Én az a fajta ember vagyok, aki nem veszekszik, nem kiabál, és nem hőzöng. Csendben vagyok, még akkor, abban a helyzetben is, ha épp az kéne, hogy felemelem a hangom én is, és visszakiabálok, és kikérem magamnak az igazságtalan dolgokat, amiket a fejemhez vágnak. De nem tudok olyankor sem másképp tenni, mint csendesen csak figyelni az éppen tomboló valakit. Látom a haragot a szemében, látom, hogy nagyon kell neki, hogy épp kiadhassa magából, és hagyom. Persze, hülyeség, mert így olyan, mintha egy megalkuvó kis hülye lennék, pedig szerintem nem. Egyszerűen csak jobban szeretem a békességet magam körül, és jobban szeretem, ha nem nekem kell felhívnom mások figyelmét arra, ha valamit nem jól csinálnak. :)
És az a fajta is vagyok, aki minden békessége ellenére nagyon nehezen viseli a nyilvánvaló emberi butaságot. Egyrészt végtelenül lefáraszt, másrészt el sem tudom fogadni igazából. Mert nem tudom én azt elhinni, hogy tényleg vannak olyan buta emberek, mint amilyennek egyesek mutatják magukat. Nem létezik.. hogy lehet úgy élni, hogy folyamatosan mások irányítására van szükség, mert egy eldöntendő kérdés már akkora dilemmát okoz, hogy őrületes fennakadás következik. És -hangsúlyozom- nem értelmi sérült emberekről beszélünk.
Hát így ennyit a mai napról, dióhéjban. :)
Jó ilyen embernek lenni..
VálaszTörlésÉn kiabálok ( na jó, mértékkel...), kiadom magamból- és ez bizony nem mindig a legszerencsésebb :)
Légy jó! :)
Én is kiabálós haragos vagyok..:-( Anyósom ilyen mint te, néha nem is értem, miért hagyja magát. Most idősen látom rajta, nem tett neki jót ez, mert nagyon önbizalom hiánytól szenved. De Te biztos másképp éled ezt meg, főleg akinek három fia van.:-)
VálaszTörlésVan bizony az a helyzet, mikor én is így szeretném lereagálni mint Te a haragot. Vagy másnak a haragját.
Júlia, próbálkozom, próbálkozom. :)
VálaszTörlésAnikó, attól, hogy nem kiabálok vissza, vagy épp egy dühös szituációban nem veszek részt az épp aktuális "harcban" még a véleményemet el szoktam mondani. A lehiggadás után.. :)