2010. jan. 27.

Twilight-Saga

Az úgy volt, hogy mikor először hallottam erről a Twilight-ról, akkor csak legyintettem, hogy ugyan már, vámpíros.. na neeee. Aztán mikor egyre több helyről hallottam, hogy le sem bírta tenni, meg ódákat zengtek róla mindenféle fórumon, hát kíváncsi lettem rá. Gondoltam, még ha nem is lesz a szívem csücske, olvasni nagyon szeretek, tehát gond nem lehet vele. Barátnőm adta kölcsön az első két kötetet, mert mire én észbe kaptam (mindig lemaradok ilyen téren, mint a borravaló), addigra már nem csak a Twilight, hanem a New Moon is megjelent bőven.. Elhoztam tehát a két könyvet, és amint befejeztem azt, amit épp olvastam, kezembe vettem a Twilight-ot. És akkor úgy jártam, hogy tökéletesen rabul ejtett. Lenyűgözött a történet, a szereplők jelleme, maga az elbeszélés milyensége, és képtelen voltam letenni. Olyannyira, hogy olvastam a lakás legkisebb helyiségében, a kádban, a kanapén, miközben főztem. Abban a másodpercben, ahogy alkalom adódott rá, már a kezemben is volt. Akkor szerencsém volt, mert ahogy végeztem az első résszel, máris olvashattam a másodikat. És az sem okozott csalódást, mert ugyanaz a lebilincselő történet, ugyanaz a hihetetlen jó cselekményszövés, ugyanazok a hihetetlen jó mondatok, amik "olvastatják magukat". Szintén képtelenség volt letenni. A könyv végén nagyon utáltam az írónőt, hogy bizonytalanságban hagyott, vajon hogyan is lesz... És milyen sokat kellett várni a harmadik kötetre. Még arra is vetemedtem, hogy letöltöttem egy kalózfordítást, de aztán végül nem olvastam el, kivártam, míg ismét kölcsönkapom a könyvet. Nos, ez a harmadik kötet is pont annyira lebilincselő volt, mint az első kettő, mit sem csökkent a történet érdekessége. Bevallom, párszor, miközben olvastam elábrándoztam (már az első kettőnél is), hogy de jó is lenne egy ilyen vámpír, mint Edward, vagy egy vérfarkas, mint Jacob. Érdekes egyébként, hogy legtöbb helyen azt olvastam, hogy a többség Jacob-nak drukkolt, én nem. Kezdettől fogva Edward-párti voltam, bár igaz, a filmet nem láttam (még). Állítólag attól sokat változhat a véleményem. Én nem hinném. Mert lehet, hogy Jacob jobban néz ki, de Edward valahogy minden hidegsége ellenére is szimpatikusabb. Amiért úgy tud uralkodni magán, ahogy. Meg azért a kissé konzervatív viselkedésért. Jacob nekem "túl macsó".
Na de hogy csak szigorúan a könyveknél maradjak. Két nap alatt kiolvastam ezt is, és pont ugyanaz a hiányérzet maradt, mint eddig. Mert ugye még mindig nem derült ki, mi is lesz Bellával. Lesz belőle vámpír, avagy sem?
Kíváncsiságom határtalan, de kivárok.. Mert biztos a negyedik is pont olyan lesz, mint az eddigiek. :) Lebilincselő és meseszerű. :)

2 megjegyzés:

  1. Ha csúcs.. akkor az még jobb, mint a lebilincselő és meseszerű jelző. :) Angolul olvastad, vagy kalózfordítást?

    VálaszTörlés