2010. febr. 9.

Csak egy tánc..

Lesz. Vagyis nem egy, hanem több. Holnap háromkor és ötkor, csütörtökön háromkor és ötkor, és szombat este. Ő nem izgul, és még ki is röhögött, hogy én igen. És nemes egyszerűséggel közölte, tudja, hogy sírni is fogok. Ismer ezek szerint. Mert biztosan fogok, még akkor is, ha egyébként nem szeretnék. De ez nem olyan, hogy lehet befolyásolni, főleg, mivel egyébként is olyan kis mimóza-lelkű vagyok ilyen téren. Meg különben is a mimóza-lelkem mellett még igen komolyan szentimentális is vagyok, meg nem is tudom micsoda, és az, hogy most először a fiam táncolni fog igaziból, az azért nekem akárhogy is, olyan torokszorító. Még akkor is, ha az igazi tánc messze lesz az igazi palotástól, de 10-11 éves gyerekekről van szó. Emellett még melengeti a szívem, hogy ugyan nagyon nem akarta ezt az egészet, de a kedvemért végigcsinálta a próbákat október óta minden héten, volt, hogy külön ezért szombaton is menni kellett, tegnap és ma ezért kellett egy órával tovább ott lenni a suliban. Tudom, hogy eleinte nagyon utálta, mint minden ilyesmit, aminek köze van a lányokhoz. Nagyra értékelem, hogy elfogadta az érveimet, és a kérésemre, hogy csak most.. csinálja végig a kedvemért, teljesítette. Azt gondolom nagy dolog egy tízévestől ekkora nagylelkűség. Mert félre tudta tenni a saját érzéseit, és elé helyezte az enyémeket.(azt csak remélem, hogy én is képes lettem volna ilyen nagylelkűen elfogadni, ha mégis másképp dönt). Ma megkérdeztem, megbánta e. Azt mondta, nem. Nem bánja a próbákat, és hiszem, hogy holnap a fergeteges taps után (mert lássuk be, ahol a szülők, nagyszülők, és testvérek lesznek a közönség, mi is lehetne más) még őszintébben fogja azt mondani, hogy jó volt.
De én azért nagyon izgulok. És már most könnyben van a szemem... pedig hol van még a délután három óra.. arról nem is szólva, hogy mi lesz velem csütörtökön, mikor előbb Patrik a palotással, majd Regina a polkával, és a keringővel fog elkápráztatni. :)
Pedig nem is szeretem a farsangot. :))

2 megjegyzés:

  1. Szia, Cuckától jöttem, és nagyon tetszenek az írásaid:) Jövök majd még többször is, ha nem lehet:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. :) Gyere csak nyugodtan bármikor. :)

    VálaszTörlés