dec. 18.

Ennek a napnak is vége

Nem értem, hogy mitől vagyok így összezavarodva a napokkal, de ma valahogy sehogy sem sikerült előre eltalálnom, hogy kedd van. Reggel azt hittem, hogy szerda, majd délután, hogy már csütörtök.. Bár igazából nincs túl nagy jelentősége annak, hogy milyen nap van.. még legalábbis.. de ahogy telnek a napok, úgy válik ez majd egyre jelentősebbé.
Amúgy azt gondoltam, hogy ez a hét a munkában már tök jó laza lesz, és gyakorlatilag lehetnek ott olyan délutánok, amikor majd néha megszakítjuk egy kis munkával a beszélgetéseket, de aztán megint én húztam a rövidebb gyufát, és olyan délutánom volt, amire azért még fogok emlékezni egy darabig. Három autó érkezett egyszerre, amire összesen 140 raklap árut kellett felpakolni, mindegyikhez meghatározott mennyiségeket.. mindegyikhez EKÁER számot is kellett igényelni. Ráadásul a háromból két sofőr lengyel volt, és az egyik egy mukkot nem beszélt más nyelven, csak a saját anyanyelvén (de így legalább már ketten voltunk, akik hasonló problémával küzdöttek). Volt kihívás rendesen megoldani mindent. A hátráltató tényező sokkal több volt, mint a segítség, de ennek ellenére megoldottunk mindent. :) Azt remélem, hogy az idén ez volt az utolsó ilyen nagyobb kihívás az életemben, mostantól szeretnék csak úgy szépen lenni egy kis langyos, lassú valamiben. Nem kellenek már nagy dolgok. :)

2018. dec. 17.

Hihetetlen

Most, ha azt írom, hogy pont egy hét múlva ilyenkor Szenteste lesz, és pont két hét múlva ilyenkor pedig az év utolsó napja, azért elég hihetetlen...
Elképesztő tempóban telt ez az év is, így a vége felé meg aztán még ezt lehet fokozni is. Most vagyok csak igazán hálás azért az egy hónap betegállományért. Szerintem mostanra már kipurcantam volna teljesen.
Így ilyen gond nincs, csak azzal küzdök, hogy elég legyen ez a hét mindenre, amire kell.

2018. dec. 16.

Meccsnap

Az utolsó az idén. Annyit kell róla csak megemlíteni, hogy kikaptunk, csúnya meccs volt, több volt benne a küzdősport, mint a foci. Két játékosunk is kiesett egy időre emiatt, remélhetőleg nem komoly a baj egyikőjüknél sem. Február másodikán hazai pályán folytatjuk. Addig meg pihenünk szombatonként.

2018. dec. 15.

Morgós

Nem vagyok elégedett. Nemhogy vásárolni nem voltunk, a lista sem készült el. Még fejben is csak épphogy pislákol valami, nemhogy leírva.. Ami azért nagy gáz, mert jövő héten délutános leszek, és már hétfőn rögtön délre kell menni dolgozni. Így aztán egészen biztos, hogy semmire nem lesz időm az aktuális napi főzésen kívül. És azt is tudom, hogy mindezért legkésőbb jövő hét szerdára nagyon fogom utálni magam.. mármint ezért a mai tehetetlenkedésért. De már mindegy, mert így lett, változtatni nem lehet rajta, el kell fogadni, aztán majd valahogy lesz.
Azzal sem vagyok elégedett egyébként, ahogy abban a pillanatban "visszaestem" az egy hónappal korábbi állapotomba, ahogy visszamentem dolgozni. Pedig a problémákat látom, és azt gondoltam, hogy sikerült is úgy felismernem ezeket, hogy képes leszek változtatni rajta. De túl erős ott valami, ami azonnal vissza is húzott. Van még min dolgoznom ezügyben.
És hát.. mit is mondjak? Az időjárással sem vagyok elégedett, mert akármilyen szép is, meg örömteli is decemberben a hóesés, én bizony továbbra is utálom, ahogy van. A havat is, a hideget is, meg úgy egyáltalán. Remélem, hogy a következő életemben valami olyan helyre születek, ahol huszonöt foknál sosincs hidegebb. Az lenne a nekem való. (és már most tudom, hogy holnap este meg fogunk fagyni a meccsen, mert mínusz hét fok körüli előrejelzést láttam.. de az legalább remélhetőleg jó élmény lesz)

2018. dec. 14.

Összevissza mindenféle

Most még lekopogom, mert nem is tudom, szerintem még lesz, amit most hétvégén meg kell rendelni ajándékügyben.. de eddig úgy tűnik, hogy az idén vagy sokkal jobban rákészült mindenki az online vásárlásokra, vagy csak mázlim volt. Van, amit tegnap este rendeltem, és ma este már kaptam az értesítést, hogy a futárnál van. Na, ezt hívom én szolgáltatásnak. Persze, nem az az elvárásom soha senki felé, hogy mondjuk azért, mert én rendeltem tőle, akkor dobjon el mindent, és rohanjon összekészíteni, de igen.. az, hogy huszonnégy óra alatt feldolgozzák (nem mellesleg egy játékokat árusító helyen, ahol sejthető mi van ilyenkor) a rendelésemet, az kifejezetten tetszik. Ez az a fajta szolgáltatás, ami miatt máskor is tőlük fogok rendelni, és bátran fogom ajánlani őket másoknak is.

Nem tudom van e már hó valakinél, de nagyon azt ígérik, hogy holnap reggel arra fogunk ébredni, hogy leesett egy pár centi hó. Ami egyrészt tök jó, mert ugye december van, és olyan szép, békés tud lenni minden a fehér hótakaró alatt, másrészt meg hát úgy vagyok én még mindig ezzel a téllel, hogy kösz, de inkább kihagynám. Rég nem hiszek abban, hogy a hideg kinyírja a bacikat, vagy kevesebb lesz a bogár. Lehet, hogy valamikor ez így volt, de a mutáns mindenféle poloskák és harlekin katicák világában, meg a kismillió féle vírustörzs világában szerintem ez tökmindegy.
De lehet abban valami, hogy készülődik a havazás, mert ma különösen sok hülyével hozott össze a sors. Azt nem mondom, hogy én tartoztam közéjük, mert nekem is vannak bőven hülyeségeim, de azért az esetek nagy többségében még képes vagyok összeszedni magam.

Apropó.. összeszedettség. Muszáj lesz összekapni magam, és holnap egy komoly bevásárlólistát gyártanom magamnak (szigorúan a telefonomba, a cetliket itthon hagyom), és ez ugye azzal is jár, hogy itt az idő véglegesíteni, hogy mit fogok sütni, főzni. Csak jó lett volna még ezt az időt itthon tölteni, nem dolgozni menni... mennyivel egyszerűbb lenne minden. :)

2018. dec. 13.

Visszatértem

Rajtam kívül mindenki nagy örömmel vette tudomásul, hogy újra dolgozom. De tényleg, nagyon kedvesen fogadtak, amerre jártam ma, mindenki megállított, és megkérdezte, hogy vagyok, látni akarta a szememet, hogy "látszik e valami", és mindenki megállapította, hogy "örülök, hogy már itt vagy". Nem lett volna jó poén, ha erre azt mondom, hogy én egyáltalán nem, úgyhogy inkább csak mosolyogva megköszöntem.
Elolvastam az 1097 db levelemet, meghallgattam mindenféle hírt, pletykát, történést, és egyáltalán mindent, amit meg akartak osztani velem. Reggel nyolcra sikítva szerettem volna hazarohanni, és bebújni az ágyamra, belebugyolálni magamat a takarómba, és úgy maradni. Azért később jobb lett a helyzet, és kitartottam rendesen, amíg kellett.
Nehéz volt elviselnem a hideget, és már ma úgy jöttem haza, hogy a bőröm is fájt. De nyilván ehhez most újra hozzá kell szoknom.
Az mindenképpen pozitív, hogy holnap máris péntek lesz, kb ennyi is most a tűrőképességem, amennyi még a holnapi naphoz kelleni fog.
De azért ma délután újabb nevek mellé került pipa az ajándéklistán, és ez jó. :)

2018. dec. 12.

Nem kegyelmezett

Mármint az üzemorvos. Megnézte a zárójelentésemet, aztán megnézte a ciszta hűlt helyét is (még meg is kérdezte, a saját szemére mutatva, hogy ilyen volt?, de megnyugtattam, hogy nem, nem olyan) Megmérte a vérnyomásomat (125/79), nyugtázta, hogy tökéletes (itt jegyezném meg, hogy délelőtt olyan négy adagnak megfelelő mennyiségű presszókávét ittam.. nem hinném, hogy nekem emeli a vérnyomásomat, vagy ilyesmi), és aztán mondta, hogy akkor jó munkát, Diána. Hát nem volt őszinte a mosolyom, és majdnem meg is kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy nem csak januártól gondolja? :D :D De persze nem tettem ilyet, így aztán holnap hajnalban már dolgozni megyek akkor, amikor ma még a másik felemre fordultam.
Öröm az ürömben, hogy együtt megyünk Balázzsal, és hogy rögtön a csütörtökkel kezdem a hetet, így nem lesz olyan sokkoló talán az átmenet.
Az ágyneműt egyébként kimostam, mindenkiét,mert ha már egyszer nekiállok, akkor azt szeretem rendesen csinálni. :)
Aztán este még eszembe jutott pár ajándékötlet, van, amit meg is találtam, van, amit még nem pont abban a formában, ahogy gondoltam, úgyhogy holnap délután folyt.köv, mert aztán gyorsan meg kell rendelni, ha azt szeretném, hogy még itt legyen. Így is van olyan, ami necces lesz. Ilyen szempontból "szerencse", hogy a szombat munkanap.
Mondjuk ilyen hülye is csak én tudok lenni, hogy az utolsó itthon töltött napokon jutnak ezek eszembe, nem is tudom, hogy előbb vajon miért nem?

