Nem tetszik...

Már nem friss téma ez, amiről írni fogok. Csak eddig rágtam-fogalmazgattam magamban, hogy hogy is kéne ezt leírni... aztán most úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, írom, ahogy jön. Nem fogom átírni, ezerszer átgondolni, mert akkor már úgysem olyan lesz az egész.
Ovis-téma. Nem hálás feladat jutott osztályrészül annak idején, már nem is tudom pontosan hány évvel ezelőtt, mikor az ölembe pottyant a szülői szervezet elnöki pozíciója. Sosem akartam, ám tény, sosem merült fel bennem, hogy ne csináljam. Illetve, de, néha voltam olyan mérges és tehetetlen, hogy felmerült gondolati szinten, hogy "kelleznekem?", de végül valami mindig továbbvitt. Valami? Nyilvánvaló, hogy mi. Azért vállaltam el, mert képesnek és hajlandónak éreztem magam arra, hogy a nevelőkkel-szülőkkel közösen kialakítsunk egy jobb kapcsolatrendszert, egy barátságosabb hangulatú óvodát. Természetesen voltak/vannak ennek a pozíciónak nemszeretem oldalai is. Hivatalosan nekem kell minden egyes változtatáshoz hozzájárulnom, nekem kell aláírnom a csoportlétszám-túllépéses papírt, és a többi. És az idén, a múlt hónapban minden eddiginél nehezebb feladatot kaptam. Ugyanis lejár az óvodavezetőnk megbízása augusztus 15-én, így aztán annak-rendje módja szerint megpályáztatták az állást. A határidőig kettő darab pályázat érkezett, az egyik a mostani vezetőé, a másik egy óvónénié az egyik nem túl távoli faluból. A szülői szervezetnek el kellett olvasnia a pályázatokat, majd véleményeznie kellett. Tartottunk értekezletet, ahol elolvastuk mindkét pályázatot, az "idegen" pályázó mérhetetlen felháborodást váltott ki belőlünk azokkal a megjegyzéseivel, amik belekerültek a pályamunkába. Teljesen egyértelmű volt, hogy kit támogatunk. Egyrészt a pályamunka pontosan olyan szakmai hozzáértésről, tapasztalatról, hivatásszeretetről árulkodott, mint amit megszoktunk tőle, másrészt pedig abszolút úgy gondoltuk/gondoljuk, hogy az ovi jól működik, az integráció miatt pedig nagyon nagy szükség lesz arra a munkára, amit ő tud nyújtani. Mondhatjuk, hogy tökéletesen stabil hátországot jelent a nevelőtestületnek/alkalmazotti közösségnek (ez utóbbiban a dajka nénik és a technikai személyzet is benne van már) is, és a szülőknek is. Ismer minden gyereket, gyerek szülőjét, tudja, melyik csoportba jár, kinek jár támogatás, kinek fog lejárni, stb. stb.
Mielőtt Patrik Rétyre indult, még részt kellett vennem a pályázók személyes meghallgatásán, majd fel kellett olvasnom a szülői szervezet véleményét a pályázatokról. Őszintén mondom, nem volt könnyű megírnom, mert ha mindent beleírok, amit a szülőtársak mondtak a másik pályázóról, akkor nincs pofám végigolvasni. Így erősen cenzúráztam, de mégis tudattam vele is, és mindenki mással a véleményünket. Több óvónéni megkönnyezte azokat a sorokat, melyben a szülői szervezet minden óvónénit a védelmébe vesz "Az óvoda nevelői állományára tett személyes megjegyzéseit a szülői szervezet elutasítja. Mindannyian elégedettek vagyunk a gyermekeink óvónőivel, akik maximálisan megtesznek mindent a rájuk bízott gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődéséért. " Azon pedig végképp pityeregtek, amikor az utolsó szó jogán szintén a "másik" pályázó költői kérdésére reagáltam még (muszáj volt megtennem, megígértem a szülőknek). A költői kérdés így szólt: Vajon mit érezhet az ide belépő kisgyerek? Nos, elmondtam neki, hogy a gyerekeink nagyon szeretnek idejárni, szeretik az ünnepeiket, az óvónőiket, várják a különböző ünnepek/évszakok kapcsán megjelenő dekorációkat, és bizony... néha alig akarnak hazajönni.
Lényeg a lényeg, az nevelőtestület, az alkalmazotti közösség, a szülői szervezet is 100 %-ban támogatta a mostani vezető pályázatát. Így került a képviselőtestület elé. A végső döntés ugyanis az övék.
Én naiv módon tényleg azt hittem, nem az számít, hogy ki milyen pártállású, hanem a szakértelem. Azt hittem, 28 év szakmai tapasztalat (ebből 17 év vezetői tapasztalat is) simán elég. Azt hittem, számít a véleményünk.
A Balatonon kaptam a hírt, hogy nem számított. Semmit. A képviselőtestület nem fogadta el egyik pályázatot sem, és szeptemberben új pályázati kiírás lesz. (addig a vezető-helyettes veszi át a vezető feladatait)
Mikor a pályáztatás során több ízben is beszéltem a mostani vezetővel, azt mondta nekem, hidd el, Dia, ki fognak rakni. Már csak azért is.. mert szálka vagyok a szemükben.. mert legyőztem egyszer a másik óvodavezetőt egy pályázaton.. és ő most ott ül az atyaistennek jobbja felől döntéshozók között, és már előre dörzsöli a markát. Akkor azt mondtam neki: Áááá, ne viccelj már, ezt azért nem lehet csak így megcsinálni.
Őszintén? Sokkolt a hír. Azok a képviselők, akik közül egy az iskola igazgatója, egy a másik ovi vezetője, egy olyan szülő, akinek négy gyereke nevelkedett a mostani vezetőnk "keze alatt", többen ovisai voltak, mind-mind képesek voltak nem-mel szavazni.
Az első gondolatom az volt, még onnan, a balatoni teraszról megírom az egészet az indexnek.. aztán ezt gyorsan elvetettem, nem szokásom hirtelen felindultságból cselekedni. Aztán igyekeztem elhessegetni magamtól az összes ilyen típusú gondolatot, mégiscsak nyaralunk. A telefonok csak jöttek, hol egy óvó néni, hol egy szülő.. ugye nem hagyod? ugye csinálsz valamit? megígérted, hogy nem hagyod szó nélkül...
Tény, megígértem. És tény, nem akarom szó nélkül hagyni. Több okból sem. Egyrészt szeretném tudni, van e értelmes ok arra, hogy miért vetették el a pályázatot? Másrészt érdemel annyit az a 200 gyerek, aki a képviselőtestületnek semmit nem számít, hogy legalább megpróbáljunk valamit.
Még kicsit várnom kell mindezzel. Uborkaszezon van, polgármester, jegyző szabadságra ment (micsoda időzítés).
Egy biztos. Vár még rám a szülői szervezet elnökeként egy fájdalmas búcsúztató megszervezése, egy tiltakozás(válaszkérés) megszervezése, talán az új pályázatok véleményezése is.. de ebben a legutolsóban már nem vagyok biztos. És aztán dacára annak, hogy már csak egy tanév lenne... lemondok. Bármihez nem adom a nevem, és a támogatásom. Szeretnék reggelente úgy tükörbe nézni továbbra is, ahogy eddig is.