2010. febr. 25.

Mi lesz veled, Szerelem?

Azt hiszem, egészen stílusos lesz négyszázadik bejegyzésnek egy ilyen téma. :)
Egy nem velem, csak közeli családtaggal történt esemény-sorozat kapcsán gondolkodtam el ezen. Igaz, akármelyikünkkel megeshet, hisz mindannyian emberek vagyunk, hibákkal, amiket a tökéletességről alkotott tévhiteink miatt nem is mindig veszünk észre.
Szóval, adva van egy tízéves kapcsolat, ami egy pillanat alatt semmivé foszlott, mondván, nincs már "szikra". Nincs lángoló szerelem, és az kell(ene) ahhoz, hogy az egész olyan legyen, amire azt lehet mondani, hogy kerek egész. Ezt én egyrészt értem, hiszen nőből vagyok. És igen, nekünk nőknek időről időre szükségünk van arra, hogy éreztessék velünk, szépek vagyunk, szexisek, izgatóak, és igen, nagyon-nagyon szerelmesek belénk. Ez így ugye rendben van?
De aztán végiggondolva, (természetesen csak és kizárólag a saját életemet) boncolgatva, és elemezgetve a dolgot, arra jutottam, hogy oké, kell ez, de ha minden nap ez lenne, szerintem megbolondulnék. A lángoló szerelmek korszakában, amikor leginkább a hormonjaink okozta mindenféle hatás miatt tudunk olyan istenigazából lángolni, pirulni, izzadni ez olyan természetes, mint a levegővétel. Igen, akkor, 15-18 éves koromban nekem is folyamatosan kellett a visszacsatolás, ha nem magától jött, hát kicsikartam. A szerencsésebbek ebben az életszakaszban megtalálják a másik felüket, akivel együtt zajlik minden további. A kevésbé szerencsések ezen az időszakon másképp esnek túl. Mégis, előbb-utóbb mindenkinek az életébe betoppan valaki, akit úgy nevez, hogy Ő. Nagybetűvel. Nem feltétlenül olyan, mint az a személy, akit abban a 15 éves kori lángolós tini korszakban álmodott magának. Lehet, hogy nem olyan a külseje, vagy épp nem olyan kocsija, munkája van, mégis Ő az, aki feltétel nélkül szeret, aki elnézi minden kisebb-nagyobb hibánkat, aki elfogad minket olyannak, amilyennek. És nekünk is Ő az, akinél tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen színű a haja, vagy milyen színű szeme van, de egyáltalán nem lényeges az sem, hogy sportol e, vagy van e sportkocsija. Megint csak azt mondom, a szerencsések korán, még a huszas éveik elején megtalálják egymást. Egy darabig lángolnak mindketten, minden pillanatban átadják magukat a szerelem édes-csodás-felemelő-letaglózó érzésének. Ez az időszak a hihetetlen nagyságú telefonszámlák ideje, mert minden pillanatban tudatni és hallani akarjuk, hogy épp mi történik, hogy még mindig ugyanúgy szeret, és ez az időszak az az időszak, mikor az ágytól csak ritkán vagyunk képesek távol maradni, vagy ha mégis, hát leginkább azért tesszük, hogy felfedezzük, milyen is a konyhában, vagy a fürdőben, vagy épp bárhol.
Amikor ez a szerencsés pár átvészeli ezt a cseppet sem könnyű, örökös "készenlétet" igénylő lángoló szerelmes időszakot, akkor és ott, a csúcsponton szokott történni általában az a jelenet, amikor így, vagy úgy, kinek-kinek vérmérséklete, romantikussága, stb. szerint eldöntik, hogy akkor ez már maradjon így örökkön-örökké, és összeházasodnak.
És ezzel a lépéssel kezdetét veszi egy következő időszak. Nem kevésbé szerelmes, csak másképp. A férfiak nem kevésbé büszkék arra, hogy van valaki, aki annyira hozzájuk tartozik, hogy még a nevét is viseli (most már nem feltétlenül, de még mindig a többség így tesz), a nők pedig ízlelgetik a szót, hogy a férjem. Ebben az időszakban, szerelmesen, tele érzelmekkel megteremtik a közös életük helyszínét, magyarul otthon lesz a lakásból (albérletből, házból), ahol laknak. Még mindig kevés időt töltenek távol az ágytól, és élvezik azt a fajta szárnyaló boldogságot, amit ad az érzés, hogy szeretnek, és viszontszeretik őket, és amit ad az a fajta érzelmi biztonság, amire ekkor még senki nem is gondol így. És általában ebben az időszakban érkezik meg az a döntés, hogy akkor ha már ketten ilyen boldogok, miért ne teremthetnének ebből a boldogságból valakit, aki biztosan még boldogabbá teszi ezt az egészet.
Így érkezünk el a következő életszakaszhoz, amikor a boldog-izgalmas várakozós időszak után megérkezik a várva várt első gyermek. Az érzelmek ugyanolyan túlfűtöttek még ekkor is, a férfiak általában az első gyerek születése után még inkább szerelmesek a feleségükbe, mint annak előtte bármikor, a nők pedig újfent beleszeretnek abba az emberbe, akit erről az oldaláról még nem is ismertek.
