Már tegnapelőtt este elkezdte Mr.Murphy az ügyködést nálunk, amikor este lefekvés előtt megjelent a nagyfiam, és mutatta, hogyan mozog a ragasztott foga. Már nem okoz túl nagy traumát egyikünknek sem, csak nyugtáztuk, hogy akkor reggel telefonálni kell. Csak azon aggódtam, hogy nem kellett volna kivenni, nehogy lenyelje éjjel? Szerencsére azért le nem nyelte, és még reggelre sem esett ki, csak nagyon mozgott, így aztán telefonáltam már fél nyolckor. Doktornő nincs. Szabin van. Király...
Mire végigvettem magamban mindenféle alternatívát, hogy akkor hova és kihez kéne bekönyörögni, addigra már bekészítettem egy adag kávét. Nem tudtam, hogy Murphy itt is fogta a kezem, csak akkor derült ki, mikor a kávé ugyan lefőtt, de aztán egy nagy durranással megadta magát. Nem először járunk így, tudom, hogy cserélhető és kapható alkatrészről van szó, csak épp pont most nem hiányzott a kiadás. A kávéfőző viszont hiányzik, mert így csak van, de nem használható.
Ezen is túltettem magam, gondoltam, azért a világ nem fog ám összedőlni, és mentem telefonálni a fogorvosnak, akihez területileg tartozunk, és épp rendelt. Legnagyobb meglepődéssel hallottam a vonal másik végén, hogy 9:45-kor már vár is bennünket a doktor úr. Így aztán fénysebességgel átöltöztem a jégverem lakásban, hogy elmenjek a gyerekemért az iskolába, és elvigyem a fogorvoshoz. Azon a ponton, mikor beértünk a dokihoz a rendelőbe, Murphy ismét úgy gondolta, hogy nem kéne, hogy ennyire sima ügy legyen, így a doki ugyan megnézte, és azt mondta, meg is csinálja, de nem azonnal, mert nincs hozzá anyag, amivel beragaszthatná, azt hoznia kell, és nem fogja támogatni a tb, tehát fizetnem kell érte, úgyhogy menjünk vissza másnap délután, és akkor megcsinálja. Igaz, szerinte fogszabályozós megoldás kéne, és megírta a beutalót is, de én azért ragaszkodtam hozzá, hogy addig is tegye csak vissza azt a fogat (ha már van). Mire leértünk a másodikról, eszembe jutott, hogy nem kértem igazolást, meg hogy hohóó, hát neki van magánrendelője is, és ha már úgyis fizetnem kell, tökmindegy, hogy hol... Így visszamentem, és elintéztem az igazolást is, meg a délutáni rendelésre az időpontot is.
Gondoltam, innen már sima ügy minden. Hazaértünk, várt minket a fűtetlen, alig 17 fokos lakás. Egy darabig tettem-vettem, mert nagyon fájt a derakam, aztán ettünk, és nekiálltam begyújtani. Eddigre már csak 16,2 fok volt a szobában, nekem pedig egyértelművé vált, hogy Murphy rajtam éli ki minden szadista hajlamát, mert nem is a derekam fáj, hanem a vesém görcsöl. Király.. élénken emlékszem arra a három napra, mikor legutóbb a vesémmel gond volt. A harmadik nap végére annyira be voltam gyógyszerezve, hogy alig tudtam magamról. (nem bírtam másképp)Most azért ennyire nem gáz a helyzet, a no-spa és a rowatinex elég,
Az, hogy omlettsütés előtt a már felütött öt tojásba simán belekerült hatodiknak a záptojás, az már csak legyintésre volt érdemes.
A számítógépünk is ismét Murphy-s napot tartott, mert többször voltak önálló újraindulási gondolatai, a leghosszabb ilyen hezitálása cirka egy óra volt. Ki tudja, mi baja ilyenkor, mert látszólag semmi, ám valami mégis van.
Aztán még este, mikor már igazán fellélegezhettünk volna, hogy végre vége a napnak, már nem történhet semmi, a párom órájának a szíja eltörött.
Nem igazán sírom vissza ezt a napot majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése