Ès vègre pèntek

Annyi sok hèt várakozás után végre eljött ez a nap is. Igaz, hogy olyan nyugtalan voltam, mint az elsöprő hetekben, amikor ott voltunk, de már minden mindegy alapon próbáltam felfogni. Jó korán ott voltunk, mèg a bejelentkezés sem kezdődött el. De az már itt is tisztán látszott, hogy mindenki ugyanoda igyekszik, mert vagy a keze, vagy a lába volt mindenkinek bekötve, begipszelve.
Egy óra múlva Patrik lábáról lekerült a gipsz. Nem volt olyan vèszes a procedúra, mint ahogy gondoltuk, bár fèlelmetes látvány volt, ahogy a flex-szel közeledett a lábához. Megröntgeneztèk, most már gipsz nèlkül, majd újabb óra múlva azt mondták, hogy akkor ennyi volt, szèpen, fokozatosan el lehet kezdeni terhelni, egyenlőre mankóval, aztán majd nyilván anèlkül is. Gyógytorna, rögzítő szóba sem került a dokinál miután Patrik rákèrdezett, mondta, hogy fáslizni lehet. Most mèg nagyon fèlti, vannak mèg olyan pillanatok, amikor nem is teszi le azt a lábát.

Ez volt a nap egyik jó híre.
A másik dèlutàn èrkezett, emailben.

Sikerült a felsőfokú nyelvvizsga ismét NsgyNa büszke vagyok rá.