2018. dec. 11.

Utolsó előtti

Már semmi extra nagy dologba nem kezdtem bele ma sem, csak a törölközőket, fürdőlepedőket mostam-szárítottam, meg persze ebéd is készült. Aztán elmentem a háziorvoshoz, hogy akkor írjon ki csütörtöktől keresőképessé, hogy holnap mehessek az üzemorvoshoz ezzel a papírral, meg a zárójelentésemmel. Aztán majd ő meg  mondja holnap délután, hogy hát akkor jól van, dolgozzon, és akkor csütörtökön már hajnalban fogok kelni. Na, az a hajnali négy óra biztos, hogy irgalmatlanul korán lesz majd, egészen jól elszoktam tőle. Igaz, az nekem megy gyorsan, mert mindig is nehezemre esett.
Délután léptünk előre ajándékügyben is, már két gyerekünknek is van ajándéka, és van, akinek meglepetés is van már. Ilyenkor felvillanyozódom, hogy ahh, tök jók vagyunk, mert amúgy még van egy csomó idő is, aztán rájövök, hogy ja, dehogy van. :) Pánikra továbbra sincs semmi okunk azért, szerintem volt ez már rosszabb is.
Azt kell még kigondolnom, hogy szombaton hogy vegyem rá Balázst is, és magamat is egy nagyobb lélegzetű bevásárlásra, mert nekem jövő héten ilyesmire nem sok időm lesz, ha délutánonként dolgozni fogok. A jövő heti hétvége meg már az lesz, amikor mindenki pánikban lesz a boltok zárva tartása miatt, és armageddonra készülve fognak vásárolni. Azt meg olyankor ki nem állhatom. Amúgy sem a szívem csücske a bevásárlás, de van egy szint, ameddig jól tudok tolerálni. (igaz, egyre csak csökken ez a szint)
Na majd valahogy lesz.. holnap még ágyneműt mosok délelőtt, meg persze főzni is kell... aztán üzemorvos, és utána el kell kezdenem hangolódni.. munkára.. brrr..

2018. dec. 10.

Karácsonyi kívánságok

Az idén valahogy megint nem dúskálunk a kívánságokban. Illetve azért Eriknek mindig van ilyen földtől elrugaszkodott ötletei, mint negyvenezres sneaker, ami tökmenő, és hype, meg minden, és szerinte amúgy befektetésnek is tökjó. Nos, azon túl, hogy amit mutatott, botrányosan csúnya is (de az egyediségét elismerem), az ára is olyan, amit azért egyetlen pár hordhatatlannak tűnő cipőért biztosan nem adunk. Ezen kívül még gondolt ő már százhatvanezres csúcsmodell telefonra is, meg a jó ég tudja milyen játékkonzolra. Szóval csupa ilyen, ami olyan vágy, amiből egyrészt ki fog nőni (mert eléggé életkori sajátosság ezekre a menőségekre vágyni), másrészt semmi köze ahhoz, amit emberléptékűnek nevezünk.
Ugyanakkor amikor konkrétan rákérdeztem tőlük, hogy mégis.. van e olyan kívánságuk is, amire tényleg vágynak, ami jó lenne, ha lenne, akkor csak Rolitól kaptam egy linket valami hordozható hangszóróról. Erik és Patrik pedig fej-fej mellett válaszolták, hogy "csak egy békés ünnepet" szeretnének. Itt azért én gondoltam olyanra, hogy "na, k.pjátok be", de persze ki nem mondtam volna. Mert ebben meg benne van, hogy amúgy jó fejek, és amúgy megvan mindenük. Nyilván a kütyük terén a határ a csillagos ég csak, és mindig talál az ember olyat, ami jobb és modernebb és menőbb annál, ami van. Meg olyan is van, ami még nincs itthon. (játékkonzolunk pl. sosem volt, tablet sincs senkinek)
Ha úgy vesszük, akkor nézhetjük úgy, hogy Balázsnak van igaza, és tényleg nem kell semmi karácsonyra, hanem majd amikor megújítjuk megint az éves bérletünket a Groupama Arénába, az lesz a karácsony. Ami egyébként tényleg igaz is, mert igazán komoly ajándék mindannyiunknak, de az a helyzet, hogy az a bérletmegújítás majd csak tavasszal lesz aktuális. Május környékén.
Ráadásul nekem a karácsony még mindig arról szól, hogy valami olyannal szeretném megajándékozni azokat, akiket szeretek, amiről tudom, hogy nagyon fognak örülni. Ilyet meg egyre nehezebb találni mindannyiuknak. Tuti, hogy én vagyok a legkönnyebb eset a családban, mert nekem egy csomó minden van, amire folyamatosan szoktam vágyni.
De azért még nem adom fel, mert olyan még nem volt, hogy semmi ne legyen a fa alatt, úgyhogy most sem lesz. :)

2018. dec. 9.

Lassan letelik

Néha már előfordul, hogy arra gondolok, elvileg a jövő héten már két napot dolgozni fogok. Azért csak elvileg, mert az üzemorvosnak szerda délután rá kell bólintania. Ami elvileg sima ügy, de nála sosem lehet tudni. Néha elborzaszt a gondolata is, hogy most akkor megint hajnalban kelni kell, és nem azt csinálok egész nap, amihez kedvem van, hanem amit kell. Néha meg azon kapom magam, hogy hiányzik is egy kicsit. A munka része. Semmi más, csak a vegytiszta munka belőle. A közeg, a sallangok azok egyáltalán nem. Furcsa érzés. Úgy az egész. Mert egyébként most, hogy lassan egy hónapja itthon vagyok, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy igen (kövezzetek meg érte nyugodtan) a nőknek sokkal inkább van a helyük itthon, mint úgy a munka világában, ahogy azt most tesszük. Na jó, ezt én eddig is mondtam, de most végképp megerősödött ez bennem. Minden nap volt bőven elfoglaltságom, nem sorozatokat néztem naphosszat. És milyen jó is volt, hogy nem csak kötelességből főztem a családomnak, hanem kedvvel, ráérősen.
Így aztán akármilyen anyagi áldozattal is jár és járt ez az egész, azért szerintem megérte. (ezt majd a januári fizetésnapon nem így fogom érezni, de sebaj.. az még soká lesz)


2018. dec. 8.

Ma is meccsnap

Azt ne is kérdezzétek, hogy januárban mit fogunk csinálni szombatonként, amikor tart majd a téli szünet, mert még nem tudom. De biztos, hogy ki fogunk találni akkor is valamit.
De ma még nem kellett más programon gondolkodni sem, mert ma volt az utolsó hazai meccs. Szerencsére olyan hideg sem volt, mint a múlt héten (nem mintha vissza tudna tartani bármilyen hideg is), az eső sem esett, pedig egész héten azzal riogattak az előrejelzések.
A meccs első félideje nagyon tetszett, a másodikban voltak nagy pillanatok, és voltak olyanok is (sajnos ezek voltak többségben), amiket jobb lett volna nem is látni.
A családi szelfi elkészült, a három pontot otthon tartottuk (és a mögöttünk lévő két csapat mindegyike kikapott), így ez egy tökéletes szombat délután (este) volt.


2018. dec. 7.

Adni jó

Rendszeresen szoktunk adományozni a rászoruló családoknak, elsősorban ruhákat, esetleg megunt, kinőtt játékot. És rendszeresen szoktunk ajándékba is adni ezt-azt azoknak, akiket nem zavar, hogy esetleg az én fiaim már hordták azokat a ruhákat, mezeket, stb-t. Cipőt nem szoktunk, esetleg olyat, amit valaki átnőtt, és maximum egyszer volt a lábán.
Talán egyszer volt olyan, hogy ruhákat, mezeket adtunk el a vaterán, de akkoriban arra a bevételre is nagy szükségünk volt. Egyébként a mai napig fáj a szívem azért a fradi mezért, amit akkor el kellett adnunk.
Az különösen jó érzés, amikor azt látom, hogy a gyerekeknek is természetes ez, és jó szívvel adják. Patrik a héten kért meg, hogy állítsak össze egy cipősdobozt az idén is, mert ugyan már nem jár középiskolába, de az idén is van ott is gyűjtés, és akkor ő ma átviszi a régi sulijába. Tegnap össze is raktuk, került bele sokféle apróság, szépen becsomagoltuk, ő pedig ma buszra ült, és átvitte. És azt mondta, hogy nem tudja miért, de annyira jó érzés, hogy tud adni. :)
Ma este több szatyornyi ruhát készítettünk össze, amit holnap a meccsre viszünk magunkkal. Félve kérdeztem a fiúkat, amikor a nagy jysk-es táskát vettem elő, hogy hajlandók e a parkolótól az Arénáig elhozni, mire ketten is siettek közölni, hogy "Persze, Anya, ez alap." Még majd holnap veszek mellé pár csomag tésztát, konzervet, aminek szintén nagy hasznát veszik.
Az Arénában belül is lesz gyűjtés, ott pénzt gyűjtenek a székelyföldi árváknak, szerintem mindenki le fog mondani az aktuális melegszendvicséről, hot dogjáról, hogy annak az árát nekik adjuk.
Hálás vagyok érte, hogy tudunk adni.

És mert adni jó.. (de ez már csak azért így, mert jól jön ki :D) ma otthagytam a doktornőnek a varratomat. :) Igaz, nem nagyon örülhetett ennek, mert kicsit megkínzott érte, hogy az övé lehessen, de üsse kavics, ezen is túl vagyunk. A szövettan is rendben van, csak gyulladást találtak, semmi kórosat, vagy aggódnivalót. Még két-három napig kell most kenegetnem, és aztán el is felejthetem az egészet. Vagyis lehet belőle egy emlék.
A varratszedés után elmentünk, és megnéztük az új Sóstói Mol Arénát (vagy mi is a neve), mert jövő héten oda megyünk meccsre, és tájékozódtunk, hogy hogy is jutunk oda, hol tudunk parkolni, stb. Azt nem árulom el, hogy mit énekeltem én ott az üres vendégszektor lépcsőjén, mert hát amúgy úrilányok nem énekelne ilyet, de olyan jól esett, hogy már ezért megérte. :) Meg amúgy olyan jó volt kettesben lenni egy délelőttöt, hogy szerintem erre gyakrabban kéne sort kerítenünk.

2018. dec. 6.

Elő a pozitív gondolkodással

Bevallom, már régen nem úgy hiszek ebben az egész pozitív gondolkodás dologban, mint valamikor, és ennek egy csomó oka van, de legfőképp az, hogy egy bizonyos "csatornán" folyamatosan ezt sulykolják, hogy "legyél pozitív", és "élj a mának", meg ilyenek, míg a másik oldalról meg módszeresen öntik a nyakunkba a sz.rt.  Én a magam részéről maradok a józan paraszti ész diktálta dolgaimnál, és igen, azért igyekszem pozitívan szemlélni a világot, és optimista maradni (meg leginkább megőrizni a saját józan eszemet ebben az agyament világban)
Ma viszont amikor megérkezett a fizetésem, és aztán pár órával később emailben megkaptam a fizetéspapíromat is, egy időre igen borús volt a hangulatom. Mert ugye tudtam én, csak mégsem sejtettem.. vagy valami ilyesmi. Egy darabig dühöngtem is, meg morogtam, aztán Balázs mondta, hogy "nézhetném az egésznek a jó oldalát is" (pedig kettőnk közül ő a pesszimistább). Még volt pár perc, amíg magamban ezen is elfüstölögtem, hogy persze, Te könnyen beszélsz most (mintha nem egy kalapba.. izé.. bankszámlára érkezne a fizetésünk), de aztán beugrott, hogy volt idő, amikor ennek a mostani fizetésemnek majdnem a tizedéért dolgoztam. És ahhoz is jópofát kellett vágnom, mert akkor az volt, és semmi más. És persze az is eszembe jutott, hogy az elmúlt hetekben hányszor szereztem örömet a családomnak csupán azzal, hogy egy sima hétköznapon is volt időm olyanokat főzni, amire máskor nincs, meg hogy hetek óta nyugodtabb vagyok, mint ebben az évben valaha is voltam. Úgyhogy néztem a jó oldalt, és megnyugodtam.

(most már csak azt kell majd eldöntenem jövő hét elejéig, hogy bevállaljam e az orvosnál, hogy napok óta fáj a vesém környéke, vagy maradjak a jól bevált majd elmúlik módszernél.. )

Holnap megszabadulok attól a megmaradt varratomtól is (amihez ha hozzáérek, elég kellemetlen érzés, remélem, hogy gyorsan túl leszek rajta..)

2018. dec. 5.

Kedves Mikulás!

Olyan nagyon szívesen pakolásztam mindig helyetted az elmúlt tizenkilenc évben. Beleharaptam a kekszbe, beleittam a tejbe, még a répát is eltüntettem, amivel Rudolfnak készültek. Nem esett ez nehezemre, mert mindig jó volt a segítődnek lenni. Főleg, mert a másnap reggeli örömöt is én láttam, és nem pedig Te.
Ma viszont igazán cserélhetnénk. Csak most az egyszer.. mert Te úgyis egész éjjel ébren vagy, repkedsz a kontinensek között, ráérsz figyelni arra, hogy már tényleg mindenki úgy csukja magára a szobája ajtaját, hogy már ne jöjjön ki inni, pisilni, stb. Tudják, persze, hogy tudják, hogy igazából nem is Te hoztad, hanem én... de mégis.. valamit azért meg kell tartani a varázslatból. Meg mert meglepetést kapni nagyon jó.
A másik dolog meg, amiről beszélnünk kell: jövőre igazán segíthetnél abban, hogy ha időben rendelek valamit, akkor ne történjen semmi fennakadás, ne felejtsék el összekészíteni, meg ilyesmi, mert az tök ciki, hogy nem ér ide időben. Majd még a végén rosszul jövök ki az egészből, és azt fogják mondani, hogy bezzeg amíg a Mikulás intézte, minden itt volt időben..
Nos, Mikulás? Áll az alku? A kéményünket megtalálod, a nappaliban elfértek. De csendben ám.. mert vannak nálunk olyanok, akik minden neszre felébrednek.
U.i. Ne áruld el senkinek, de valahol elhagytam az egyik varratomat. :D :D Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehet, de csak az egyik van meg. :D

Jövőre találkozunk. :)

2018. dec. 4.

Idő

Valahogy egyre gyorsabban telnek a napok. Nagyon kell figyelnem, hogy egy-egy napba mi minden fér bele, mert ha nem így teszek, akkor kicsúszik a kezemből minden. Na nem azért, mintha valami szoros ütemterv szerint haladnék bármivel is, csak azt vettem észre, hogy ha nem figyelek magamra, akkor akár órákat is képes vagyok eltölteni a semmivel (értsd: telefon nyomkodás, pinteresten nézelődés, stb.). Ami egyébként szintén nem lenne baj, ha közben meg nem szeretnék még jó pár dolgot megcsinálni szép nyugodtan, mert legközelebb ki tudja mikor lesz időm rá. Még szerencse, hogy azért most az idő az, ami elég jól rendelkezésemre áll. Igaz, az kevésbé szerencsés, hogy közben azért csak rá kell döbbennem, hogy mégsem az idő a ludas egy csomó mindenben (pedig hányszor okoltam már), hanem én vagyok az, aki nem jól gazdálkodom vele. :)

2018. dec. 3.

Végre

A blogfejlécet sikerült végre lecserélnem. Körülbelül tíz percet vett igénybe az egész, mégis képes voltam hetekig tologatni magam előtt. :D
És végre... az idén először nem az utolsó pillanatban kapkodva van csak egy kis karácsonyváró hangulat lopva a lakásba, hanem olyan jólesően, ráérősen pakolászhattam elő a dobozokból a mindenféle kincset, és próbálgattam, hogy mit hova tegyek. :) Nem teljesen olyan a végeredmény, amit elképzeltem, de ennek az is oka, hogy a gömbök fent maradtak a padláson, a padlásfeljárót meg egyedül nem merem lenyitni (egyszer már jól fejbe vágott, amikor próbálkoztam), meg még ha le is merném nyitni, hiába.. mert felmegyek én, de aztán valaki kéne, aki lefelé lehoz, mert az már para.. :D :D
Ennek ellenére, hogy én nem voltam teljesen megelégedve, mindenki úgy ért ma haza, hogy már az ajtóból azt hallottam, hogy "Hűűű" meg "Aztaaa", úgyhogy megérte minden pillanat, amit ma ezzel töltöttem. És milyen jó érzés is volt.. régen is nagyon szerettem, meg persze azóta sem múlt el belőlem az érzés, meg a vágy, csak az idővel álltam mindig hadilábon.






Azt lehet mondani, hogy nem vagyok a fotózás nagymestere, de nem baj. :) A hangsúly nem azon van, hogy mestermunka legyen. :)

2018. dec. 2.

Anya, be kell vallanom valamit

Hát.. nem mondom, hogy nem állt meg bennem egy tizedmásodpercre még az ütő is, amikor ma este meghallottam ezt a mondatot elsőszülött fiam szájából. Megállt. És abban a tizedmásodpercben nem is tudtam hirtelen, hogy vajon mire is kéne most gondolnom, mit fog bevallani. Szerencsére hamar meg is történt a vallomás, és nem kellett sokat agyalnom, és amúgy meg (bármilyen gáz is egy tizenkilenc éves fiúra ezt mondani) olyan cuki volt az egész, hogy nem tudtam nem megmosolyogni. Merthogy úgy szólt a vallomása, hogy neki élete legnagyobb stresszét jelentette az, amikor már tudta, hogy nincs Jézuska, és nincs Mikulás, de nem merte megmondani nekünk, hogy tudja. Azt nem is tudja igazán, hogy miért nem merte megmondani, de azt szentül meg is fogadta, hogy ő nem fogja a gyerekének majd ezt a mesét beadni, merthogy hú, ez neki nagyon rossz volt. Arra mondjuk nem emlékszik, hogy honnan és hogyan tudta meg, csak ez a stressz maradt meg benne.. Gondolom olyasmiből fakadt, hogy tudta, hogy "hazudunk neki", és mégsem mondott semmit. Vagy nem tudom.
Szerintem cuki ez a sztori, és így, advent első vasárnapján meg kifejezetten aktuális is. :) Mert ugye ilyenkor van az a dilemma szülőként is, hogy a nagyobbacska gyerekeinknél meddig hagyjuk hinni a mesékben... nos.. én a fenti történet ellenére is azt mondom, hogy jobb volt ez így. Nem tudom elképzelni, hogy varázslat és mese nélkül legyen Mikulás vagy karácsony. Azt lehet, hogy másképp kellett volna akkoriban, hogy ne legyen még így, sok év távlatából is stressz neki ez az egész, bár fogalmam sincs hogyan (elmondása szerint negyedikes volt akkoriban).
Egyébként ezért is írtam le, mert vagytok páran, akik olyan korú gyerekeket neveltek, akik esetleg érintettek már ez ügyben. Talán Ti még tudjátok ezt úgy csinálni, hogy ne legyen stresszforrás senkinek. :)

U.i.: Mindenkinek, aki úgy olvas, hogy szokott személyesen beszélgetni az érintett fiammal: Meg ne próbáljátok ezt bárhogy is szóba hozni neki.. :P

2018. dec. 1.

Különleges nap

A december elseje mindenképpen egy igazán különleges nap, mert ilyenkor kezdődik el a hivatalos visszaszámlálás karácsonyig. A kisgyerekes családoknál ilyenkor nyílik az adventi naptár első ablaka, valamilyen meglepést tartogatva. Ilyenkor kerülnek fel az adventi fények, és kezdik el beragyogni a világot, napról napra elkápráztatva mindenkit.
A december elseje nekem mástól is különleges már egy ideje. Egész pontosan tíz évvel ezelőtt lettem blogger. Tíz év alatt született 3350 bejegyzés (ez a 3351.a sorban), pont 1000 komment érkezett, az oldalletöltések száma pedig közel jár a másfél millióhoz. Ezek üres statisztikai adatok, amik közül persze némelyik nagyon is jól néz ki, de sokkal több van mögötte. Mert a számokból nem látszik, de rengeteg ember virtuális barátságát köszönhetem a blogvilágnak. Rengeteg erőt merítettem abból, hogy itt voltak velem, rengeteget adott, és ad minden nap, hogy leírhatom a gondolataimat. Velem sírtak, és velem örültek tíz év alatt nagyon sokan. Nem lehetek ezért sosem elég hálás nektek. ❤️ Köszönöm minden itt töltött perceket, minden kedves szót, minden segítő szándékú mondatot, és köszönöm, hogy azt is leírjátok, amikor nem értetek velem egyet.

A mai blogszületésnapot különleges helyen ünnepeltem. Olyan helyen, ahol még sosem jártunk. Ma Pakson játszott a Fradi, mi pedig ott voltunk, és együtt szurkoltuk ki a győzelmet. És milyen jól tettük, hogy mindenféle hideg ellenére ott voltunk, mert nagyon régen nem láttuk őket idegenben ilyen jól játszani, három góllal győztünk. A hangulat fantasztikus volt, a csapat győzött, mi kell még? 
A családi szelfi, ugye? Az is elkészült. Kicsit béna, mert előtte egy órát ácsorogtunk a beléptetésre várva (és itt kicsit meg is fagytunk), de azért a miénk ..

 A decemberi varázslat és csodavárás elkezdődött.... minden más pedig folytatódik úgy, mint az elmúlt tíz évben.






2018. nov. 30.

Puding

Körülbelül azóta, mióta itthon vagyok betegállományban, nem voltam a kapun kívül úgy, hogy ne vittek volna oda, ahova mennem kellett. Leginkább azért, mert nagy általánosságban vásárolni mentünk, és hát a cipekedést nagyon nem engedte senki.
Na de ma.. nem esett semmi, és gondoltam, hogy akkor én ma délelőtt elsétálok a könyvtárba, mert úgyis lejárt a könyveim kölcsönzési határideje, meg hát amúgy is rám fér egy kis friss levegő. Jól felöltöztem, ahogy az tőlem megszokott az évnek ebben a szakaszában...(két zokni, farmer alá leggings, kardigán alá vékony garbó, az alá trikó) A szél elég hideg volt, de feltettem a kapucnit a fejemre, és már nem is zavart annyira.
Minden tök jó is volt, a könyvtárban is, bár ott volt az az idegesítő fickó, aki szerintem egyáltalán nem való oda, de ha már ott van, az lenne a minimum, hogy nem engedik az emberek közé (de legalább tőlem távol tarthatnák). Miatta még kétszer végigsétáltam a sorok között (hátha addigra eltűnik), ami ugyan nem esett nehezemre, mert mindig jó ott lenni, de persze végül meg kellett alkudnom a sorsommal, és nála kölcsönöznöm. :)
Még egy kisebb vásárlást is megejtettem, tényleg alig vettem valamit, nehogy cipekednem kelljen.
Hát bizony elfáradtam rendesen ebben.. ami tök gáz, mert nem is tűnt fel, hogy ennyire elpunnyadtam volna, főleg, hogy a héten is majdnem minden nap egész napra találtam magamnak itthon tennivalót. Igaz, nem igényeltek komoly fizikai aktivitást, na de mégis.. :)
Legszívesebben délután aludtam volna egyet a kanapén, de csakazértis megerőszakoltam magam, és letörölgettem a port a nappaliban, és két fiókot is rendbe raktam.
Azért most már jó lesz lefeküdni. :)

2018. nov. 29.

Büszkeség, Cukiság

Vannak nálunk ezek a gyerek adottságok, és van közöttük olyan is, amivel a két szélső gyerekünk rendelkezik. Ők aztán kaptak rendesen ebből a dologból, és míg egyiküknek már felsőfokú nyelvvizsgája is van, a másik még csak készül a középfokúra. A csak ezesetben erősen idézőjeles, mert én mindig tátott szájjal csodálom ezt az adottságot (egészen biztos, hogy az apjuktól örökölték), amivel rendelkeznek. Olyan könnyed magabiztossággal használják az angol nyelvet, mintha legalábbis úgy születtek volna, hogy tudták.
Rolandnak mindez olyan természetesnek tűnik, hogy ugyan elmesélte, hogy megnyerték a barátjával az angol versenyt az idén is a korosztályukban, de az oklevelet és a jutalomkönyvet csak úgy megtaláltam este a táskájában amikor az innivalós flakonokat kerestem. Annyira nem volt neki fontos a külsőség. Bezzeg nekem.. aki rögtön ország-világnak (és a facebook népének) elbüszkélkedtem vele. :) Meg most nektek is.



A másik pedig egy nagyon cuki dolog..nézzétek meg. :) A videón Antoine Griezmann látható, ahogy a Bajnokok Ligája meccs előtt, még a BL himnusz alatt az őt kísérő kisfiú cipőjét köti. :) Annak a kisfiúnak egy életre szóló emlék lesz, majd még az unokáinak is mesélni fogja. :D (mert amúgy Griezmann a sztárfocisták közé sorolandó)

https://twitter.com/twitter/statuses/1067906754904764416

2018. nov. 28.

A mai nap

Ma is olyan ráérősen tettem-vettem itthon, csináltam rakott krumplit, ami pl. dolgozós napokon kizárt dolog, hogy készül itthon, mert egy olyan napon egyszerűen nem fér bele. Na de ugye micsoda remek alkalom ez erre is?
A takarítás is halad. Ma sor került Roland szobájára is.. hát.. nem véletlenül maradt utoljára az övé. A két nagynál is megcsináltam, ha már itthon vagyok, bár megcsinálták eddig is maguknak, de gondoltam, lehetek azért jó fej. Náluk könnyű dolgom van, mert Patrik ugyan gyűjti a piás üvegeket, és azokat le kellett mosni, de Eriknek semmi gyűjtőszenvedélye nincs, így az ő szobája meglehetősen puritán ilyen szempontból. Tiszta apja e téren is. Ő is olyan, hogy ami nem kell, azt rögtön ki is dobja. Nem vacillál, nem rágódik, megy a kukába, mert minek? Bezzeg Roli.. neki van star wars mindenféle gyűjteménye, van rubik kocka gyűjteménye, van üdítős doboz nyitófül gyűjtemény, üdítős doboz gyűjtemény, meg a jóég tudja mi mindennel találkoztam még. Neki van egyébként a legkisebb szobája, de az övével nem végeztem egy nap alatt. :D Jó, oké, annyira alaposan csináltam, hogy még a szanaszét lévő kártyákat is összeszedtem és újra egyesítettem az egy helyre tartozókat, ami azért elvett egy kis időt. De tök jó, mert ez a kártyadolog pl. még azóta várat magára, mióta két éve beköltöztünk. Mert akkor ígértem Rolinak, hogy megcsinálom majd. Érdekes, hogy amennyire elmélyülten képes figyelni egy-egy játékban az apró részletekre is, annyira képtelen erre egyébként a valóságban. Ez, hogy ő egy kupac kártyából kiválogassa, hogy melyik melyikhez tartozik, elképzelhetetlenül megterhelő feladat neki. Nyilván megcsinálná.. körülbelül egy hétig lenne az egész szoba beterítve, mire végezne, mert mindig elkalandozna. :) De ezt el tudom fogadni, mert egy csomó minden másban meg olyan kis fantasztikus fickó.
Holnap folytatom majd. Vagy valami mást csinálok, majd még kiderül. :)

2018. nov. 27.

