Szombat

 Több részletben keltem fel ma reggel. Na nem úgy, hogy előbb a lábam, aztán később a felsőtestem, majd aztán a fejem is, hanem úgy, hogy először felébredtem ötkor. Ránéztem az órára, Balázs addigra már nem is volt itthon, megállapítottam, hogy de jó, ma nem kell dolgozni menni. Elfoglaltam Balázs kispárnáját, és aludtam is tovább. Aztán felébredtem fél nyolckor, akkor kidugtam a lábam a takaró alól, megállapítottam, hogy elég hideg van, még melegszem egy kicsit a takaró alatt...és hirtelen fél kilenc lett. 

De egyébként nagyon jól esett, és nagyon jól is jött ennyi alvás, egész délelőtt azt éreztem, hogy van energiám végre a nézésen kívül (a járásra is) valami másra is. Gyorsan le is húztam az ágyneműt, hogy ha már van valami kedvem ilyesmihez, akkor gyorsan, legyen meg. 

Közben persze főztem is, elmosogattam a fritut végre, lecseréltem az olajat benne. Erre még mindig olyan nehezen veszem rá magam, pedig a mostani fritu már elég baráti ebből a szempontból (is), nagyjából fél óra alatt kész is van. Csak ugye az a nekikezdés, az a nehéz. 

Este meccs volt, itthonról szurkolós meccs. A Honvéddal játszott a Fradi. Nem volt valami fergeteges meccs, de hoztuk a kötelezőt, és egy góllal nyertünk. Bárcsak kedden este is ezt írhatnám a Juventus meccs után. 

Nagyon hideg lett mára, de legalább sütött a nap. Így a hideget sem bánom annyira. 

Péntek

 Végre vége van az egész heti őrületnek, legalábbis munka szempontjából. Mindent sikerült rendbe tenni ma, ami a héten esetleg hátrébb sorolódott az egyéb, hirtelen nagyon fontossá vált feladatok, és a napi rutin mellett. Nem szeretem egyébként otthagyni ezeket sosem, de ha minden nap úgy szeretnék hazajönni, hogy minden rendben van, akkor legalább napi egy-másfél órával többet kéne ott töltenem. Ezt meg már nem csinálom, mert nem is bírom sem fizikailag, sem agyilag, meg nem is akarom magam teljesen kicsinálni sem. 

Sikerült ma kora délután beszélnem a doktornővel. Vele már beszéltem egyszer, megismertem arról, hogy valamilyen akcentussal beszél magyarul. A ct is mutatja még a kétoldali tüdőgyulladást, így most egy újabb antibiotikumot kezdenek el (én már nem is tudom hanyadik féle lehet ez). Minden nap fog kapni valamennyi légzés támogatást is, mert még valószínűleg a gyógyuláshoz kell. Türelmesen kell várni továbbra is, sajnos, a covid ilyen, okozott már sokszor meglepetéseket nekik. Meg már nekünk is. Az jó jel, hogy már megkíván ételeket, nincs rossz kedve, de még nem lenne biztonságos hazaengedni. 

Így nincs más hátra, mint türelmesen kivárni, hogy végre ez az antibiotikum elég hatékony legyen. 

Csütörtök

 A két napsütéses nap után ma reggel erre a szürke, ködös napra ébredni nem esett jól. 

Pedig ma reggel mindannyian büszke magyarként ébredhettünk, a magyar válogatott tegnap este megint győzött. Ezúttal törököt vertünk, 2:0-ra, és most jelen pillanatban úgy áll a helyzet a magyar válogatott terén, hogy a Nemzetek Ligája sorozatban a csoportot megnyerte. Ott leszünk az eb-n, ez már a múltkor eldőlt, ez a csoportelsőség pedig még lehetőséget adhat arra, hogy a vb-re jutásért pótselejtezőt játszhassanak. 

Úgy tűnik, hogy annyi balsors, és annyi szenvedés után most egy kicsit ránk mosolygott a szerencse, vagy talán épp most sikerült egy olyan csapatot összerakni, ahol mindenki ugyanolyan hullámhosszon van, mindenki ugyanúgy küzd, hajt, akar, és ez most működik. Nagy öröm ez, utoljára kicsi gyerekkoromban volt hasonló jó sorozatban a magyar válogatott. Nyilván nem emlékszem rá, mert akkoriban szerintem jobban érdekeltek a Barbie babák (bár akkor még az sem volt), mint a foci, de most olyan jó ezt látni, mintha újra élnénk a történelmet. És talán tényleg megtörténik az, hogy a kicsi gyerekek nem csak Messi és Ronaldo rajongók lesznek, hanem Szoboszlai, Sigér, Varga is sokat fog nekik jelenteni. Eddig még sok víz lefolyik majd a Dunán, és lesznek még nagy csalódások is, de valami elindult, és ez jó. 

Apósom éppen három hete van kórházban, tegnap, legnagyobb döbbenetemre azt mondta az orvos, hogy a röntgen még mindig nem mutat semmi javulást, úgyhogy ma ct-t csinálnak, hátha az után okosabbak lesznek. A vizsgálat megvolt ma, eredményt nem tudunk, mert egész délután nem tudtam orvossal beszélni, este sikerült az ügyeletest elérni, de ő meg csak roppant arrogáns és bunkó stílusban kioktatott, de nem mondott semmit. Döbbenet volt egyébként ez a hangnem, mert eddig bármikor, bárkivel beszéltem, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Értem én, hogy fáradtak, túlterheltek, és minden tiszteletem az övék, hogy ezt így tudják csinálni, de lehet ezt teljesen normálisan is mondani. Nekünk, hozzátartozóknak nincs más lehetőség, mint így érdeklődni. 

Majd holnap megint próbálok érdeklődni, hátha már nagyobb sikerrel járok. 

Furcsa világ

 Ez az egész mostani helyzet olyan furcsa, olyan sok furcsaságot szül, és olyan ellentmondásos, egymásnak feszülős helyzet is van. Valószínűleg ez az, ami leginkább megvisel lelkileg. Nem nagyon értem, mi történik az emberekkel, miért lett mindenki ilyen ellenséges, azonnal támadó, mindenkit bármi áron kioktató. 

Egész tavasszal arról beszélt mindenki, hogy milyen fantasztikus lehetőség ez a vírus a megtisztulásra, arra, hogy közelebb kerüljünk a természethez, önmagunkhoz, egymáshoz. Ehhez képest szerintem inkább visszájára fordult ez az egész, és mindenki sokkal hülyébb lett. Borzasztó az, amit látok, hallok, olvasok nap mint nap. 

Nem tudom, hogy valaha még lesz e olyan pozitív változás, ami ezt a folyamatot meg tudja állítani, nem tudom, hogy lesz e majd még olyan, hogy képesek legyünk fenntartás nélkül kezet nyújtani egy idegen embernek is. Nem tudom, lesz e olyan a közeljövőben, amikor a kollégàim láthatják a mosolyomat is igazából. Fogalmam sincs, mi fog történni, ki lesz még beteg. Próbálom ezt az egészet türelemmel kezelni, szabályokat betartva élni, újragondolni és újratervezni mindent, ami eddig olyan egyszerű volt. 

A gyerekeink az idén másodszor vannak bekényszerítve a négy fal közé. Nem tudjuk meddig. Nekünk szerencsénk van, mindenki jól viseli, nem látok rajtuk semmi olyan jelét ennek, ami miatt aggódni kéne. Természetesen zavarja őket a rengeteg korlátozás (nálunk minden közterületen kötelező a maszk viselése), de betartják a szabályokat ők is. 

Mi pedig az idén másodszor szembesültünk azzal, hogy az a legfontosabb, hogy bejárjunk dolgozni. Igen, természetesen nagyon jó, és megnyugtató, hogy biztos munkahelyünk van, biztos fizetés minden hónapban, mégis fura érzés, hogy akkor sem tehetem meg, hogy itthonról dolgozom, ha egyébként megtehetném. Vannak napok, amikor jobban esne home office-ban lenni, amikor kicsit könnyebb lenne, hogy itthon nem kell egész nap maszkot viselni. 

Nehéz ügy. És milyen szerencse, hogy legalább sütött ma megint a nap, így azért kicsit mindent szebb színben lehet látni. 

Végre

 Tegye fel a kezét, akinek ma eszébe jutottam, amikor délelőtt egyszer csak, váratlanul, a furcsa fények után előbukkant a nap? Balázs még fel is hívott, épp úton volt egy megbeszélésre, hogy szóljon, hátha én nem látom. 

Csoda volt egyébként, mert nem csak előbukkant, bekukucskált, hanem maradt egész délután, és beragyogott, felmelegített mindent. Csodálatos érzés volt érezni a nap melegét az arcomon. És csodálatos volt látni a naplementét is a kocsiból hazafelé jövet Dunaújvárosból. 

Ennyi minden nap elég lenne ahhoz, hogy szebb, derűsebb színben lássam a világot. Kár, hogy ez nem így működik. 

Újabb hét kezdődött

 Nekünk kettőnknek Balázzsal munkával, a gyerekeknek pedig az online oktatással, illetve Patriknak még home office is van. 

Roli rögtön reggel órán vett részt, már nyolctól, Eriknek tíztől töri vizsgája volt. Ez utóbbit még múlt héten próbálták megtartani offline, de nem engedték, maradt ez a verzió. Készült rá, többször is láttam hétvégén a töri könyv fölött, és tételt kidolgozva is, nem is sikerült rosszul, (4/5), pedig azt a tételt kellett elmondani, amivel a legkevesebbet foglalkozott. Egyébként azt vele kapcsolatban továbbra is fenntartom, hogy neki jót tesz az online oktatás, sokkal többet foglalkozik a tananyaggal, mint a hagyományos verzió során. 

Patriknak nem okoz gondot sem a tanulás, sem a munka, bár az már eszembe jutott, hogy vajon hogy fog ő egy hagyományos felállásban működni ezentúl? Gyakorlatilag több időt dolgozott már home office-ban, mint másképp. De biztos megoldja, ha arra kerül sor, igaz, a munkája jellege és formája miatt akár az is előfordulhat, hogy akkor is így fognak dolgozni, ha ezt már nem muszájból teszik. 

Kicsit aktívabb

 Ma már nem volt pofám hozzá, hogy megint azt mondjam, én bizony még mindig borzasztóan fáradt vagyok, és hagyjon engem mindenki békén. Leginkább magamnak sem mertem ezt úgy igazán bevallani, és úgy tettem, mintha minden rendben lenne, és nem csak halvány árnyéka lennék önmagamnak. Ment is ez egy ebéd készítés, mosás, felmosás, ruha hajtogatás erejéig. Nagyjából a ruha hajtogatás után purcantam ki teljesen, addigra már fájt a derekam, és nem sokkal később csatlakozott hozzá egy olyan hányinger érzés is, amilyet már nagyon rég nem tapasztaltam. 

Kb itt jött el az a pont, amikor azt gondoltam magamban, hogy jó, hát akkor engem már nem érdekel, ha valami nyavalya kerülget, akkor legyen, ha muszáj, csak most már ez a semmire sem való érzés szűnjön meg. Tény, hogy eddig minden ilyen jelnél csak azt mantrázgattam magamban, hogy jajj, csak nehogy most, mert még a következő héten ez lesz, meg az lesz..Nem tudom mennyire marhaság azt gondolni, hogy bármi befolyásom lehet erre, Mindegy, mert most akkor "engedélyeztem magamnak", hogy ha semmiképpen nem tudom elkerülni, akkor lehetek beteg is. Na, ez azért borzalmasan hülyén hangzik. 

A derékfájás egyébként jobb lett egy kicsit fürdés után, a hányinger is kicsit enyhült egy rennie elrágasa után. A többit meglátjuk. 

Mondjuk az csodaszerként hatna rám, ha végre sütne egy kicsit a nap.