Kérni tudni kell

Emlékszem, még valamikor február közepén, épp a délutános műszakomból indultam hazafelé, amikor a messengeren üzenet várt Balázstól, benne egy link, és egy kérés "légyszi.. kell nekem egy nyolcas mez"

Persze, ki tud az ilyen kérésnek ellenállni, már kommenteltem is a bejegyzéshez. Aztán szépen meg is feledkeztünk az egészről az események sodrásában. Valamikor tegnap, vagy tegnapelőtt jutott eszembe, hogy megnézzem, hogy ugyan ki nyerte a mezt, ha mi nem. Aztán láttam is, hogy a bejegyzés alatt szerepelt egy név, mint nyertes személy, és rögtön volt is, aki válaszolt rá, hogy oké, de hogy nyert, amikor nem látszik sehol az ő kommentje? Talán épp ma volt, hogy elmeséltem ezt az egészet Balázsnak, de nagyon nem foglalkoztunk vele, megállapítottuk, hogy biztos instagramon, vagy valahol jelentkezett az illető, azért nem látszik ott, ahol kéne.
Ma délután épp hazaértünk a vásárlásból, még a kabátomat sem vettem le, amikor Balázs a telefonjával a kezében azt mondja: "Gyere egy kicsit." Odamentem, és már mutatta is:

Nagyon örülünk neki. :) Annyira jó, hogy pont úgy, ahogy szerette volna. .. :) Azóta már felvették vele a kapcsolatot, elkérték a méretét, és megkérdezték, milyen feliratot szeretne a mezre. És azóta már azt is tudjuk, hogy amint tudnak időpontot egyeztetni Lovrencsics Gergővel, telefonon értesítik, és megbeszélik, hogy mikor tudunk találkozni. És még a hab a tortán, hogy mehetünk mi is, mindannyian. :)
Közben egyébként még egy játék fut náluk, amin egyedüli nőként a családból én játszhatok csak, és izgatottan várom a holnap délután három órát, amikor kiderül, hogy benne leszek e abban a bizonyos tizenegyben. :)