De jó

Most, hogy valamelyik nap már túltettem magam végleg ezen a táppénz-para dolgon, elkezdtem élvezni az itthon töltött napokat, és most már örömmel nosztalgiázom. Mert azokra az időkre emlékeztet ez, amikor még itthon voltam a gyerekekkel, és az volt a legfontosabb feladatom, hogy róluk gondoskodjak. A vége időszak már komoly teher volt, mert a sok év alatt untatott, és nem éreztem tőle magam teljes embernek, de most nagyon jó. :)
Annyira jó, hogy ma még a hamburger zsemlét is én sütöttem. Mondjuk azt akkoriban sem próbáltam soha, úgyhogy ez teljes újdonság, de nagy sikert aratott. És én is olyan jól éreztem magam tőle. Akkor is, amikor csináltam, mert jó volt a tésztával bíbelődni, aztán tök jó volt formázni a zsemléket, ráérősen, nem kapkodva. Szerintem látszik is rajtuk, hogy ezek most úgy készültek, ahogy. :)



Ezt már csak akkor jutott eszembe lefotózni, amikor már hárman ettünk :D

2018. nov. 26.

És csak esik

Nem is olyan régen volt az, hogy mindenki azt tárgyalta, hogy milyen régóta nem esett, és hogy mennyire kellene a mezőgazdaságnak is az eső.
Azt hiszem, hogy akkor most elégedett mindenki, mert esik szinte megállás nélkül tegnap óta.. bár lehet, hogy most meg majd sok lesz. Ki tudja.. én nem értek hozzá.
Az sem volt régen, amikor még a húsz foknak, meg a napsütésnek örültünk, de ma már én azt éreztem, hogy mintha ezer éve csak ilyen szürkeség meg sötétség lenne.. hihetetlen gyorsan tud hiányozni a napfény.
Voltam ma a háziorvosnál, lerendeztük a papírmunkát, és majd varratszedés után találkozunk. Nem bánom, hogy nem kell mennem addig, mert ugyan sosem voltam kényes fajta, de mostanában egyre jobban tud zavarni az, hogy mindenféle emberek mellém ülnek, attól meg kifejezetten rosszul éreztem magam, amikor az az ember, aki előtte elmesélte valakinek, akivel összetalálkozott, hogy azért jött, mert múlt héten megkapta az influenza elleni oltást, és most meg (őt idézem) taknya-nyála egyben van, és szétszakad a torka, fogta magát, és egészen közel belehajolt az arcomba, hogy megkérdezze, ki után következik. Tudom, hogy hülyeség, de tényleg egyre háklisabb vagyok az ilyesmire. A boltban is annyira tud zavarni, hogy mások után kell megfognom a kosár fülét, vagy a bevásárlókocsi tolókarját, hogy mindig alig várom, hogy hazaérjek, és kezet mossak. Szörnyű pasi lenne belőlem, mert utálnék kezet fogni mindenkivel. Mondjuk túl az én háklisságomon azért szerintem az a minimum kéne hogy legyen mindenkinél, hogy ha olyan náthás, hogy alig kap levegőt, akkor nem hajol a másik arcába.
Erről jut eszembe a kérdés, hogy ti szedtek e vitamint? Nálunk Erik szedi a porcerősítőt orvosi utasításra, de ezen kívül senki semmit. Múltkor ajánlgattam nekik, hogy veszek valamit, hátha kicsit tuningol rajtuk, de Patrik is, és Erik is közölte, hogy felesleges, mert nem fogják beszedni, nem hisznek benne. Erik még mindezt meg is fejelte azzal, hogy "gondolod, ha tényleg olyan szuper dolgok lennének ezek, akkor lennének betegségek?" Így aztán nem erőltettem a dolgot, végül is nem betegesebb egyik sem a nagy átlagnál, gyümölcs rengeteg fogy nálunk, mindenki rendszeresen mozog, elvileg ugye régen sem kellett ennél több. Mondjuk az is igaz, hogy amit ennyire "erőltetve" akarnak ránk tukmálni, mint ezeket a hiperszuper multivitaminokat, az mindig gyanús.

2018. nov. 25.

Utózönge

Kifejezetten jó volt, hogy ma nem várt rám semmi extra program, mert igazából most cseng csak le bennem a pénteki nap mindenféle izgalma.
Meg most jött el az is, amikor már komoly bűntudatot érzek amiatt, hogy még két hétig itthon kell lennem. Nem a kollégák miatt, bár kicsit miattuk is, mert tudom, hogy a következő hét nagyon húzós lesz (már csak azért is tudom ennyire, mert tavaly ugyanezt én csináltam végig egyedül). Sokkal inkább letaglózó az egésznek az anyagi vonzata. Nem fenyeget mondjuk olyan veszély, hogy a kiesés miatt nem tudunk befizetni valamit, vagy nem lesz pénzünk ennivalóra, de mégis....Igaz, tök hülye vagyok, mert igazán felesleges egy percet is erre pazarolnom, mert ez pont az a helyzet, amivel nem lehet mit kezdeni. És majd lesz idő egy-két hónap múlva, amikor vágyakozva fogok visszagondolni ezekre a hetekre. Úgyhogy szerintem be is fejezem ezt az önmarcangolást...és inkább a dolog jó részére koncentrálok. Mert van olyan is.

2018. nov. 24.

Ha valaki fradista

Akkor az bizony egy életérzés, egy szenvedély, valami, ami köré szerveződik minden, ami azzal a csapattal kapcsolatos, akinek szurkolunk. Így van ez nálunk is, sosem volt titok. Utaztunk meccsre a Balatonról vonattal, mentünk késő este, kora délután, mínusz húsz fokban, és plusz negyven fokban is. Mentünk már úgy, hogy kerekes székben toltuk a begipszelt lábú gyerekünket, vagy épp gipszes kézzel, térdrögzítővel.. ahogy adódik. Bármilyen hétvégi programlehetőség előtt megnézzük, van e meccs éppen. Nem csak mi, felnőttek, hanem a gyerekeink is így szervezik a programjaikat. Nekünk ez így van rendben.
A múltkor valaki megkérdezte, hogy mi lesz akkor, ha esetleg érkezik a családba egy olyan lány, aki nem lesz fradista? Egy darabig értetlenül néztem rá, mert nem nagyon értettem a kérdést, arra gondolva, hogy nálunk mindenki fradista, de aztán leesett, hogy arra gondol, hogy ha a fiúk választottja nem ennek a csapatnak drukkol? Szerintem nem lesz semmi, mert azért ez nem feltétele semminek. Az is lehet, hogy utálni fogja a focit. De szerintem csak addig, amíg annyira szerelmes nem lesz valamelyik fociimádó fiamba, hogy majd amiatt fogja megszeretni a sportot is. :)
Na mindegy, elkanyarodtam az eredeti gondolattól. Szóval.. ma is voltunk meccsen. Ez nem az a műtét volt, ami ma engem távol tudott volna tartani attól, hogy szurkoljak a csapatnak.
Főleg, mert reggel ugyan még kicsit fura volt kinyitni a szemem, de miután levettem a kötést, úgy ítéltem meg, hogy elég szépen néz ki, és ha valaki nem tudja mi történt velem, akár észre sem veszi, mert a szemüvegem is tök jól ápol és eltakar. A felfelé nézés nem jó érzés, meg amúgy van ilyen fura égő érzés még mindig, és kicsit piros is a környéke, de ennyi.
El is készült a szokásos családi szelfi is, ahol bizony látszik, hogy semmi nem látszik rajtam.. :)


Nem is bántam meg egy percre sem, hogy ma megint ott voltunk, mert ma is győzött a csapat. :) Az igaz, hogy a csúcsformától ma is messze voltak, de a lényegen ez nem változtat. :) És sokkal óvatosabb duhaj voltam, mint bármikor, mert tartózkodtam az ugrálástól, meg minden olyantól, ami esetleg nem tenne jót, mint ahogy itthon is így tettem. Nem cipekedtem, nem hajolgattam.. szóval azért nem ment el az eszem teljesen, csak úgy gondolom, hogy az élet nem áll meg, és amúgy is.. fradistának lenni egy életérzés. (de ezt már mintha mondtam volna..)

2018. nov. 23.

Kisműtét letudva

Értem én az elnevezés lényegét, de attól még, hogy "csak" egy ilyen várt rám, azért nekem tegnap külön jó volt ez az ablakpucolós-függönymosós-vasalós nap, mert legalább nem volt időm túl sokat izgulni. Még azzal is megspékeltem mindezt (de ez nem direkt volt), hogy rögtön reggel az első kávémmal leöntöttem a falat. A mohazöld falat a presszókávémmal. :( Akkor, abban a két órában, amikor a romokat takarítottam, és falat festettem, eszembe sem jutott, hogy ma majd a szemhéjamat
fogják műteni. 
Kellően el is fáradtam ahhoz, hogy az alvással is csak olyan gondom akadjon, hogy kicsit nehéz volt jól elhelyezkednem, mert fájt a derekam. De aztán, amikor ez összejött, akkor aludtam hajnali ötig. Majd aztán még ráhúztam majdnem egy órát, mert ötkor úgy ítéltem meg, hogy még nagyon sötét van, és nagyon korán, meg még ráadásul hideg is van. Meg persze addigra már bőven tudatában voltam annak, hogy hova is készülünk.
Igaz, mostanra olyan szépen lehúzódott a gyulladás, és kifakadt az a nagy hólyag, hogy már egyáltalán nem látszott, csak tapintásra volt érezhető, hogy ott van az a valami, és a családból többen is meg voltak róla győződve, hogy már nem fognak vele csinálni semmit. Balázs még ma reggel is azt mondta, hogy szerinte kilenckor itthon leszünk, mert hazaküldenek majd.
Na.. ehhez képest háromnegyed nyolckor bejelentkeztem a nővérpultnál, és már a kitöltött papírral vártak, és tudták is, hogy én leszek az egyik "huszonnégyórás". Aztán még egy cigit engedélyeztek, és kint kellett várnom, amíg szólítanak a vizsgálatra. Rögtön elsőnek be is hívtak, a doktornő nagyon kedves volt, és nagyon fiatal. Megnézte a szemhéjamat, megállapította, hogy aha, hát ez pont az, aminek diagnosztizálták. Nézett még szemnyomást,amihez csöpögtetett a szemembe valamit, de ettől még én azért automatikusan elhúztam a fejemet, a hogy közelített azzal az izével, de végül megadtam magam, mert közölte, hogy úgyis meg fogja csinálni. Kikérdeztek, van e valami allergiám, szedek e gyógyszert, van e valami betegségem, kaptam e valaha vért, stb. stb, majd aztán közölték, hogy akkor én már ki se menjek, mert mindjárt megmutatják az ágyamat, és akkor ott kell várakozni a műtétre, ami tíz óra körül kezdődik, és várhatóan egy óra körül már mehetek is haza.
Még kimentem Balázshoz, mondtam neki, hogy menjen nyugodtan el, mert úgysem jöhetek ki, ő meg úgysem jöhet be, ahhoz meg még nagyon sok idő fog eltelni, hogy csak úgy ott ücsörögjön a semmiért. Jó, hát persze, azért jó volt a tudat is, hogy ott van, de gondoltam, minek senyvedjünk ott ketten. Elment a decathlonba Eriknek térdrögzítőt venni (ma már újrakezdte az edzéseket), meg egy nyaksálat, aztán mondta, hogy akkor majd jön, de hívjam, ha úgy van, azonnal indul is. Folyamatosan "beszéltünk" egymással messengeren, már rég csúszásban voltunk a tíz órai előrejelzéshez képest, aztán egyszer csak írta, hogy nem megyek ám haza, itt maradok. :)
Talán fél tizenegy táján jöttek, hogy akkor megyünk a műtőbe. Nyolcan voltunk, egy másik épületbe kellett átmenni, mert a műtő ott van. Ott még írtam egy üzenetet Balázsnak, hogy akkor mostantól drukkoljon nagyon, de aztán teljesen elvesztettem az időérzékemet. Át kellett öltözni ilyen kórházi köpenyfélébe, és még hajhálót és lábzsákot is kaptunk. Futószalagon ment a műtét, egy embert bevittek,egyet hoztak. A műtőből telefonáltak mindig abba a szobába, ahol voltunk, hogy "csere". Nagyon hosszú időnek tűnt, mire én következtem, pedig még utánam is voltak hárman. Azt gondoltam, hogy na jó, nem is félek, de abban a pillanatban, ahogy kinyílt a műtő ajtaja, és a beteghordó fiútól átvette a tolószéket a műtősfiú, azért beremegett a lábam.
A műtőben először csöpögtettek a szemembe valami csípős izét, majd mire épp kezdett elmúlni a csípés, meg a könnyezés, akkor még kétszer csöpögtettek. Aztán bekenték a szemem környékét jóddal. Vagyis ez még az előkészítőben történt, mert a műtőbe csak ezután mentem be. Maga a műtőasztal furmányos egy valami azzal a fejtartóval, és baromi idegesítő a lámpa, ami a fejem fölött világított. De ott már annyira igyekeztem csak azzal foglalkozni, hogy végre túl leszek rajta, hogy alig érzékeltem magam körül bármit is. Az injekciónál megmarkoltam az asztal szélét, és nem is engedtem el aztán addig, amíg nem végeztünk. Nem volt kellemes élmény. Az injekció sem, meg az azután következő érzések sem. Nem fájt, csak azt éreztem, hogy húzzák, nyúzzák, kaparásszák, majd aztán a varrásnál a böködést. Kicsit kába is voltam akkor, amikor már rajtam volt a kötés is, meg furcsa is volt, hogy gyakorlatilag nincs perifériás látásom, és csak akkor látom a tőlem jobbra lévő dolgokat, ha arra fordítom a fejem.
Visszaöltöztem a saját ruháimba, majd még meg kellett várni mindenkit, aki utánam következett, hogy aztán együtt menjünk vissza a másik épületbe. Az nagyon jó volt, hogy ahogy oda beléptem, már láttam is Balázst, ahogy ott ül, és vár. :)
Fent az osztályon még meg kellett várni a doktornőt, akinek még befutott egy balesetes műtét is, úgyhogy itt megint volt egy kis csúszás az eredetileg tervezetthez képest. Negyed háromkor még átkötötték a szememet, kaptam receptet egy kenőcsre, amivel holnaptól öt napig kell kenni. Varratszedésre december hetedikén kell mennem (addigra várhatóan a szövettan eredménye is megérkezik)  ami eléggé letaglózott.. nem gondoltam, hogy ennyi ideig bent lesz, de azt mondták, hogy itt annyira vékony a bőr, hogy így biztonságos. Nekem meg szerdán üzemorvoshoz kéne mennem, de szerintem így nem enged dolgozni, két varrattal a szemhéjamban. De ez majd a jövő héten kiderül, hogy egyáltalán megyek e hozzá.
Elfáradtam nagyon a tortúrában, és a várakozásban. Kicsit fáj is a műtét helye, és nem jó érzés nyitva tartani a szememet, de ez azért várható volt. A fájdalomra felkészítettek mindenkit, hogy fog kelleni fájdalomcsillapító. Meg lehet, hogy kicsit be is fog lilulni a műtét helye (zöldnek mondjuk jobban örülnék, ha már..) De a lényeg, hogy túl vagyok rajta, ettől már nem kell paráznom. :) És őszintén remélem, hogy soha többé nem piszkálják a szememet, és a környékét.

Még a kórházban az első kötéssel (Balázs fotója)

Ez meg már itthon, a szolidabb kötéssel (ez meg egy béna szelfi)




2018. nov. 22.

Hálaadás napja

Még mindig nem vettük át ezt az ünnepet Amerikából, pedig annyi mindent (szinte mindent) lemajmoltunk már, hogy nem is értem, hogy miért pont ez maradt ki?
De ettől nekem még minden évben eszembe szokott jutni ilyenkor. Mindenféle, amiért hálás lehetek az idén is.
Az idén úgy adódott, hogy van még egy különleges plusz is, amiért hálás lehetek. Éppen ma húsz éve annak, hogy az eljegyzésünk volt. :) Nem kerestem vissza fényképeket, de nem is kell, mert itt van előttem az akkori önmagunk, és ha csak elképzelem is, elmosolyodom rajta, hogy milyen gyerekek is voltunk. Csak kicsit voltam idősebb, mint Patrik most. :)
Ennek a húsz évnek minden egyes napjáért hálás lehetek. Azokért a napokért is, amik nem a felhőtlen boldogságról szóltak, mert azok is előrébb vittek minket. Az összes többi, ami pedig a boldogságé, a nevetésé, és az örömé volt, mind-mind olyan sokat adott, amit sosem tudok majd eléggé meghálálni.

2018. nov. 21.

MMIV

Vannak dolgok, amikben már nem hiszek úgy, mint mondjuk hittem tíz évvel ezelőtt, de azért attól soha senki nem tántorít el, hogy az energia az, ami mindent és mindenkit mozgásban tart. Ez mondjuk gondolom mindenkinek evidens. De én például azt is meggyőződéssel hiszem, hogy az egymáshoz kapcsolódó embereknek van valami közös energiamezeje, amit aztán ki így, ki úgy használ. Van, aki többet ad bele, mások többet vesznek el. Kinek mire van szüksége, vagy ha úgy tetszik, ki mit tud adni. :) (és ugye, mire hajlandó)
Jókat vigyorogtam ma magamban, mert a teóriám igazolódni látszik azzal is, hogy amint tudatosult a kolleganőimben, hogy az odaadott energiám vészesen lecsökkent, és minden bizonnyal azt is érzékelték, hogy már nem is akarok nagyon sokat adni ezentúl, máris bepánikoltak, és ma (hogy-hogynem?) jóformán egymásnak adták át a telefont, és mindenki jelentkezett pár mondat erejéig. Igazából egy mondatban megkérdezték, hogy vagyok, lerendeztük, hogy jól, és máris mindenki elmondta a maga problémáját. Aztán, miután megszerezték maguknak, ami eddig hiányzott, elköszöntek, és biztosítottak róla, hogy pénteken majd gondolnak rám.
Az a jó része, hogy már nincs mindez rám olyan hatással, mint lett volna egy évvel ezelőtt. Akkor nagyon rosszul esett volna, hogy eltelnek úgy napok, hogy senkit nem érdekel, élek e, vagy sem, vagy hogy mi van. Most csak nyugtáztam magamban, hogy olyan lettem, mint a Besenyő Pista bácsi, és már megint igazam lett.
Úgyhogy ma ilyen MMIV Dius voltam. (Már Megint Igazam Van Dius :D :D)

Közben.. csak mert szép ez nagycsaládos lét, és mert ő még nem volt.. ma Roli maradt itthon, mert reggel úgy ébredt, hogy nagyon fájt a hasa, és hasmenése is volt. Természetesen vírus, úgyhogy a héten már nem megy. Rekordidő alatt végeztünk a gyerekorvosnál, még csak épp beléptünk az ajtón, már mehettünk is be. Szerintem ilyen az elmúlt tizenkilenc évben sosem fordult elő, mióta oda járunk hozzá.

Ez a ködös-esős idő meg nem fog ám kibabrálni velem, mert én  holnap akkor is ablakot fogok pucolni, ha esik.

