Pont egy fél perccel sikerült lekésnem a nap legvégéről. De ez azt is jelenti egyben, hogy pont egy fél percen múlt, hogy elcsíptem a nap legelejét. Tökéletesen semmitmondó és jelentéktelen dolgok ezek. Mégis legalább két percet azért rászántam az életemből arra, hogy ezt végiggondoljam.
Ma is jó hosszú nap volt a munkában, és nagyon rövid, amit itthon tudtam eltölteni. Abban a rövid időben is leginkább a konyhában voltam, szendvicset gyártottam, ebédet készítettem...mint ahogy mindenki más is.
Két napja szinte a teljes munkaidőt végig állva töltöm. Nagyjából egy helyben, mert olyan a munkám...és pont ennyi ideje érzem azt, hogy leszakadnak a làbaim. Igaz, jó pár hete már, hogy a munkámnak ezt a részét más vette át, nyilván el is szoktam ettől a fajta igénybevételtől, de azért meg is lepett ez. Azt hittem, hogy ezen a problémán már rég túl vagyok. Gondoltam is rá egyébként, hogy bekapcsolom a lábmasszírozót, de ahhoz most már elég késő (vagy túl korán) van.
Néha irigykedve nézem azokat akik em ülve dolgoznak de lehet, hogy nincs igazam...
VálaszTörlés