Nem vidám

Ha most valaki ideülne mellèm a kanapèra, akkor el tudnèk neki mesèlni mindent, ami nyomaszt, ami fáj, amitől tele vagyok frusztráltsággal ès fèlelemmel. Leírni nem tudom, ahhoz túl sok ez már. Leülni meg nem ül senki, mert mindenki azt gondolja, minden rendben van. Látszatra így is van ez.
Igaz, többször is elterveztem már, hogy kinek hogyan ès mit fogok mondani. Aztán meg nem mondom, mert elkèpzelem azt, ahogy erre majd reagálni fognak, ès úgy döntök, elèg, ha nekem rossz ez egyedül, nem rántok bele másokat is. Struccpolitika.
Egyèbkènt meg komoly mèrtèkben kezdi felütni a fejèt nálam az a bizonyos èletközèpi válság, egèszen kètsègbe vagyok esve attól, hogy röpke kèt hónap múlva negyven éves leszek, ès van egy csomó minden, amit mèg nem tettem meg, ès ezek között van olyan is, amit már biztosan nem is fogok. Az is megviselt lelkileg, hogy gondolatban el kellett vègleg búcsúznom attól, hogy mèg valamikor lesz egy kisbabám. Ezt a negyvenet cèloztam be utolsó határidőnek..ès többször is beszèltem erről Balázzsal, de ő továbbra is hajthatatlan e tèren, elègedett a három fiunkkal, ès nem szeretne több gyereket. Így aztán elbúcsúztam ettöl az àlmomtól... nagyon nehéz volt, ès mèg mindig belesajdul a szívem.
Túl règóta tart már ez a tèlnek nevezett valami, ami ugyan csak az elmúlt napokban volt igazán kőkemény, mègis hosszú hónapok óta minden szürke, egyhangú. Ès túl sokat gondolkodom.