2018. nov. 20.

Most nyugalom van

Esküszöm, hogy én soha egyetlen percre sem voltam teljesen tudatában annak, hogy mennyire fel van zaklatva a lelkem. Csak most értem meg, és érzem, hogy mi is az, amiről pl. Balázs is beszélt nekem nem is olyan rég, hogy nem vagyok önmagam. Most már látom, mert mióta itthon vagyok, azóta olyan békesség és nyugalom vesz körül, hogy szívem szerint sosem hagynám elveszni. Érdekes dolgokra láttam rá ebben a csendességben. Nem, nem akarok hibást keresni. Még magamat sem szeretném hibáztatni, mert az hiszem, mindannyian csak sodródunk folyamatosan egy érdekes, mesterségesen generált minivilágban. És igen, olyan ez, ami egy idő után befészkel még az ember bőre alá is, és nem tudja levetkőzni akkor sem, ha itthon van. Mindig nehezebb a kikapcsolás, mindig nehezebb az elengedés, és mindig nehezebb kiszakadni a körből. De ebből elég is ennyi, hogy látom már, hol van a kutya elásva. Már "csak" annyi lenne a dolgom, hogy az egészből kihozzam azt, ami nekem jó. Mert az biztos, hogy máshova nem megyek. Maradok, és kivárom azt, amit szeretnék, mert tudom, hogy eljön az én időm, és akkor, ha elég türelmes vagyok, akkor idővel jó lesz nekem, és ha szerencsém van, akkor az a jó akár az enyém is maradhat, amíg csak szeretném.
"Szerencsére" még van pár napom itthon, és közben van időm átgondolni, hogy mit és hogy szeretnék, hogy aztán majd amikor itt lesz az ideje, akkor már kész terveim legyenek.

2018. nov. 19.

Hétfő volt

Mára már azért voltak terveim, hogy majd mit is fogok megcsinálni itthon. Nem volt semmi kőbe vésve, mert úgy voltam vele, hogy majd amihez kedvem lesz..
Aztán a kedv helyett a fejfájás elintézte az egész napomat, mert semmit nem hagyott csinálni. Az a fajta volt, amit sokan ismertek.. amit nem mulaszt el sem fájdalomcsillapító, sem görcsoldó, sem semmi, hanem egyszer csak eltelik annyi idő, amikor azt mondja, hogy na jó, itt eleget voltam, és abbamarad. Itt még most sem tartok, de azért vannak már előjelei annak, hogy lassan a távozás mezejére lép.
Ha szerencsém van, akkor holnap már nem lesz a vendégem.
De azért a mai napban volt jó is, mert olyan is történt, ami nem is tudom, hogy mikor történt utoljára. Amióta itt lakunk, azóta biztos, hogy nem... úgyhogy itt volt ennek az ideje. Ma délután Rolival kettesben néztünk egy filmet a kanapén ülve. :)

2018. nov. 18.

Újabb pipa

A bakancslistán. Az enyémen is, és Erikén is.
Ma este a magyar válogatottnak szurkoltunk a Groupama Arénában. A finnek ellen játszottunk, és nyertünk is.
A meccs maga nem nyújtott olyan élményt, amit vártam tőle, nem adott annyit, mint egy fradi győzelem. Nem tudom elmagyarázni, hogy miért, de biztos, hogy köze van hozzá annak is, hogy a lelátón messze nem olyan a hangulat, nem olyan egységes a szurkolás, mint ahogy a tévén keresztül tűnik.
A kezdés mindenképpen azok közé a percek közé tartozik, amiket megjegyeztem örökre, a Himnuszt énekelni egy ilyen rendezvényen könnyfakasztó pillanat. Ahogy a meccs utáni pillanatok is ilyenek voltak.
Hálás vagyok érte, hogy megadatott ez is, nagy élmény volt.


2018. nov. 17.

Bevallom

Azért azt be kell vallanom így, a hét vége felé, hogy kifejezetten jó itthon lenni. Azon kapom magam, hogy szépen lenyugodott a lelkem, és nem háborog minden másodpercben valami igazságtalanság, stb miatt. Igaz, néha eszembe jut, hogy majd mennyit fogom én ezt hallgatni decemberben, de most azt gondolom, hogy nem fog érdekelni. Más kérdés, hogy majd akkor és ott nem ezt fogom érezni, de most arra koncentrálok, hogy erősítgessem magamban azt, amit az itthonlét okoz. Ilyen szempontból a huszonnegyedik órában nőtt a szemhéjamra ez a ciszta. Még éppen megláttam, hogy milyen is vagyok én valójában. ;)

2018. nov. 16.

Erik füle, akarom mondani hallójárata úgy tűnik, végre valahára rendbe jön. Ha minden igaz, akkor most egy jó időre búcsút mondtunk a fülészetnek. Ma már csak gyógyszeres csíkot kapott, az utolsót remélhetőleg.
Látszik is rajta, hogy sokkal jobban van, mert hét elején még a nap nagy részében feküdt, alig evett, addig ma már szó sem volt étvágytalanságról, vagy ágyban fekvésről.
Ezen kívül nincs említésre méltó történés. Állítólag ma volt az utolsó ilyen zavartalan napsütéses nap, és vasárnapra már az első hópelyheket is beígérték. Na majd meglátjuk.

2018. nov. 15.

Betegeskedős-lustálkodós

El fogok lustulni szerintem. Semmi komoly dologba nem fogtam bele még a héten, fejben már pucoltam ablakokat, meg mostam függönyöket is, de még nem léptem a tettek mezejére. Egyrészt azért, mert a délelőttök mindig elmennek azzal, hogy Eriket elkísérem a fülészetre. Nagyon cuki, hogy azzal a nem is tudom hány centi óriásságával, meg a negyvenhetes lábával kéri, hogy menjek be vele, mert attól, ahogy leszívják a fülét, retteg. Én meg persze, hogy megyek vele, miért is ne mennék? Ha fél, és ez megnyugtatja, akkor ott a helyem. Egyéb esetekben nyilván se nem kérne ilyet, se nem merül már fel nagyon.
Roli egyébként az egyetlen olyan gyerekünk, aki makkegészséges, és gond nélkül indul minden nap (egy szál pulóverben, mert meleg van, anya!) iskolába. Ma angol versenyen volt, azt mondta, jó volt. :)
Patrik sincs a legjobb formában. Már legalább két hete bajlódik egy kisebb megfázással, ami nem tűnt komolynak, de jól elhúzódik. Fáradt is nagyon, reggelente alig bír kikászálódni az ágyból, és olyan is előfordult a héten, hogy nem is sikerült, mert fájt mindene. Kedden eljött ugyan velem a háziorvoshoz, de végül nem tudta kivárni a sort, mert a kötelező órákra be kellett mennie, ahhoz meg a vonatot el kellett érni. Azóta meg még nem jutott rá ideje. :( Gondoltam, hogy esetleg meg kéne próbálkozni valami vitaminnal, de azt mondta, ő nem hisz ezekben. Ahhoz akkor nem volt türelmem, hogy megkérjem, ugyan fejtse már ki, hogy érti ezt, de majd alkalomadtán kifaggatom.
Még holnap is lesz egyébként fülészetes kör délelőtt, aztán remélem, hogy nagyon hosszú időre el is felejtjük a fülészeket.

2018. nov. 14.

Furcsa

Elég furcsa egyébként itthon lenni. Annyiszor gondoltam rá az elmúlt hónapokban, hogy milyen jó lesz, amikor újra lesz olyan, hogy több napra el tudok jönni, és majd eszembe sem fog jutni senki és semmi ...
A várt katarzis az elmaradt, és azért bőven vannak olyan pillanatok, amikor arra gondolok, mit csinálnék most bent, vagy hogy vajon hogy bírják nélkülem.
Nem vagyok teljesen normális...ezt mindig mondtam.
Egyébként a tegnapi volt a 3333-dik bejegyzés a blogon. Tök jó szám.

2018. nov. 13.

Megy ez

Majdnem az egész délelőttöt azzal töltöttem, hogy a telefon a fülemre volt nőve, és próbáltam intézni az időpontot arra a bizonyos kisműtétre. Nem untatok mindenkit azzal, hogy mennyi sikertelen próbálkozásom volt, mindegy is már, mert végül a fáradozás meghozta az eredményét.
Először a kartonozóval beszéltem Fehérváron, ahol mondták, hogy nem kell időpont a szemészetre, fél kilenctől van rendelés, oda kell menni, és akkor ahogy sorra kerülök, úgy ellátnak. Megköszöntem, letettem. Aztán magamban számolgattam, hogy mikor lehet majd az, hogy nagy biztonsággal úgy mehetek oda, hogy már akár hozzá is lehet nyúlni. Közben még próbálkoztam másik szálon is, mert gondoltam, ha ismerőssel próbálkozom,az előrébb visz majd.
Aztán, miután ő nem vette fel, végül eszembe ötlött, hogy milyen hülye is vagyok, azért a szemészeti rendelőt is felhívhatnám Fehérváron, és megkérdezhetném, hogy hogy is megy az ilyesmi.
Nagyon kedves hangú doktornő vette fel, akinek elmondtam a problémát, és feltettem neki a kérdést, hogy valóban csak odamegyek, és megcsinálják? Mire mondta, hogy dehogy.. azért ez nem így megy. De nekem "szerencsém" van, mert a jövő hét péntekre szóló időpontját valaki lemondta, ezért oda engem be tudnak írni. Mondta, hogy átkapcsol az osztályra, ahol nyugodtan hivatkozzak rá, és irassam be magam. Így is lett, a kedves hangú doktornő után egy kedves hangú Nóri vette fel, aki be is írt jövő péntekre, elmondott minden tudnivalót.
Úgyhogy nem is olyan sokára megoldódik ez a dolog.

Erik füle továbbra is nagyon nincs jól. Ma is leszívták, és tettek bele ilyen gyógyszeres izét, ma már írtak fel neki antibiotikumot is. Holnap is menni kell megint, meg holnapután is. Szegény, nagyon megjárta.. nagyon fáj neki.

2018. nov. 12.

Neve is van

A kis bigyónak, persze... miután minden kollégàm, aki öt percnél több időt eltöltött a társaságomban kellőképpen elszörnyülködött rajta, hogy vajon mi ez, és mitől fog elmúlni, stb stb..., délután célba vettem a bőrgyógyászt.
Őt jól meg is leptem azzal, hogy elsősorban a saját problémámmal mentem hozzá. Aztán megnézte a szemhéjamat, szisszent egyet, és mondta, hogy ez faggyú mirigy ciszta, és a szemészetre kell mennem vele, mert majd ők fogják felnyitni. Ettől a megjegyzésétől kisebb sokkot kaptam, de azért még irattam a fiúknak is kenőcsöt.
A szemészeten nagyon sokat vártam, két órát ültem a váróban, mire behívtak.
Ugyanazt mondta, amit a bőrgyógyász, csak kevésbé jófej modorban. Kaptam kenőcsöt, amivel naponta háromszor--négyszer kell bemenni, és párakötést tenni rá egy-egy órára, hogy lehúzzuk a gyulladást. Kaptam beutalót is  arra a kisműtétre, amivel majd ezt a cisztát leszedik.
Úgyhogy holnaptól kényszerpihenőn vagyok...

Eriknek hallójarat gyulladása van....holna h vissza kell mennie.

2018. nov. 11.

Ez sem volt még

Ez az idei év úgy látszik egy olyan év, amikor olyan dolgok történnek velem, ami még sosem. Ugye volt az a fülizém, hallójárat gyulladás, vagy mi, amikor nekem még soha életemben sem volt baja a fülemnek (bezzeg azóta..), aztán most meg a jobb szemhéjamra nőtt valami izé. Fogalmam sincs mi az, egy-két hete vettem észre, hogy valami nőtt oda, mint valami kis szemölcs, vagy mi. Nyugtáztam is magamban, hogy majd alkalomadtán azért megmutatom valakinek, hogy kell e vele foglalkozni, vagy hagyjuk, ahol van, és még az is megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy ilyen vándorvalami, és majd ahogy jött, úgy el is múlik.
Hát.. ma hazajött Balázs, rám nézett, és kissé rémülten megkérdezte, hogy "úristen, mi lett a szemeddel?" Én meg pislogtam csak, hogy mi baja lehet a szememmel, még reggel megvolt mindkettő, semmi szokatlant nem láttam rajta. Aztán már éreztem, hogy az a furcsa valami, amit éreztem többször is délelőtt, miközben főztem-sütöttem, mosógépet pakoltam ki-be, az lehet, hogy az a ránőtt valami? És akkor megnéztem.. hát tényleg úristen, mi lett a szememmel? Merthogy ez nem vándorvalami, hanem növekedővalami, és most nekiállt nőni. Közben a szemhéjam úgy kb. a duplája lett, mint eredetileg. Nem viszket, de ha  hozzáérek, akkor ilyen érdekes fájdalomérzet van.. egyébként meg a jobb szemhéjamnak azon a részén, ahol ez a kisbigyó (aki nagybigyó szeretne lenni a jelek szerint), olyan égő érzés.
Azért igyekeztem nem foglalkozni vele, meg nem a kardomba dőlni, csináltam a dolgomat délután is. A konyha ki van takarítva, a ruhák kimosva, megszárítva, összehajtogatva. Fel van mosva, szaniterek kisikálva, lefertőtlenítve.
Közben Erik (akivel versengünk a ki a nagyobb lúzer címért) épp csak felépülőben van a térdsérüléséből, erre most meg fáj a füle. Az apja ugyan közölte vele, hogy mész iskolába, de az a mentsége, hogy akkor még nem tudta, hogy estére harmincnyolc fölé megy a láza. Így meg nem megy, hanem reggel a fülészetet veszi célba. Arra én nem is gondoltam, csak az osztályfőnöke írta, amikor szóltam neki, hogy ne várja holnap mégsem, hogy a tavaszi kiütéses hosszadalmas nyavalya is így kezdődött, egy fülfájással, úgyhogy reméljük, ez nem az lesz.
Azért abban reménykedem, hogy a kisbigyó, aki nagybigyó szeretne lenni ott a szemhéjamon, nem kap majd vérszemet attól, ha lefekszem aludni, és nem indul komoly növekedésnek, mert az elég gáz lesz, ha reggelre nem látok majd ki a saját szememen.

2018. nov. 10.

Furcsa szombat

Lehet mondani rám, hogy igazi fradista vagyok, mert annyira össze vagyok hangolva a csapattal, hogy ma az én napom pont olyan volt, mint az ő meccsük.
Volt elképzelésem, hogy mit szeretnék. Volt taktikán is, hogy hogy fogom megvalósítani. Csak közben rettenetesen türelmetlen voltam, mert igazából semmi nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, meg ahogy én azt elvárnàm magamtól. Meg még pont úgy, ahogy ők is, folyton csak belekényszerítve éreztem magam egy San helyzetbe, ahol mindenki engem hátráltat. Az tuti, hogy ha nekem lehetőségem lett volna tizenegyest rúgni, én is kihagytam volna.
Szóval nem volt egy szívderítő szabadnap ez a mai, és a Fradi is kikapott..
De a konyhaszekrény felső részei úgy ragyognak, mint újkorukban.
Holnap folyt.köv. Remélem több sikerélménnyel, mint ma. Bár..."mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk"

2018. nov. 9.

Megint péntek lett

Már tegnap is azt hittem többször is, hogy péntek van, mert az, hogy nem a saját műszakomban dolgozom, leginkább csak pénteken szokott előfordulni. Még éjszaka is, amikor egyszer felébredtem, azon gondolkodtam, hogy most vajon reggel kelni kell, vagy már hétvége van?
Aztán persze ma délelőtt a helyére került minden, és annak rendje és módja szerint délutánra még dolgozni is bementem. Ma sem hiába természetesen, mert zajlottak az események bőven, még a szokásosnál is komolyabb mértékben.
De most már nem foglalkozom semmivel, ami oda köthető, mert végre elkezdődött a hétvége. Van tennivaló bőven itthon is, remélem, hogy a terveim nagy részéhez lesz kedvem és energiàm is. De meglátjuk.

2018. nov. 8.

Ez is megvolt

Mindig az van, hogy azok a napok, amiket olyan kis lazának gondolok, és még ráadásul időre is kell munka után ott lenni valahol, azok lesznek a leghúzósabbak.
Balázs szerint én vagyok a hülye, mert mindig mindent bevállalok, és megcsinálom, és így persze a problémák nagyon nagy százaléka is nálam jelentkezik. Ebben is van igazság, de a mai sztorira nem volt teljesen ráhúzható.
És ugyan volt egy próbálkozásom, amikor tíz perccel a megbeszélt hazaindulás előtt még jött a főnököm, hogy akkor menjünk a másik főnökhöz, hogy "dehát nekem tíz perc múlva mennem kell", mire leintett, hogy majd onnan egyenesen mehetek, de akkor most induljunk...Tudtam én, hogy nem tíz perc lesz az, és azzal is tisztában voltam, hogy érdemi segítséget nem fogunk kapni, de legalább főnöki utasításra végighallgattam, amit már amúgy is tudtam, mert próbáltam magamtól is megoldani, meg mástól is segítséget kérni. És persze, nem tíz perc volt, hanem huszonöt. És ott tartottunk, ahová saját kútfőből is eljutottam már azelőtt egy órával. Na de mindegy is...mivel késésben voltunk, enni már nem volt idő, csak felvettük itthon Eriket, és mentünk tovább.
A térdorvos nagyon szimpatikus ember volt, a röntgen szerencsére semmi csúnya dolgot nem látott. Kicsit az oldalsó szalagok megnyúltak, és még jó sok folyadék is van a térdében, de ez helyre jön beavatkozás nélkül, ha pihenteti. Nincs foci, nincs tesi még legalább két hétig. Nagyon csúnyán kattog is a térde, úgyhogy három hónap porcerősítő kúrára fogta. Tablettát kell szedni, napi kettőt. Ha három hónap múlva semmi javulás nem lesz, akkor injekciókat fog kapni a térdébe.
Úgyhogy most már megnyugodtam, mert normálisan megvizsgálták, semmi kapkodás nem volt, és végül is nincs nagy baj.
Még egy gyors vásárlást kellett tartani, de fél hat után már haza is értünk, és végre ehettünk is.

2018. nov. 7.

Rövid lesz

Amikor nyáron jó sokszor így volt, hogy egyik nap délutános voltam, a következő nap még már reggeles, az jó volt. Holnap is így lesz, de most nem hiszem, hogy jól fog esni. Rövid lesz az éjszaka, és holnap hosszú lesz a nap. De azért van benne jó is, mert pénteken még már újra délután megyek dolgozni, és így egy kicsit olyan, mintha a két munkanap között lenne egy szabadnap.