Részemről már most úgy várom a hétvégét, mint a messiást. Minden nap ugyanolyan őrültnek, és őrülten hosszúnak tűnik, mint a tegnap, és a mai is. Oké, unatkozni nincs idő, de azért az jó lenne, ha legalább tíz perc jutna minden nap emberi időben is arra, hogy mondjuk csak úgy leüljek, és ne csináljak semmit. Na majd szombaton.. :D
Addig meg kitartok. Még a héten vár rám izgulás is, holnap az emelt töri érettségi miatt, ahol már azért is izgulni fogok, hogy rendben, és időben odaérjenek (egy osztálytársa viszi Patrikot), aztán majd azért, hogy minden olyan legyen, ahogy számít rá, és aztán persze még majd azért is, hogy hazafelé is minden rendben legyen. Közben fogok izgulni Erik miatt is, akivel ugye holnap orvoshoz megyünk. Bent a munkahelyen is jut izgulni való, mert holnap éves audit van, ami mindig egy agyrém (előtte is, napokig).
Aztán pénteken izgulhatok a gipszlevétel miatt, főleg, hogy ma beszéltünk róla Patrikkal. Mondom neki, hogy szerintem azért úgy készüljön, hogy kap még majd valami bokarögzítőt, vagy ortézist. Ez utóbbinak nem tudtam akkor még a nevét, csak körülírni tudtam, és bigyónak hívtam. Patrik kisegített, megmondta ezt az ortézis nevet, mire mondom neki, hogy na, hát akkor majd ezt mondod Te, hogy lehet ilyet. Mire közölte, hogy "Én? Én el leszek ájulva." Na, szép kilátások. Még előttem van, ahogy majdnem megtörtént ez az ájulás dolog az első gipsz levágásakor. A mai napig nem tudja megmagyarázni még Patrik sem, hogy mi történt vele ott, mitől pánikolt így be, vagy mi váltotta ki ezt belőle. Mindenesetre napok óta motoszkál bennem ez a gondolat, erre még ki is mondja.. :D
Tervezni amúgy a héten nem is merek semmit, szimplán csak túlélésre játszom. :) Még én állok nyerésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése