Anyja fia

Valószínűleg Ő az a gyerekem, aki a legtöbb belső tulajdonságomat szedte össze. Valószínűleg ezért is gondolják azt, hogy ő a kedvencem, mert olyan könnyedén megértjük egymást, a legtöbb dologról nagyon egyformán gondolkodunk.
És úgy tűnik, hogy időről időre felüti nála is a fejét ez az írói véna, mert vannak versei. Amin először igencsak meglepődtem. Aztán megmutatott közülük egyet-kettőt, és nagyon tetszettek. Érdekes a stílusa, elvont kicsit, de mégsem.
Na de nem elemezgetem én, mert megengedte, hogy az egyiket megmutassam. Szóval, ez itt most Patrik verse:

Semmi.
Ez lettél te is nekem,
mint vakító sötétség a napsütésben,
Mint csillagok zápora a déli fényben,
Mint felkiáltójel egy mondat végén - az ötödik a sorban -
Nem vagy számomra más,
mint a halott ember, ki magának sírt ás.
S hogy van-e értelme: mégis mit ér már a sírás?
Dicsérő szó
a szidalmak - fekete - tengerében.
Észreveszed, de egy pillanat és hidegenhagy éppen.
Elkisérne utadon,
de nem vágysz társaságra.
Így távolról figyeled, hogy mit visz a vásárba.
A lelke az - a sötét -,
Nem számít, hogy hogyan menti a bőrét.
Hiszen muszáj neki menni,
Ez lett ő is nekem.
Semmi.