Kettősség

Biztos nem véletlenül születtem az ikrek jegyében, vagy épp emiatt van az, hogy ez az örökös kettősség van bennem. Néha magamat is a sírba kergetem vele, és olyankor van az, hogy inkább nem is beszélek. Senkinek, semmiről. Mert ha még magam sem értem, akkor másnak hogy is magyarázhatnám el, hogy újabban elég gyakran vagyok úgy, hogy:
-egyik pillanatban arra vágyom, hogy egész nap csak menjünk, és akár az országot is járjuk be huszonnégy óra leforgása alatt
-míg a másikban egész nap az ágyból sem szeretnék kimászni
-egyik pillanatban azt szeretném, hogy egész nap itthon főzzek-mossak-süssek-takarítsak
-míg a másikban a hátamon feláll a szőr ennek a gondolatától is

És a variációk száma végtelen és kimeríthetetlen. Mindennel pontosan így van. Tulajdonképpen épp semmi sem jó most, és épp baromira elégedetlen vagyok magammal is, másokkal is, és mondhatnám azt is, hogy tele van a hócipőm. Majd a következő pillanatban én magam leszek a női Buddha, aki a tökéletes elégedettség mintaszobra.

Néha várom, hogy mikor érkezik el a pillanat, amikor ez a kettősség annyira domináns lesz, hogy hirtelen összecsap, és bekövetkezik a robbanás. Máskor félek ettől, mert nem tudom, hogy milyen lesz. Merrefelé robban? Kifelé? Befelé? Másokon csapódik majd, vagy rajtam? Vagy egyáltalán.. megtanulom e valaha uralni ezt a kettősséget, és egyensúlyt teremteni közöttük? Mert rendben van, mindegyik én vagyok, de ezt így nem lehet.