Valami olyasminek voltunk tanúi és részesei, amit szavakkal nehéz is visszaadni. Majdnem lehetetlen is, mert igazán csak azok fogják érteni, akik szeretik a focit. És még ők sem mindannyian, talán csak az a huszonkét ezer ember, akivel együtt alkottuk ma este azt a tizenkettedik játékost, aki kellett ahhoz a csodához, ami megtörtént.
Mert megtörtént. A szemem láttára történt meg, hogy az a magyar válogatott, amelyik csütörtökön olyan furcsán semmilyen volt, és elvesztette a szlovákok elleni eb selejtezőt, most a vb ezüstérmes ellen képes volt előbb egyenlíteni, majd meg is nyerni ezt az eb selejtezőt.
Nekem az a vesszőparipám egyébként, hogy nincs semmi más baj a magyar focival, mint hogy mentálisan nincsenek rendesen felkészítve. Azt tudom, hogy kaptak fél nap pihenőt edzés helyett tegnap, és azt is tudom, hogy megrázta őket a csütörtöki vereség. Azt nem tudom, mi történt a színfalak mögött, de bármi is volt, ez bejött.
Fantasztikus hangulatú meccsen voltunk, huszonkét ezer szív dobbant ugyanazért, huszonkét ezer torok üvöltött örömében, huszonkét ezer hang énekelte a Himnuszt.
Nem tudom hányan nézték a tévében, és hány emberben éledt újra a remény, és hitte el, hogy igenis van olyan, hogy együtt minden sikerülhet.
Nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, és előfordulhat, hogy fogunk még rosszul, lêlektelenül jàtszani, de azt remélem, hogy ma elindult valami. Valami új, valami jónak a kezdete.
Egy biztos...az összes hazai eb selejtezőn ott leszünk, de bármi lesz is, ezt a meccset sosem fogjuk elfelejteni. És soha nem is akarjuk majd.
🇭🇺🇭🇺
Szép volt, nagyon haraptak! :)
VálaszTörlésPopianyu