Február 26-án már nagyon untam, hogy egyfolytában van valami nyűgöm, és akkor el is határoztam gyorsan, hogy na, itt a vége ennek. Aztán persze nem ment ez rögtön, mert még találtam valami morognivalót másnapra is, meg harmadnapra is. Közben meg itt fájt, ott fájt, mélyültek a ráncaim, meg ilyenek, úgyhogy épp elég alkalmat teremtettem magamnak a kesergésre, és rinyálásra.
De aztán rájöttem, hogy mennyi energiám fekszik ebben, és úgy döntöttem, tényleg elég volt. Nem fogom erre pazarolni a napjaimat, hogy csak panaszkodok, csak busongok, mikor nap mint nap ezer apróság is van, aminek lehet örülni is. Nem szeretnék átesni azért a ló másik oldalára, és nem fogom azt mondani, hogy de jó, hogy fáj a csuklóm, mert azt jelenti, hogy van kezem, de azért igyekszem nyitott szemmel járni, és az apró szépségeket előbb meglátni, mint eddig.
Mert az "ember Isten legszebb terve, test, lélek és elme.. ", rádaásul "teremt, amit gondol...". :) ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése