Juhuhúúú

Csupa mosoly és öröm volt a mai nap. Annyira jófejek vagytok, Ti, mindannyian, akik velem játszottatok, annak ellenére is, hogy nem volt igazi nyeremény. :) De látszik, hogy jó sokan vagytok, akik játékos kedvűek vagytok, akik szeretnek örömet szerezni. Elképzeltem magamban már tegnap este is, hogy vajon hányan lesznek, akik egyáltalán veszik a fáradtságot, és nekiállnak a számokat kitalálni... volt egy pillanat, amikor átsuhant az agyamon, hogy biztosan senki, mert ez tök hülyeség.. De aztán azonnal el is hessegettem ezt a gondolatot, és magamból indultam ki, hogy én aztán egészen biztosan nem hagynék ki egy ilyen alkalmat.. és azt gondoltam, hogy lesz olyan hat-hét ember, aki mindenképp..
Ééééés.. .. ehhez képest tizennégy darab sms-t kaptam, és mindegyik hatalmas mosolyt csalt az arcomra. Akiknek délután válaszoltam, azokat akkor kaptam meg, amikor enni voltam. Addigra épp hat darab várt a telefonomon, és ahogy olvastam őket, úgy lett mindig szélesebb a vigyor a képemen, meg is kérdezte a kolléganőm, aki velem szemben ült, hogy jó hírt kaptam? Mondtam, hogy bizony, egy csomó jó hírt, mert rengeteg jó ember van ez a világon. Nem nagyon értette miért is mondom ezt, de azért megjegyezte, hogy szerencsés ember vagyok, amiért ezt így látom. :)
Szóval, köszönöm mindenkinek, aki elküldte. Külön köszönöm azoknak, akik még alá is írták, és tudom is ki volt az sms mögött. A zugolvasóknak is, akik ugyan itt ritkán szólalnak meg, mégis örömet szereztek nekem. :)

Annyira jó érzés volt egyébként, hogy már majdnem bánom is, hogy most ezt "ellőttem", mert még egyszer ilyet nem tudok. :) (de majd kitalálok ám valami mást)

És ugye mondtam, hogy tele van a világ jó dologgal? Csak meg kell találni...:)
Annak a nagyon kedves valakinek pedig, aki az sms-ében telefonhívással "fenyegetett", innen is üzenem, hogy csak bátran, bármikor.. :)

Ja, és juhuhúúúú, jövő héten csütörtökön és pénteken szabira megyek. Ez már biztos. :)

Ki játszik velem?

Nagyon-nagyon elfáradtam ma, akadt bőven olyan dolog is, amivel még nem találkoztam, meg olyan is, amivel már igen, de attól még nagyon nagy figyelmet és odafigyelést igényel.(és nagyon sürgősen meg kell tanulnom angolul, vagy németül, vagy franciául, vagy olaszul.. )  A kilenc és fél órából, amit bent voltam, egy fél óra volt csak, amikor nem kellett nagyon összeszedettnek lennem, úgyhogy most kellőképp le vagyok pukkanva agyilag ahhoz, hogy bármilyen érdekességgel is elő tudjak rukkolni.
Vagy lehet, hogy mégsem.. mert kigondoltam valamit, amit hívhatunk játéknak, de tulajdonképpen az én örömöm lesz csak a játék díja. :)
Naszóval.. gondolok egy merészet, és kíváncsi is vagyok, hány kifejezetten játékos kedvű olvasóm van. Szeretnék kapni egy sms-t. Nem kell aláírni sem, és tökmindegy mi lesz benne, mert igazából a játék lényege az lenne, hogy kitaláljátok, mi is lehet a szám, amire el kell küldeni. Vajon hányan mertek majd próbálkozni?
A telefonszámomat megpróbálom többféleképpen is körülírni, hogy valahogyan meg lehessen fejteni.
A szolgáltatóm az a cég, akinek a logója fekete alapon kék háromszirmú virág (vagy esetleg propeller) van. Ez eddig nem nehéz, gondolom.
A számok pedig.
Az első két számjegy összege tizenegy, a szorzata pedig tizennyolc.
A következő két szám összege három, a szorzata pedig kettő.
Az ezután következő két szám összege tizenhárom, a szorzata pedig harminchat.
És ezután már csak egy nagy nulla van. Mondhatnám semmi. De nem, nem semmi ez...
Az egész számsorozat összege pedig  huszonhét. Ha hozzáadjuk még a szolgálató előhívóját is (a 06, illetve a +36 nélkül!!!), akkor pedig huszonkilenc.
Az első három számból ki lehet írni, hogy zab. Az utolsó háromból pedig hogy who. És közötte van egy olyan szám, ami alatt nincs betű.

Szerintem pofonegyszerű. És most, hogy mindezt így végigzongoráztam, és leírtam, elgondolkodtam rajta, hogy valóban nagyon fáradt vagyok? Vagy talán túl fáradt is? Vagy leginkább csak roppant fárasztó? :D

Várom az sms-eket, (azoknak is ér örömet szerezni, akik amúgy tudják is a számomat) és a tippeket ide, hogy hány sms érkezik holnap olyankorig, amíg hazaérek. :)

A világról

Ugyan sokkal kevesebbet látok-hallok-tapasztalok belőle mostanában, mint régebben, mégis úgy érzem, hogy most látok csak igazán sokat. Legalábbis az emberekből.
Annyiféle ember van, hogy talán nem is lehet csoportokba rendezni a különböző típusokat, mert vannak, akiket nem lehet csak úgy kategorizálni. Mégis van azért két "főcsoport", ahova simán be tudnék pakolni mindenkit, mondjuk, hogy sorolnám, hogy ki álljon balra, és ki jobbra. Nem, semmiképp nem különböztetnék meg senkit továbbra sem a bőrszíne, a neme, a vallása, vagy épp a fogyatékossága miatt. Ez nem számít. . Nincs ugyan rossz csoport, mert senkit nem tartok rossz embernek, de a másik csoportba raknék mindenkit, akivel kapcsolatban azt érzem, hogy "még sokat kell tanulnia".
Azt látom, hogy fejlődik ez a világ, folyamatosan és észrevétlenül ugyan, de változunk. Nyitottabbak lettünk azok felé a dolgok felé, amivel régen nagyon keveset törődtünk, nap mint nap gondolunk alternatív megoldásokra minden tekintetben. Tudjuk, és értjük, hogy a gondolatainknak teremtő erejük van, nagyon sokan el is hisszük. Vannak, akik görcsösen próbálnak jó dolgokat maguk elé képzelni, és csupa jót mondani, de nem megy. Nem értik, miért nem, és egy idő után azt mondják, hazugság az egész. Na, ők vannak a tanulós csoportban. Mert ők még nem értik, de már sejtik.. csak épp van még valami, amitől a szívük nincs teljesen nyitva. Vannak keserűségeik, amiket dédelgetnek magukban, és sajnálgatják magukat, minden nap újra és újra előveszik, átrágják, hogy egészen biztosan ne tudják elfelejteni.. Mindenkinek van csalódása, bánata, hiszen emberek vagyunk, és nem történik mindig minden pont úgy, ahogy szeretnénk. Nem is könnyű mindent megemészteni, vagy megbocsátani. A legkevésbé sem könnyű elengedni a rosszat, mikor olyan nagyon ragaszkodó az, hogy szinte levakarhatatlan. Mégis lehetséges.
Minden nagyképűség nélkül példálózom ilyenkor magammal. Mert tessék, nézz rám.. mit látsz? Látod mögöttem azt az utat, amit bejártam? Látszik e rajtam, hogy nincs apám tizenöt éves korom óta? Látszik e, hogy hányféle betegségbe menekültem ez alatt az idő alatt, és hányféle betegségből menekültem ki is ez alatt az idő alatt? Nem. Azt látod rajtam, hogy mosolyog az arcom, a szemem, és elégedett vagyok mindennel. Lehetne az is, hogy amikor rám nézel, egy megkeseredett arcú, szomorú szemű valaki néz vissza, aki folyton csak tördeli a kezét, mert még mindig vannak dolgok, amik nincsenek meg. De én abba a csoportba tartozom (amúgy sokan vagyunk ám ott), akik nyitott szívvel élnek. Az én szívem befogad mindent, ami jó, elfogadja, örül neki, és megelégszik vele. A nehezebb dolgokat is megélem én is, néha fáj is, de aztán útjára engedem. Egy perccel sem tartóztatom tovább a szükségesnél. Ami épp annyi idő, amennyi ahhoz kell, hogy megoldjam, vagy csak megtanuljam a leckét belőle.
Szóval, hogy visszatérjek az eredeti gondolathoz: elég régóta figyelem a csoport-arányokat, és mostanság meglepve veszem tudomásul, hogy egyre többen vannak velem egy csoportban, és valahogy folyamatosan kisebbedik az a rész, akik még hurrognak és kárognak mindenen.
Ebből pedig én azt a tanulságot vonom le, hogy a világ igenis jó. És még ennél is jobb lesz.. ahogy a csoport nő, és duzzad, már nem is olyan sok idő kell ehhez. :)

