Arról már írtam, hogy a nagymamám mennyire árnyéka önmagának szellemileg. A nagyapám múlt heti stroke-ja után úgy tűnik, ő is küzd némi memóriazavarral, mond furcsa dolgokat. Ami így azért elég ijesztő a jövőre nézve, mert eddig azért a nagyapám volt az, aki a mamát leginkább istápolgatta, végtelen türelemmel viselve mindent, amit csak kellett. (lehet, hogy végül ez vezetett ahhoz, ami történt?) Most, ha mindketten ilyen elesett állapotban lesznek, az bizony mindannyiunk életére kihat majd. Mert nem lehet őket egyedül hagyni, figyelni kell, nehogy majd neki akarjon állni fűrészelni, vagy felmászni a tetőre összeszedni a diót, közben meg nagyjából úgy kell tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és észre sem nagyon vennénk, ami történik.
Anyukámra hárul majd a feladat oroszlánrésze, aki remélhetőleg jól bírja majd, és nem rokkan bele ebbe az egészbe.
Az biztos, hogy szomorú lesz az egész, és soha többet egyikük sem lesz már olyan, mint volt. Nem jó ezt átélni, és nagyon nem jó látni, hogy mi minden történik az emberrel. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése