Azt hiszem, hogy rettenetesen puhány ès punnyadt vagyok. Látom ezt mondjuk amúgy is, mert azèrt ahol eddig mèg nem, ott bizony már bőven előfordulnak mindenfèle úszógumik, meg ilyen-olyan nem tetsző kèpződmènyek.
De ha mèg a látványtól átmenetileg el is tudok tekinteni, meg kèpes vagyok magam abban az illúzióban ringatni, hogy majd bőven elég lesz, ha mondjuk májustól már nem vacsorázok (ès nem eszem minden nap èdessèget, amennyi csak eszembe jut) addig azèrt van más is, amivel szembesülnöm kell.
Kèt nap intenzív hajolgatás, padlón kuporgás, ruhaválogatás ès hajtogatás után ma reggel olyan derèkfájással keltem, hogy magam is alig akartam elhinni, hogy ez tènyleg az èn derekam.
Persze, büszkeség is van a világon, úgyhogy úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Vásárolni voltunk dèlelőtt, ami elvileg nem túl megerőltető fizikai tevékenység, mègis voltak pillanatok, amikor irigykedtem a kiskölykökre, akik ültek a kocsikban.
A legrosszabb estère lett, addig azèrt elvoltam. Akkor már szenvedtem annyira, hogy be is vallottam.
Vettem be magnèziumot, meg majd most, mielőtt lefekszem, veszek be valami fájdalomcsillapítót is.
Azon el kell gondolkodnom viszont, hogy így, hogy a legkevésbé sem vagyok sportos alkat, ès nem is vonz sem a futás, sem a biciklizès gondolata egy kicsit sem (úszni meg nem tudok), mit tudnék tenni, hogy kicsit kevèsbè legyek punnyadt...vagy akár egyáltalán ne legyek az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése