Gondolatok

Tegnap belefutottam egy érdekes topikba, amin aztán gondolkodtam jó sokat. Illetve a gondolkodás azért erős kifejezés, de egész nap merengtem a dolgon.
Történt az a katasztrófa Haitin, ami rettenetesen megrázó és sokkoló. Az azt hiszem, egy egészen természetes emberi reakció, hogy amikor látja azokat a szerencsétlen sorsú apátlan-anyátlan kis árvákat bármelyikünk, akkor azonnal segíteni akar. És ez természetesen így helyes. Hiszen segítsünk, ha tehetjük, mert minden kis apróság sokat számíthat. Lehet hívni a 1749-es rövid számot, minden hívás 200 Ft-ot jelent. Emellett természetesen minden "szokásos" módon is lehetőség van segítséget nyújtani akár a Vöröskereszten keresztül, akár a Baptistákon keresztül, és hát még biztos számtalan más módja is van, amit én nem is ismerek. Minden tiszteletem azoké, akik az ilyesmit szervezik, akik azonnal indulnak, ha segítség kell, mennek menteni az emberéleteket, visznek gyógyszereket, élelmiszert, bármit. Vállalnak minden ezzel járó kockázatot olyan emberekért, akiket soha nem láttak, soha nem hallottak róluk.
De nem ez késztetett arra, hogy elmerengjek. Hanem az, hogy valaki a Haitis topik hatására (vagy mert szúrta a szemét?) indított egy másikat. Amivel szintén nem lenne "baj", mert a probléma sajnos nagyon is valóságos. És bevallom, nem írtam egyikbe sem ugyan, csak figyelemmel kísértem. És amíg a Haitival kapcsolatos gondolatok között ara a következtetésre jutottam, hogy azért a többség még mindig jó ember, és szívesen segít, ahol tud, addig a másik téma kapcsán végtelenül elkeseredtem. Mert ott aztán senki nem akart segíteni. Senki nem rohant volna örökbe fogadni egyetlen éhező gyermeket sem, csak vagdalkoztak, hogy "mindenki annyi kölköt szüljön, amennyit tud etetni" Végtelenül elkeserített, hogy még mindig az az álláspont, hogy csak és kizárólag a romáknak van sok gyerekük, és akinek sok gyereke van, kivétel nélkül "megélhetési gyerekvállaló", és a kocsmában költi el a családi pótlékot. Tudom, van ilyen is. De tudom azt is, hogy hány olyan kétgyerekes család van, ahol hiába dolgozik mindkét szülő tisztességgel, becsülettel, fizetés után két héttel otthon már csak párizsis kenyér jut jóesetben. Rosszabb esetben csak kenyér és tea. Tudom azt is, hogy nagyon-nagyon sok gyerek csak abban a közintézményben kap meleg ételt, ahova jár, mert a szülei még azt ki tudják fizetni, de másra már nem telik. Tisztában vagyok vele, hány és hány családnak okoz szinte megoldhatatlan problémát, ha mindkét(mindhárom, mind a négy, stb.) gyerek egyszerre növi ki a cipőjét, kabátját. Nem gondolom azt, hogy ahogy ott valaki fogalmazott "a nyakamba kéne vennem Lakatos Jancsikát". De roppant módon sértett engem is, aki pedig soha nem kapott semmilyen plusz szociális segítséget ez a fajta szemlélet. Hogy egyetlen jó szó nem sok, annyi sem hangzott el az eset kapcsán. Nem értem.. nem lehet mindenki ennyire befásult és gonosz. Vagy igen? És csak akkor lesz mindenki hirtelen jó, ha "nemzetközileg" kell annak lenni?
Mindenesetre örülök neki, hogy még sosem szorultam rá ezeknek a jóindulatú embereknek a segítségére. De elképzelni sem tudom, mit érezhetnek azok, akiknek nem elég az a megaláztatás, hogy nem tud enni adni a gyerekének, és még ezt is megkapja... :(
Az a véleményem pedig továbbra is megmaradt, hogy ez a fajta véleménykülönbség NEM varrható egyik politikai párt, szervezet, szerveződés, tömörülés, vagy akárhogy hívják is nyakába sem. Ez pusztán csak emberség kérdése. Semmi más. Mert úgy működne jól a világ, ha az, aki megteheti, segítene annak, aki rászorul. Ennyire egyszerű. Szerintem.
De azért ugye az mindenképp el kell, hogy hangozzon ezek után, hogy a fent leírtak csak és kizárólag a saját véleményemet tükrözik, bár nyilván erősen befolyásol a nagycsaládos mivoltom is.