2015. márc. 24.

Kicsit fura is vagyok

Azt nem tudom, mennyire gáz ez, én inkább fejlődésnek tudom be, hogy már egyáltalán nem kapok pánikrohamot attól a gondolattól, hogy nyakunkon van a Húsvét, és már most tudom, hogy nem lesz időm semmiféle nagytakarításra. Kicsire sem biztos, nemhogy nagyra. Azért igyekszem szinten tartani legalább a lakást, több-kevesebb sikerrel, de belenyugodtam, hogy nem fog menni, és kész. :) Majd azért előtte két nappal is emlékeztetem magam erre. ;)

Jelen pillanatban sokkal inkább foglalkoztat az, amit szombat este a templomban hallottam. Miszerint tartsunk bűnbánatot. Magamban szépen számolok le a kisebb-nagyobb bűneimmel. Nem tudok mindennel, mert még magammal szemben is vagyok annyira őszinte, hogy tudjam, vannak olyan bűneim, amitől nem lehet csak így megszabadulni. De azt is megpróbálom kicsit megszelídíteni magamban, hogy legalább megtegyem, amit épp most meg tudok tenni. Emiatt aztán kicsit fura vagyok mostanában. Néha elgondolkodom, néha ingerült vagyok, néha pedig mintha "itt sem lennék". Fárasztó is ez az egész, de a vége biztos jó lesz. :)


2 megjegyzés:

  1. Hehe, nyilván öregszünk, én se fogok nagytakarítást csinálni, de ha szép lesz az idő megpucolom az ablakokat a hétvégén és ennyi:)

    VálaszTörlés
  2. Nagytakarítás :) Mi az?
    Marcival gyakorlatilag mire felmosok és felporszívózok kezdhetem elölről.

    VálaszTörlés