Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok olyan család van, ahol, mint nálunk is, személyes érintettség kapcsán másképp emlékeznek '56-ra, mint azok, akik "csak" tudják, mi történt akkor.
A személyes érintettség nem annyira a sajátom, de azért én mégis annak érzem. Annak ellenére is, hogy az a család, ahova én születtem, nemhogy nem vett részt akkor semmiben, de (szégyen, v. sem) épp az ellenkező oldalon állt. Annak idején ciki volt. Mostanra már nem az, tudom, nem érezhetem magam hibásnak benne, mert hülyeség is lenne. Mindig van egyik, és másik oldal. És mindig vannak emberek, családok mindkét oldalon.
A személyes érintettségem tehát, ha úgy tetszik, szerzett érintettség, és a házasságom részeként lépett az életembe, afféle "hozományként". Bevallom, addig nem is tudtam szinte semmit a forradalomról, mert kitől is tudtam volna? De nagyon komolyan sosem foglalkoztunk a témával itthon, beszélni beszéltünk róla többször, és azt, amit tudok, a férjemtől tudom az akkori eseményekről. Tehát akár lehetek erősen befolyásolt is ezügyben, de azt hiszem, azért olvasgattam annyit, hogy mégsem. Nyilván mondjuk nem került volna kenyértörésre a sor, ha épp ebben mondjuk nem értünk egyet. Vagy nem valljuk ugyanazt. Mert ez belefér. (mondjuk szó nincs róla)
Amiért a témát épp most boncolgatom.... ugye az iskolában csütörtökön, az utolsó tanítási napon megemlékeztek október 23-ról. Előtte este pedig, mikor az ünneplő ruhákat készítettem ki, akkor elmeséltük a nagyfiamnak, hogy az ő dédipapája, akit sajnos már nem ismerhetett, akkor, 1956-ban részt vett a városban a forradalomban. Aktív résztvevője volt, olyannyira, hogy végül kenyérosztás közben tettenérték, és elvitték. Tökölre, 9 hónapra. Nem tudták hol van, csak reménykedtek benne, hogy él, és túléli. Túlélte. Jottányit sem változott, míg élt, kitartott az eszme mellett, amiben hitt. Végül 1992-ben a választások utáni reggelen összeesett, és meghalt.
Nem ismertem én sem, csak látásból. Nem volt rá alkalmunk, hogy bemutasson Neki a párom, talán azért is halogatta, mert tudta, nem állná meg szó nélkül, ha bemutatkoznék.
A páromnak Ő jelenti a családot. Ő a pédakép, akire a mai napig felnéz, az ő szavai kerültek a gyerekeink ovis ballagási szalagjaira, és most, megosztottuk a történetét először a legnagyobb fiunkkal, majd szép sorban mindenkivel, mikor már érteni fogja. Hogy örökké emlékezzenek rá... mert így lesz majd részese az unokám is testközelből az '56-os forradalomnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése