A rúd

Ami rám jár a héten. Kezdődött azzal, hogy fáj a derekam. Még az első két napban nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert hát fáj, na bumm... de nem akart elmúlni, még fájdalomcsillapítóval is csak tompult, és rendesen idegesített. Gondoltam mindenfélére, hogy kényelmetlen a cipőm, vagy a papucsom, hogy nem jó a szék, amiben ülök. Aztán, mivel a fürdőkád volt az egyetlen hely, ahol jó volt, gondoltam, egy kicsit felfáztam. De amúgy semmi más tünettel nem járt, úgyhogy ez is csak kósza ötlet. 

Aztán kigondoltam azt is, hogy túl sokat vállaltam, és tessék, máris itt a figyelmeztető jel, hogy állj, sok ez így neked, lassíts egy kicsit, és ne akarj mindent egyszerre. 

Ezzel egy időben, mármint a derékfájással egy időben kezdték az izmaim is kissé felmondani a szolgálatot. Egyre több és több helyen éreztem, hogy húz, mintha mindjárt begörcsölne, aztán ahogy volt, úgy maradt, kis göbökben összeállva azokon a pontokon. Nem kicsit fáj, és nem engedem senkinek, hogy hozzáérjen, mert sikítok a fájdalomtól. Biztos jó lenne, ha valaki ki tudná masszírozni, de belehalok, ha hozzám nyúlnak. Szedem a magnéziumot szorgosan, bár ilyenkor megkérdőjeleződik bennem, hogy minek is (igen, szoktam hagyni egyébként egy kis szünetet is, hogy ne szokjak hozzá nagyon a folyamatos pótláshoz). 

Mára a derékfájásom szinte megszűnt, az izmaim meg brutálisan odavannak. Már reggel úgy keltem, hogy a vádlim minden lépésnél fájt. Aztán ez tudott még fokozódni tovább is, és most estére már a kezeim is, és az ujjaim is fájnak. Ki tudom tapintani a kis csomókat, érzem, hogy hol vannak összegabalyodva azok a valamik, amik ilyenkor összegabalyodnak, de ennyi. 

Erre is jó a meleg fürdő amúgy, bár nem ülhetek a kádban egész nap. Nem is feküdtem mondjuk, féltem, hogy még jobban úgy maradok, inkább tettem-vettem, hátha az segít. Az izomlázra is azt szokták mondani, hogy rá kell dolgozni, nem? 

Most már azon rimánkodok magamban, hogy akkor jöjjön már az a front, meg eső, amit ígérgetnek, mert már csak ez a tippem maradt, mint kiváltó ok. 

Ja, és ma egy fél napra gyerekmentesek voltunk. Apósommal voltak a fiúk kirándulni Esztergomban. Tetszett nekik, nekünk meg jó volt, bár fura is. 

Ma (nincs) Dal

Előre szólok, hogy ma nagyot fogtok csalódni. :D Mert ma NEM írok a középdöntőről, talán majd holnap, amikor meg lesz a nyolc döntős. Tudom ám, hogy most megkönnyebbülten felsóhajtottatok, hogy végre, leszállt egy napra a témáról. :P
De helyette elmesélem, hogy én ma úgy ébredtem, mint akit tegnap kétszer agyonvertek, háromszor megkergettek, és négyszer ledaráltak. A mosott kaka hozzám képest üde volt, és friss. Az izmaim pedig... hú, hát ha azt mondom, hogy a csomózott karkötőben kevesebb csomó van, mint az én izmaimban, akkor enyhén fogalmaztam. Pedig irdatlan mennyiségű magnézium van ám bennem, mert készültem. Nem eléggé ezek szerint.. vagy csak nem voltam épp teljesen tudatában a saját punnyadtságomnak. Szóval, nagyon nehezemre esett ma a lét. Fájt a járás is, meg úgy egyáltalán bármi. Idegesített minden és mindenki.
Balázs akart segíteni, és masszírozni, de nem bírtam elviselni azt sem, hogy hozzáérjen, még amikor saját magamnak csináltam, akkor is harapdáltam a számat, hogy legalább valami emberi láb féle legyen már végre ott, ahol lennie kell.
Abba bele sem merek gondolni, mi lesz velem a jövő héten, ha így, egyetlen nap után ennyire kikészültem. Egészen biztosan csak az a baj, hogy nem szokta a ló a szántást (meg a lábam az acélbetétes cipőben való egész napos mászkálást), de az a helyzet, hogy az a ló nem további egy-két nap alatt fogja megszokni. Van rá sansz, hogy jövő pénteken már majd talicskában fognak hazatolni.
Na nem ám... napról napra biztos javul majd ez, a magnéziummal még szorosabb barátságot fogok kötni (bár a maximum adagot azért mégsem léphetem túl), meg közben gondolkodom, mi az, amivel ilyen egycsapásra megnövelhetem az állóképességemet. Ha van valami tuti módszeretek, akkor mindenképp mondjátok el (csak ne fájjon).
Mindegy, ma pihentem, és még holnap is fogok. Aztán majd csak elmúlik ez az izomizé is.

Mondtam...

Minden kétséget kizáróan igazolom, hogy tényleg jön a tavasz, nem csak úgy mondták. Benne volt ez a verzió is a pakliban, ugyebár.. de nem, ezúttal mégsem. Mondhatnám, hogy csak onnan tudom, hogy egy-egy szélcsendes félórában már olyan jó volt kint lenni a napsütésben. De nem csak innen. Másodállásban időjárás-előrejelző vagyok, egészen jól működő beépített radarral. Ma egész nap fájt már a fejem, délutánra egy jó kis migrénes órácskát is szerzett nekem... de ezt még ráfogtam a szélre. De ebben nem merült ki a dolog, mert ugyan a fejfájás az advil hatására (kedves valaki, aki arra kerestél, hogy mire jó az advil ultra forte.. hát például a migrénes fejfájásra) tompult, sőt, még volt egy kis idő, amikor meg is szűnt teljesen, de egész nap az összes izmom készültségben van. Most, estére a lábrázás minden előjele megvan, már szinte várom, hogy majd lefekszem, és beindul a boogie. :D
Ó, és igen, elért a tavaszi fáradtság is. Ez valami alattomos dolog ám... annyira, hogy képes vagyok miatta a széken ülve elszundítani (de jól álcáztam tévénézésnek). Mondjuk tudom ezt úgy is művelni, hogy csak félig alszom, mert mindent hallok, de mégis alszom. Na, ezt csináljátok utánam. :D

De hogy írjak jót is. A városi ünnepségen nagyon tetszett a gyerekek műsora.Végre nem az az unalomig lerágott csont volt, mint minden ilyen... ugyanazokkal a versekkel, hanem egy egészen újszerű, mégis korhű is, gyerekközpontú is. Könnyekig meghatott egy-két részlete, ami nálam nem meglepő, mert én vagyok az, aki képes vagyok mindenen meghatódni, de láttam másokat is, ahogy titokban törölgetik a könnyeiket. :)
Erik pedig, a múltkori matek versenyes harmadik helyezés után az iskolai helyesírás versenyen is harmadik lett. :)
Roli pedig, kis hazafi...reggel megnéztük a Zászlófelvonást.. fel sem tűnt, hogy egyszer csak a Himnusz közben eltűnt mellőlem, csak amikor visszajött. Kisírt szemekkel... mert neki a Himnusztól mindig sírnia kell, mert olyan szép... (tiszta anyja ez a gyerek). Imádnivaló. :)