2021. máj. 31.

A mi hősünk

 Nem tudom, hogy kikiálthatom e a legnagyobb hősnek, vagy meg kell osztanom közte és Patrik között a címet, de most, nekem pillanatban a mi saját hősünk Erik. 

Ma már hivatalos, hogy minden érettségi vizsgàja sikerült. A matek hármas, ami akkor is egy komoly hőstett lenne tőle, ha nem épp másfél tanév digitális oktatás lenne a háta mögött. Az angol ötös, amivel mutatott egy nagy fricskát mindkét testvérének, akik egy percre sem hitték el, hogy nélkülük is képes lesz rá. A magyar és a töri is hármas, itt egy-két ponttal maradt csak le, de üsse kavics, nincs semmi jelentősége a jegynek. Az info külön hőstett azzal a kettessel, amivel a legjobbak között futott be az osztályban. (Nem ennyire hülyék, csak háromnegyed évre eltűnt a tanár) 

Nagyon büszkék vagyunk rá, ahogy végigcsinálta a teljes tanévet, meg az előzőt (amikor még Roli is az ő gondja volt, mert ő figyelte azt a classroomot is), ahogy ebben a normálisnak közel sem nevezhető helyzetben is tette a dolgát. 

Nemsokára hivatalosan is a kezében lesz a bizonyítványa annak, hogy érett lett. ❤️

2021. máj. 30.

Vasárnap

 Kicsit jobb volt ma már a helyzet gyomorilag, de még mindig nem felhőtlen. Enni még nem nagyon van kedvem, de főzni már azért sikerült undor nélkül is. Tegnap még ránézni sem tudtam a húsokra sem a húspultban. Szóval ilyen kis óvatos duhajként töltöttem a mai napot, és mostanra már azért elértem a tegnapra tervezett célt is. Ebből következik, hogy kirándulás, kiruccanás ma sem volt, de sebaj. Már csak harminckét nap, és megyünk nyaralni. Az már nem is olyan sok.

Az idén még a megszokottnál is jobban várom. Pedig mindig nagyon-nagyon, de most még az eddigieket is meg tudtam fejelni a várakozásban. 

Egyébként megfordult a fejemben, hogy holnap nem megyek dolgozni, de aztán mégis megbarátkoztam a gondolattal, hogy menni kell. Van ugyan még bőven szabim, de nem árt beosztani, hosszú még az év. 

2021. máj. 29.

Ez sem

Ma sem az a szombat volt, ami után csupa izgalmas kalandról tudnék beszámolni. Panaszkodni nem akarok, mert igazán nincs miért, de azért ez a nap nem lesz majd azok között, amikre szívesen gondolok vissza. És az is majdnem biztos, hogy egyhamar nem eszem nokedlit. Pedig egyébként szeretem. De az érzés már nem kölcsönös, úgyhogy akkor hanyagoljuk egymást ezentúl. 

Pedig egyébként arra készültem, hogy amíg Balázs dolgozik, én majd főzök valami finomat, meg megcsinálok ma minden fontos házimunkát, és így akkor holnap majd jól elmegyünk itthonról valahova. Akkor is, ha esik. De már nem vagyok biztos semmiben sem, újabban minden előzetes tervem felülíródik 


2021. máj. 28.

Végre péntek

 Az nagy mázli volt ezen a héten, hogy csak négy napot kellett dolgozni. Egyébként sem lett volna kedvem többhöz, úgyhogy ma igazán jól esett, hogy már péntek van. 

Adtam ma vért is, márciusban is tervben volt már, de akkor végül mégsem jött a Vöröskereszt a munkahelyemre. De ma igen. Az előzetes vérvétel során agybafőbe dicsértek, mert nagyon jó érték volt a hemoglobin szintem, ami állítólag az ilyen kis vékonyka, pici nöknél nagyon ritka. Nálam sem volt ez mindig így, sőt ..volt olyan időszak az életemben, kb annyi idős voltam, mini most Roli, amikor olyan vérszegény és vashiányos voltam, hogy vénásan kaptam a vas injekciót. Azt nem tudom, hogy hogyan és mikor rendeződött ez nálam, mert én aztán nem szedek semmilyen vitamint, és nagyjából elrettentő példa vagyok mindenkinek az étkezési szokásaim terén. Azért azt remélem, hogy ha már így alakult, akkor ez így is marad. 

Fodrásznál is voltam ma délután, pár évet fiatalodtam a festés, vágás után. 

Most pedig már csak arra várok, hogy a fürdőszoba az enyém legyen. Olvasok egy kicsit, aztán megyek aludni. 

2021. máj. 27.

Újratervezés

 A munkámban tulajdonképpen ugyanazt szeretem, amit nagyon utálok is. Folyamatosan újra kell terveznem mindent, minden héten újra át kell gondolni mindent. A harmadik etapja zajlik éppen a raktár átépítésének, már befordultunk a célegyenesbe. Épp tegnap jutottam el oda, hogy a fejemben már megvolt a terv, hogy is lesz majd az a bizonyos költözés, amire mindösszesen egy szombati nap lesz, és úgy kell lebonyolítani tokkal-vonóval, hogy akár a következő nap éjszakáján gond és fennakadás nélkül tudjanak dolgozni. Az a legfőbb szempont, hogy nem lehet fennakadás a boltok ellátásában. Olyan nincs, hogy azért ne kerüljön valahova áru, mert béna a koordinátor, és nem tudta megoldani a feladatait. Illetve biztos van ilyen...egyszer. Először és utoljára. Összetett és bonyolult a móka, de már nem remeg a kezem sem, amikor többszáz termék gyűjtőjelyét kell elmozgatni. Az első ilyennél még voltak álmatlan éjszakáim. Tisztában vagyok a folyamatokkal, mi után mi következik, mi mit okoz. 

Szóval, tegnap azt gondoltam, meg tudom oldani. Nem lesz tökéletes, de közel lesz ahhoz, amit elképzeltem a legelején, és sokféle szempontot figyelembe véve, mindenkinek jó lesz. Aztán ma, csak úgy mellékesen, gondolatébresztőnek szánva, az új beton szélén állva a főnököm rámutatott egy területre, és megkérdezte, mi lenne, ha azt a részt ott mégsem kapnám meg, és nem állványoznánk be. Kapásból azt válaszoltam, hogy "ne tedd ezt velem", de természetesen tisztában vagyok vele, hogy ha az ő fejükben elvetődött a gondolat, akkor az bizony szárba fog szökkenni, és az úgy is lesz. 

Kezdhetem elölről a gondolkodást, még több szempontot figyelembe véve. Az biztos, hogy megunni nem lehet. 

2021. máj. 26.

Ma van a szülinapom

 Még nekem is hihetetlen volt ma reggel, amikor Balázs ébresztett, hogy valóban, igaziból süt a nap hétágra, és nem csak álmodom. Ez már önmagában csodássá tette, és mindez csak fokozódott. 

A kollégáim fantasztikusan jó fejek, kedvesek, és igazán emlékezetessé tették a mai napot a kedvességekkel, apró meglepetés csokikkal. Az külön jól esett, hogy az egyébként soha, semmire nem ráérő főnököm szánt rá egy negyed órát, és csak azért eljött a mi irodánkba, hogy engem felköszöntsön. Még puszit is kaptam tőle, amire nagyon hosszú ideje nem volt példa, maszkban beszélgetünk már egy éve. (Mindketten megkaptuk már mindkét oltásunkat) 

Itthon pedig..hát már egy ideje nem találok szavakat arra, amennyi szeretettel elhalmoznak a család férfitagjai. Megkaptam végre a táskát, amit már mutattam, és az idén is megvalósult a Fradi bérlet vàgyam is. Pedig megint kicsit rezgett ez ügyben a léc, aggódtam is, hogy vajon mi lesz..

Azt nem tudom, hogy mikor fogom magamról is elhinni, hogy valóban én vagyok az, aki 43 éves lett, mert azért belül, a lelkemben, nem vagyok ennyi. Esetleg megfordítva. 

Azért elárulom, hogy a szülinapi gyertyafújós kívánságomnak volt köze a napsütéshez..

2021. máj. 25.

Ebből elég

 Ma úgy döntöttem, nem érdekel az időjárás. Úgysem tudom befolyásolni (és jobb is ez mindenkinek), semmi mást nem tehetek, mint hogy elfogadom, és függetlenül attól, süt e a nap, vagy esik e az eső, élem az életemet. Ez nem jelenti, hogy mindig, minden rózsaszín boldogság buborék lesz, ilyen csak a mesékben van. De ott egye meg a fene, ha hagyom magam ennek a bolond világnak. 

A szemüvegem szárát ma megigazították, és órák óra rajtam van, mindenféle hányinger nélkül. Holnap szerintem ebben megyek dolgozni, és csak tartaléknak viszem magammal a régit. 

Vettem magamnak egy farmert a C&A-ban. És még mindig bőven jó rám a 36-os, ez jó hír. Pedig a 38-assal kezdtem a próbát, azt gondoltam, nem létezik, hogy a kisebb rám jöjjön. Vittem magammal egy zöld blúzt is, de a tükörből anyám nézett vissza rám, úgyhogy azt gyorsan el is felejtettem, nagyon nem az én stílusom volt. 

Este felhívtam a fodrászt, és pénteken már tudok is menni hozzá. Duplán jó hír, nem kell magamnak hajat festenem a héten, és még a hajam is le lesz vágva.