2014. szept. 23.

Új arc

Ma már megint megismertem a férjemnek egy új arcát. Nem nagyon gondoltam, hogy ilyesmire még sor kerülhet tizenöt év házasság és huszonegy év együttlét után, de mégis. Persze, munkahelyi arc, mert azért az itthoniakat már annyira nem tudja cifrázni (no nem mondom, lenne, amivel meg tudna lepni). Merthogy ma olyan történt, ami úgy egyébként cseppet sem szokványos eset. Nem is fordul elő, csak minden második évtizedben. De nem a történés a lényeg amúgy, hanem Ő. Mondjuk az, hogy Ő a lényeg, az sosem kérdés, történjen bármi, ott áll a sor legelején mindig, minden körülmények között.
Figyeltem, kicsit távolabbról, de teljesen jó rálátással. Körülállták az emberek, akik elég sokszor mondják, amikor róla beszélnek, hogy "a főnök". Nem hallottam amit mondott, de nem is volt lényeg. Minden gesztusából és minden mozdulatából érthető volt, hogy mit akart tudatni velük. Határozottan, ellentmondást nem tűrően mondta a tudnivalókat, azzal a fajta egyenes őszinteséggel, amit megszoktak tőle. Közben a szeme néha körüljárt az arcokon. Láttam, hogy nyugtázza, hogy mindenki megvan, de azért biztos, ami biztos leellenőrizte ezt még többször is. Volt egy kis feszültség is az arcán, de csak én láttam, abból, ahogy ráncolta a homlokát. Alig észrevehetően, nekem is kell hozzá az a huszonegy évnyi minden rezdülést értő előny.
Velem is váltott pár szót. Épp csak párat, ami kívülállók számára tökéletesen hivatalos munkahelyi beszélgetésnek tűnt, de minden energiájából az áradt felém, hogy csak legyek nyugodt, mert minden rendben. Anélkül tudta, hogy bennem feszültség van, hogy én ezt mondtam volna.
A következő pillanatban már a főnökével beszélt. Vele szemben érdeklődő, nagyon figyelős tekintettel állt, szívta magába az információ minden cseppjét, és bólintott minden instrukcióra, hogy érti, rendben van.
És tudjátok mi volt mindebben az új? Rácsodálkoztam, hogy ez a nagy gyerek, akit én annak idején megismertem nemcsak komoly felnőtt lett időközben, hanem olyan felnőtt lett belőle, akire gondolkodás nélkül bárki rábízta volna az életét is ma délelőtt.
Olyan nagyon... <3 p="">

3 megjegyzés:

  1. Szerintem az is "olyan nagyon..." jó, hogy ennyi év után, a közös munkának köszönhetően megismered a férjed más arcát is, és ez (is) pozitív élmény. Azt hiszem, anno nagyon szerencsések voltatok mindketten, hogy találkoztatok.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó érzés lehetett, főleg úgy,hogy Ő hozzád tartozik! :)

    VálaszTörlés
  3. Jó hogy így a "helyén" van. Nálunk most nagy a borulás..de együtt, megoldjuk, meg kell oldani!
    Milyen jó lehet neked, hogy látod őt így is. Én csak az itthoni arcát ismerem...

    VálaszTörlés