Ez az időszak lezajlik olyan negyedszázados korunkig. Onnantól kezdve pedig jön az érzelmi "mélyrepülés", amikor belépnek a rózsaszín felhők közé a szürke hétköznapok. Nem szeret senki senkit kevésbé, csak valahogy minden olyan más lesz. Mást igényel egy gyesen otthon lévő anyuka, és mást egy egész nap a család megélhetéséért küszködő apuka. A romantika, és a lángolás is annak függvénye, hogy mikor, mennyi idő marad két szoptatás, vagy épp vacsora és fürdetés idő között, vagy esetleg, hogy mikor alszik el a csemete. Az a hihetetlen mértékű szerelem szép lassan megszelídül, és lesz belőle egy mindennél erősebb szeretet-kapocs. Amiben jelen van a romantika, ahol vannak pillanatok, mikor előjön még a vad szerelem, de tartósan nem ez a jellemző rá. Sokkal jellemzőbb ebben a szakaszban már az, amikor egy-egy pillantásból tudják, értik, mire gondol a másik, amikor előre hallják, mit is fog mondani a másik, amikor elég egy ölelés egy fárasztó nap végén, mert az ott és akkor simán felér azzal a kamaszkori szexuális élménnyel is.
Na, és sokaknál itt jön a bibi. Mert a nő még ekkor is nő. És a nők általában ilyenkor sérülékenyebbek, mert ugye szültek egy-két (három, akármennyi) gyereket, aminek, hát, lássuk be, itt-ott nyoma van. A férfiak ilyenkorra elérték azt a csúcspontot, amikor már a maximumon teljesítenek mindenhol, és nincs tartaléka. A nők újfent igényelnék, hogy szexisnek, és kívánatosnak érezhessék magukat, a férfiak meg megnyugodva az érzelmi biztonságban, néha bizony elfelejtkeznek erről. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy előbukkan egy bizonyos harmadik. Azt gondolom, hogy a legtöbb nő tudja, hol van a határ. Ha érzelmi biztonságban van, tudja, hogy szeretik, és ő is szereti azt az embert, aki mellett reggelente felébred, akkor ugyan tetszeni fog neki egy harmadik fél "udvarlása", de megmarad ezen a szinten.
Nyilván, van olyan is, amikor ezekben a szakaszokban másképp zajlik valami, és nyilván olyan is van, hogy mégsem működik, mert mondjuk a szerelem után nem marad semmi. Ők szoktak válni. Vagy ha nem kell hivatalosan kimondani, hát csak úgy egymástól búcsúznak. El tudom fogadni, hogy vannak emberek, akiknek sajnos nem sikerül, szomorú dolog, de hát van ilyen. El tudom fogadni azt is, hogy van olyan, hogy a harmadikról kiderül, hogy sokkal inkább lehetne nagy Ő, mint akiről eleinte feltételezte.
Ami abban a másik történetben mégis olyan fura, és elfogadhatatlan számomra.. az az, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy évtizedes kapcsolatban, ahol ugye már végigjárták (végig kellett járniuk) ezt az érzelmi útvonalat, hogyhogy csak most tűnik fel, hogy a férfi, akit eddig feltétel nélkül szeretett, nem is tud igazán semmit nyújtani neki? Rendben van, hogy elmúlt a szerelem... de nem tudom elképzelni, hogy a sárba lehet taposni bárkinek az érzelmeit, férfiasságát/nőiességét egy pillanat alatt?
Tudom, hogy hajlamos vagyok a romantikára, néha túlzóan. Tudom, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. De tudom azt is, hogy a saját életem válságában eszembe sem jutott bántani másokat. Tudom, ha úgy tűnt, bajban van a szerelmünk, hát tettünk érte, hogy ne így legyen. Hol én, hol Ő. Elég ehhez egy-egy gesztus, vagy egy-egy olyan pillanat, ami már rég volt.
De természetesen lehet, hogy túlidealizálom ezt az egészet. Lehet, hogy nem ez a nagy átlag, mármint a mi életünk. 15 éves korom óta vagyunk együtt a Párommal, aki akkor 17 volt. Gyakorlatilag együtt voltunk kamaszok, aztán együtt nőttünk fel. 21 és 23 évesek voltunk, mikor összeházasodtunk, és aztán megszületett az első gyerekünk. Az idén ennek 17 éve lesz. Ami egy szép kor. Ennek a 17 évnek minden tapasztalatával, érzelmi magasugrásaival, és mélyrepüléseivel együtt mondom azt, hogy ha két ember szereti egymást, és összetartozónak érzik magukat, akkor ott jöhet akárki harmadiknak........
Nem biztos, hogy mindent sikerült átadnom, amit ezzel kapcsolatban akartam. Már csak azért sem, mert tiszteletben tartva a másik két ember magánügyeit, nem írhatok róla többet. A lényeg remélhetőleg benne van, de majd ezt megmondjátok Ti.  

7 megjegyzés:

  1. Én csak bologatni tudok,mert minden mondatával maximálisan egyetértek! Olyan szépen írsz,teljesen más dimenzióba kerülök,mikor olvaslak:) elkalandozol a gondolatok világába,de olyan szinten,hogy gondolkodásra készteted az olvasóidat,szóval nekem átjött és annyira igaz:) további boldogságot nektek!!!!Mivel konkrétumokat nem írtál a másik esetről,így ahhoz nincs mit hozzáfűznöm:)

    VálaszTörlés
  2. az én felfogásom szerint egy tartós kapcsolat alapvető eleme a szexualitás. ebben nincs pardon, ha nincs jó szex, akkor nincs jó kapcsolat. az emberek nagy része nem fogja fel ennek a jelentőségét, és hanyagolja el a szexben a másikat. és amikor már nem kívánják egymást, akkor már többnyire késő. ezért fontos a folyamatos és mindenkét félnek kielégítő szex (egymással és nem mással).

    VálaszTörlés
  3. (elküldtem véletlenül, mielőtt befejeztem volna.)
    a hosszú távú kapcsolat csak így működhet, a jó szex megoldás a napi problémákra, mert akkor nem a gondokkal foglalkozunk hanem csak a párunkkal. kell ez az odafigyelés a megfelelő számú orgazmussal és kék lesz ég. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a hozzászólásokat. :)
    Barna, megmosolyogtattál az utolsó mondatoddal, és kigondoltam, micsoda életfilozófia lehetne belőle. :)
    Egyébként csak kicsit fenntartásokkal adok igazat... de csak azért, mert én nőként hiányolom ebből, amit Te írtál, az érzelmi előzményeket. Szerintem, ha nincs jól szerető kapcsolat, akkor nincs jó szex sem. :) De egyről beszélünk ám, csak más szemszögből. :))
    Ilgya, Neked pedig külön köszönöm a bókot is az írásaimra vonatkozóan, és a jókívánságot.

    VálaszTörlés
  5. Én is bólogatok:)
    Szerintem úgy van ez, hogy ha két ember fiatalon talál egymásra, akkor a kapcsolat és a megmaradó érzelmek szempontjából az a fontos, hogy együtt tudjanak változni. Mert nyilván más az ember értékrendje tizen-, huszon-, és harmincévesen. Ha a Férfi és a Nő nem egyfelé változik, nem egyfelé visz az utuk, akkor ott bármilyen erőfeszítéssel sem lehet a jó kapcsolatot sem érzelmi, sem testi szinten megtartani, és akkor óhatatlanul jön a képbe a Harmadik.
    A gyerek(ek) születése nagy vízválasztó egy házasságban, aztán a következő nehéz időszak akkor lesz, amikor kirepülnek a gyerekek.
    Szerintem nagy lelkierő kell ahhoz, hogy sokévi együttélés után az ember be merje vallani, hogy a párja mégsem az Igazi. Ha valaki ezt meg tudja, meri tenni, azt én nem ítélem el. Sokunkban, szerintem bennem sincs meg ez a fajta "bátorság" (Remélem nem is lesz rá szükség. ) De olyan sokmindent elindított bennem az írásod, hogy hú.... bocsi, már így is hosszú lettem, asszem:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon idilli helyzetet írtál le, a valóság ennél nehezebb, de a cél mindenképpen erre az idillre való törekvés lenne. És ebben rengeteg munka van, a ma embere meg már nem szereti a nehézségeket.
    Egyetértek Beával is abban, hogy milyen fontos az egyirányba való változás az idők folyamán.
    És egyetértek Barnával is, hogy a párunkkal foglalkozunk (sőt foglalkozni kell, oda-vissza alapon és én itt nem a szexre gondolok, az már a hab a tortán;-)))

    VálaszTörlés
  7. Eszter, így van, kiragadtam a paradicsomi érzelmeket, viszonylag szándékosan. Mert hiszem azt, legalábbis saját példánk alapján hihetem, hogy minden helyzetből fel lehet állni ezekkel az érzelmekkel, és egy ilyen érzelemsorozattal a hátunk mögött.
    A szex, főleg a jó, összhangban, mindkét fél abszolút megelégedésére való szex tényleg igazi hab a tortán.
    Bea, nem voltál hosszú. :) Igen, az becsülendő, ha valaki korrektül odaáll, hogy bocsi, részemről sajnos véget ért a dolog. Az, amiről nem írhatok, nem ilyen, de nincs is jelentősége ebből a szempontból.
    És valóban, hihetetlen érzelmi hullámokat fogunk még átélni, mikor a gyerekeink felnőttek lesznek, és szép sorban kirepülnek, és aztán oda jutunk, ahonnan az egész indult. :) Lehet, hogy akkor megint jön majd a szenvedélyes időszak? :D
    Köszi mindenkinek a hozzászólást. :)

    VálaszTörlés