:)

Az, hogy most írok, bizonyítja, hogy azért a mai napot is túléltem. :) Nagyjából úgy volt, ahogy rendeztem magamnak, mert semmi rendkívüli nem történt (én kértem, hogy így legyen). Elterveztem az egész hetet már, úgyhogy sokkal nyugodtabb vagyok, mint tegnap.
Ellenben rájöttem ma, miközben elég magányosan intéztem az intéznivalót (nem azért, mert nem akadt volna, aki segítene, hanem mert azt tényleg csak magányosan lehetett), hogy tulajdonképpen mondhatom azt magamról, hogy pontosan ugyanazokért a dolgokért szeretnek olyan sokan, mint amikért nem szeretnek egy jó páran. Nagyképűen azt gondolom, hogy sokkal többen vannak, akik szimpatizálnak velem, mint akik nem, bár igazából mindegy is ez.
Hogy mi is ez? Hát hogy én olyan közvetlen vagyok. Mert mosolygok és beszélgetek, bárkivel. Az utcán is akár, vagy a boltban sorbanállás közben, de bent is. Egy pár napig bántott az a fajta furcsaság, ami akkor ért, amikor az új beosztásomhoz az új munkaruhámban jelentem meg. Teljesen más, mint eddig. Voltak, akik azonnal sokkal kedvesebbek lettek velem. Voltak, akik sokkal tartózkodóbbak. Én meg álltam ott hülyén, hogy most mi van? Hát én ugyanaz vagyok, aki a múlt héten, attól, hogy más a ruha rajtam, még én nem változtam semmit. Rágódtam is ezen is egy kicsit, mert bántott. Nem vagyok több attól, hogy a munkahelyemen ki mit gondol rólam, és nem vagyok kevesebb sem, mert az ott egy munkahely, ahol az a feladatunk, hogy tudjunk egymással együtt dolgozni. Mégis azért csak piszkálta a csőrömet, hogy hogy is van ez?
Aztán végül úgy döntöttem, hogy mit érdekel engem.. mindenki gondoljon amit akar, én akkor sem változtatok semmin. Már a múlt hét vége felé is fel-feltűnt, hogy azért vannak, akik a tartózkodóbbak közül már lazultak egy kicsit. Talán elkezdett nekik derengeni, hogy nem a ruha teszi az embert?
De én továbbra is mosolygok, és közvetlen vagyok. :) Itt is, és ott is. Aztán akinek tetszik, majd visszamosolyog. Akinek meg nem, Ő meg nem fog. :) (de akkor rá majd még egyszer fogok ám mosolyogni...)


Annak a valakinek pedig, aki nagyon sokat segített nekem a távolból, ezúton is köszönöm. :)

Nnnnaaa

Kialudtam, kimorogtam magam, felporszívóztam, letörölgettem, kimostam három adagot, és jobban vagyok. Na meg ettem jégkrémet is, és nutellát is. Csak úgy az endorfin kedvéért.
A fejem ugyan még mindig fáj, de ilyen is volt már, sőt, ennél rosszabb is, és mégis itt vagyok, úgyhogy nyilvánvaló, hogy ezen is túl fogok jutni.
Azért ma porszívózás közben gondolkodtam azon, hogy mi az, ami a legjobban hiányzik nekem a hétköznapjaimból. És miközben szépen sorra vettem, már meg is született az egész kiborulásomnak a nagy nyitja.
Íme, a lista:
- a telefonálás. Az, amikor csak úgy hirtelen eszembe jut valami, és már meg is oszthatom azzal, akivel szeretném.
-az internetezés. Az, amikor csak úgy leülök, megnyitom a facebook-ot, végignézem a fotókat, elolvasok egy-két blogbejegyzést, végiggondolom, és leírom, mit gondolok én.
- a spontán döntések. Az, amikor hirtelen úgy érzem, el kell mennem a könyvtárba, és tíz perc múlva már úton vagyok. (és amikor odaérek, akkor kiderül, hogy ott van a könyv, amit kerestem hetekkel azelőtt)
- az ölelések. Azok, amiket bármikor megtehetek. Mert néha elég annyi, hogy a következő perctől könnyebb legyen.
- az olvasás. Amikor akár egy órát is olvasok a kádban, mert épp a legjobb résznél tartok.

Szóval, az a helyzet, hogy így, a lista alapján leginkább az vezet a kiborulásomhoz, hogy nem tudok eleget és megfelelően kommunikálni. Sem verbálisan, sem másképp.
Úgyhogy ha változtatni kell valamin, akkor ez az. Na majd meglátjuk, hogy mit tudok tenni ez ügyben. Magamért. (mondtam már, hogy egy önző dög vagyok, nem?)

Holnaptól pedig a kacsának mese nincs, úszni kell. Úgyhogy a kacsa és Para együtt mennek dolgozni. Aztán majd remélhetőleg Para valahol útközben lemarad, mert kiderül, hogy a kacsa és a mélyvíz jó barátok, Parára pedig semmi szükség nincs. :)

Elég

Itt ülök a hatnapos munkahetem után, és igazából örülnöm kéne, mert aminek kész kellett lennie, az ma készen lett, és végül is minden nehezítő körülmény ellenére itt ülök (pedig a héten az összes létező nehezítő körülmény itt volt velem).
De nem örülök, mert igazából most azt érzem, hogy egy marha nagy hazugság az egész, ahogy van. Igen, csalódott vagyok, dühös, és igen, sírtam is. Mert ma kiélezetten láttam (és hallottam) azt az egészet, hogy ami az egyik oldalon megy, az a másikon nem. Mert igen, elfelejtek dolgokat mire a boltba jutok, vagy elfelejtek szólni, hogy venni kell. És igen, nem csinálok meg egy csomó mindent. És látom, hogy most, szombat estére majdnem csak "megesz a kosz" bennünket, és tudom, hogy a holnapi szabadnapomon majd megcsinálom. De most végtelenül fáj, hogy látom és hallom, mert egészen másra vágytam ma, mint ezt látni és hallani. Semmi nagy dologra, tényleg nem. És a fele amúgy teljesült is. Csak a másik fele maradt el. Éppen az, ami leginkább kellett volna.
Nem is tudom, mit kéne, vagy hogy kéne, hogy egyszerűbben és gördülékenyebben működjön, pedig tényleg olyan sokat gondolkodom rajta. Nem tudok osztódni, és itt is lenni, meg ott, pedig nagyon szeretnék. Millió gondolatom van itthon, amikor dolgozom, hogy vajon ettek e, vajon nem felejtették e el, hogy be kell kenni Erik lábát, vajon mondtam nekik, hogy mit kell venni a pékségben, vajon minden rendben velük, vajon hagyják az apjukat pihenni is munka után? Ugyanakkor nem tudok itthon sem teljesen kikapcsolni a munkából, mert még az előbb is eszembe jutott, hogy biztos jól emlékszem e, hogy mindent lezártam jóváírás után, és mindent elraktam a helyére, odakészítettem, ahova kellett hétfő reggelre?
Kétségbe vagyok esve, és össze vagyok törve. És fáj a fejem, meg görcsöl a lábam is. De nem is érdekel már az egész. Nem tudok ennél többet tenni sem, adni sem. Sehova, senkinek. Pedig nagyon szeretnék.
Szeretnék ugyanúgy egy-két kedves szót mondani minden nap azoknak, akik megérdemlik, szeretnék sütit sütni, akár háromfélét is. Szeretnék simán csak ülni, és simogatni-vakargatni Freddy fülét, vagy Arti hasát, vagy csak nyomkodni a telefonomat.
Ehhez képest be van táblázva az összes rohadt perc az életemben, és mégis szar az egész. Ahogy van.
Újratervezés indul. Mert az a helyzet, hogy ha a kacsa nem tud úszni, akkor sem a víz a hülye. Így aztán most is először magamban fogom megkeresni a hibát.

Nagyon rövid

Épp csak annyit engedélyeztem még magamnak, hogy bekukkantsak, és megírjam, hogy megvagyok. :)
A fejem továbbra is a létező legtökéletesebb előrejelző, mert én már délben egészen biztos voltam benne, hogy itt este tényleg lesz valami.. és lám.. megérkezett az őrült erejű szél, ami hozza magával a hűvösebb levegőt.
Épp időben amúgy, mert mostanra már csak úgy fortyogott a beton is a hőségtől, meg mindenkiben az indulatok is attól, hogy senki nem aludta ki magát, nem tud enni, épp csak létezik. Majd most jut egy kis levegő. :)
Én meg holnap hajnalban még lehet, hogy fázni is fogok? :D :D