18

Van nekünk egy hivatalos évfordulónk, mármint olyan, amiről papírunk is van. Arról is megemlékeztem az idén már. És van nekünk (meg gondolom mindenki másnak is) egy olyan évfordulónk, aminek a dátumát csak mi tudjuk. Mert sehol nincs feljegyezve. Csak a mi szíveinkbe vésődött bele a dátum.
Ennek ma 18 éve. Hivatalosan felnőtté nyilváníthatom a kettőnk kapcsolatát. :) Az elmúlt hetekben sokszor villantak be emlékképek arról a bizonyos kezdetről. (és azt csak mi ketten tudjuk, hogy még az igazi kezdet előtt is volt már valami, csak akkor még azt hittük, mégsem.. és aztán mégis..) Olyan érdekes visszagondolni az akkori önmagunkra. Annyi minden változott. És tulajdonképpen semmi.
Balázsnak még csak a ráncai se nagyon szaporodtak, a ráncokat mind én növesztettem. Mint az ősz hajszálakat (bár nekem már akkor is volt).
Ami örök és állandó, az az érzés. Ami akkor is megvan, ha épp nem szólunk egymáshoz. Mondjuk mindkettőnk nagy szerencséjére az ilyesmi van kevesebbszer. Sokkal többször van az, hogy keressük az alkalmat, hogyan szerezhetnénk valami örömet a másiknak. Apróságokkal is akár.
Ennyi év alatt annyi mindent átéltünk, hogy itt ülhetnék még két hétig, akkor sem tudnám felsorolni. Ennyi év alatt igazán összecsiszolódtunk. Pont úgy illünk össze, ahogy kell. Ami belőlem hiányzik, az megvan benne, és fordítva is.
Annyira jó, hogy 18 év után is még elakad a szavam egy pillantásától. És annyira jó, hogy 18 év után még ugyanolyan azt mondani, szeretlek, mint először.
Emlékszem az első csókra, ami hivatalosan este 21:20 körül csattant el (nemhivatalosan pedig egy fél évvel korábban már). Még azt is tudom, mi volt rajta. Van egy dobozom, amiben még megvannak a 18 évvel ezelőtti relikviák. Képeslapok, cetlik, cigisdoboz, mindenféle. Szerinte ki kéne dobnom. De úgysem fogom. :)
Nos, miután kezdek kifogyni a szavakból, inkább dalban mondom el azt a mindenfélét, ami kavarog bennem.

"... meg is értem azt, hogy miért jó veled... tudom azt, hogy nagyon szeretlek.."
"...nem is hagylak el soha...."